Vannak olyan kiváltságos pontjai a világnak, amelyeknek az a sorsuk, hogy adott pillanatokban történelemformáló események helyszínéül szolgáljanak. Sopront talán a múltja rendelte erre a szerepre, hiszen 1921-ben az ott élők szavazataikkal kinyilvánították hűségüket a magyar államnak, nem engedtek a nagyhatalmi döntésnek, amely Ausztriához csatolta volna a várost.
Harminc éve az európai egységet, a vasfüggönnyel elválasztott szovjet blokkban élők szabadságát hirdető kezdeményezésnek, a Páneurópai pikniknek adott helyet Sopron, ahol a helyiek segítették a néhány órára megnyitott határon nyugatra menekülő keletnémeteket. Ezzel a város jelentősen hozzájárult a későbbi eseményekhez, az egykori NDK végnapjaihoz, a berlini fal lebontásához és végül a német egységhez, egyúttal Európa egyesítéséhez.
A leghűségesebb város több szempontból is szimbolikus. Jelképe a bátor kiállásnak, a nemzeti lojalitásnak, az általános emberi együttérzésnek. Azért is fontos ezt hangsúlyozni, mert Sopron azt példázza, hogy a pillanatnyi vélt vagy valós anyagi, kézzelfogható érdekeknél vannak előbbre való szempontok: a természetes kötődéseink, vagyis az önazonosságunk, a családi és nemzeti identitásunk, valamint az európai keresztény kultúrkörből fakadó szabadságszeretetünk.
Két nappal ezelőtt méltó módon emlékeztek meg 1989. augusztus 19-ről a soproni evangélikus templomban, ahol Angela Merkel és Orbán Viktor a legnagyobb tisztelet hangján beszélt a harminc évvel ezelőtti események résztvevői mellett egymásról s a német és a magyar nemzetről is. A kölcsönös megbecsülés légköre nem csak az egyházi rendezvényt hatotta át, később a nemzetközi sajtótájékoztatón elhangzottak megerősítették ezt az érzést. Angela Merkel nyilatkozata tónusában és tartalmilag egyaránt azt jelezte, hogy a német politikában változás kezdődött: az ellentétek hangsúlyozása és a kioktatás helyett a közös érdekek és az egymásrautaltság határozhatja meg a jövőt.
A német oldalon történt változást jól példázza, hogy a kancellár asszony megerősítette Ursula von der Leyen álláspontját, miszerint új vágányra kell helyezni az európai migrációs politikát. Angela Merkel kiállt a határvédelem mellett, és azt is elmondta, hogy a migrációt kiváltó okokat kell megoldani, oda kell vinni a segítséget, ahol baj van. Sopronban az is kiderült, hogy a német fősodratú média még nem érzékelte, vagy inkább nem akarja tudomásul venni a politika elmozdulását.
Vélhetően a kancellárnak is kínos volt hallgatni a ZDF riporterének kérdéseit – még akkor is, ha nem neki, hanem magyar kollégájának szólt. A déli határzár párhuzamba állítása az egykori vasfüggönnyel Orbán Viktornak persze magas labda volt, amit egy frappáns mondattal le is csapott. A médiamunkás, mintha nem ismerné saját országának társadalmát, a keletnémeteket hozta szóba, akik szerinte magyarázatot várnak, hogy miért épített kerítést a magyar kormány hazánk és egyben az unió külső, déli határára. Németország keleti felében – ahol lassan a legnépszerűbb párt lesz a bevándorlásellenes AfD – a nagy többség pontosan tudja, hogy mi a különbség a két kerítés között. A szabadság és a biztonság nem örök adottság, azért meg kell küzdeni nap mint nap, éppen úgy, mint az európai egységért.
A németek ezt igazán értik, hiszen Helmut Kohl egykori tézise, miszerint „csak egy Németország létezik”, megalapozta az egységes Európát is. A magyar miniszterelnök soproni szavai – „csak egy Európa van” – erre emlékeztetnek, ugyanakkor a jövőre is utalnak. A változás szele ismét nálunk támadt fel, és reméljük, hogy Berlinen át Brüsszelig söpör.
