Lassan tíz éve lesz, hogy Orbán Viktor kormánya vezeti az országot. Nem kevés idő, arra mindenképpen elég, hogy látható legyen a 2010 után teljesen megújított gazdaságpolitika eredménye. A gazdaság az idei harmadik negyedévben messze a leggyorsabb növekedést érte el az Európai Unióban.
Igaz ez az iparra is, a növekedés toronymagasan nálunk a legnagyobb. Olyan erősek a belső motorok, hogy nem fékezik le a külső hatások. Nemcsak a régióban, hanem a 28 tagállam közül is kiemelkedik a magyar teljesítmény, amely dinamikus felzárkózást biztosít a fejlettebb országok sorához.
Mit érzékelhetnek ebből a polgárok a mutatós grafikonokon kívül? A teljesség igénye nélkül például azt, hogy szinte csak annak nincs munkája, aki nem akar dolgozni, soha nem látott mértékben emelkednek a bérek, telik nyugdíjprémiumra, fenntartható a rezsicsökkentés, tízmilliókat kaphatnak otthonteremtésre és a gyermekvállalás megsegítésére a családok, jut ingyenpénz hétszemélyes autó vásárlásához, negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek a nők, bevezették az adókedvezményeket, a korábbinál jóval kedvezőbb adózási formákkal élhetnek a kisvállalkozások, széles körben tették költségmentessé a tankönyveket, az étkeztetést, miközben látványosan szépül a városok, települések környezete.
Igen, stadionok is épültek, de mellettük még nagyon sok minden. Arra is jutott pénz, hogy az állam visszavásárolja a nemzetstratégiai szempontból fontos vállalatokat, szemben a balliberális kormányok gyakorlatával, ami abból állt, hogy bármit eladtak, csak pénzhez juthassanak. Pénzhez, amelyet aztán rendre feléltek.
Az Orbán-kormány a fent említett eredményeket nem úgy érte el, hogy eladósította az országot, hanem úgy, hogy még a Nemzetközi Valutaalap gigahitelét is vissza lehetett idő előtt fizetni, majd búcsút venni a szervezet magyarországi kirendeltségétől.
Évek óta élvezhető mindez, és sokan talán már természetesnek is veszik, hogy januárban nem kell arról értesülniük, mennyivel emelkedik az új esztendőben a gáz és a villany ára. Ha mindez megszűnne, ha a felsorolt kedvezményekkel egyszer csak nem lehetne élni, az bizony nagyon sokakat érintene kedvezőtlenül. Ahogy sokszor csak akkor jövünk rá arra, hogy mennyire hiányzik a megszokott társunk, ha elhagy bennünket.
Ha valakinek elhomályosultak az emlékei a 2010 előtti Magyarországról, akkor most már nem kell a korabeli újságokat fellapoznia vagy az interneten visszakeresnie a történteket. Akik október 13. után visszajöttek, ott folytatják, ahol abbahagyták. Szinte még el sem foglalták széküket, a fizetésüket már meg is emelték. Előbújtak a bukott embereik, és beültek a készbe, a jóba.
Most még könnyű a dolguk, hiszen van mihez nyúlniuk, az elnyert városokat, kerületeket tele kasszával kapták meg. Nem válságkezeléssel kell kezdeniük, ami azért is jó, mert ahhoz értenek a legkevésbé. Ahogy majd fogy a pénz, ürül a kassza, úgy lesz egyre kellemetlenebb a munka. Akkor majd mutogatnak a kormányra és személyesen Orbán Viktorra. Amit 2010 óta sikerült felépíteni, ők mesterien tudják lerombolni, a pénzt pedig elkölteni.
Azt ugyanis még soha nem sikerült bebizonyítaniuk, hogy felelősen tudnak gazdálkodni a közpénzekkel. Ezt mutatja az októberi választás is, mert ahol ők adták át a kulcsot, ott általában adóssághegyeket örököltek az utódok.
A jövőben biztosan sokszor eszünkbe juthat majd Margaret Thatcher mondata, miszerint „A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből”.
