Ember embernek farkasa

Egy-egy Brecht-előadással szemben mindig nagyobb az elvárás a nézőtérről, mint egyéb neves szerzők esetében. Ezt hagyja ránk örökül a mára klasszikussá érett szerző színházi teológiájának köszönhetően, azonban érdemesebb ettől az eszmerendszertől mentesen vizsgálni darabjainak előadásait–, sugallja az Új Színház ma esti bemutatója. Brecht hazánkban ritkán játszott drámáját Egy nagyváros dzsungelében címmel Ács János állította színpadra, Kamondy Ágnes zenéjével.Utópisztikus hollywoodi produkciókból ismert falanszter képe fogad a színpadon (díszlet: Menczel Róbert). Chicago, a gengszterváros. A tisztaszívű, dolgos gengszterek városa. Shlink, maláj fakereskedő (Helyey László) kezéhez látszólag nem tapad vér, kemény munkájának köszönhetően tart-ja kezében a fél várost. Mégis ő az egyetlen, aki idegenül fest ebben a harsány, kapkodó, szélsőséges indulatoktól hemzsegő világban. Titokzatos, lassú, bölcs és magabiztos. Emberi gazdagságát belül hordja. Ellenfele, a megvesztegethetetlen Georg lényével nem, csak tet-teivel különbözik polgártársaitól, így a legkisebb gond nélkül felel meg a keresztapa szerepének, hogy pokoljárásában megtisztulva távozzon a bűnös városból. – Míg első darabjában fiatalokat szerepeltet Brecht, ebben a másodikban felnőtt emberek romlottságát mutatja be – magyarázza Vörös Róbert, az előadás dramaturgja. Mindez vállaltan teátrálisan – lélekrajzban realista módon – előadva, Brecht dialógjainak megfelelően. E stílusban szimbólummá tud emelkedni a tárgyanimációs játék, sajnos mindössze egyetlen motívum, a könyv erejéig. Kiemelt kellékként, mint az adott jelenet kulminációs pontja kerül a reálszituációba, a lealázott és ezen a világon értéktelen Guttenberg-galaxis egy példányaként, vagy a lelkészt kesztyű módjára arcul csapó Szentírás formájában. Ugyanakkor szinte kimerevednek, a dramaturgiailag fontos, a szövegben a későbbiekben visszatérő gesztusok, oly módon, hogy a naturalista megjelenítés helyébe pantomimos ábrázolás lép. Poénra írt zenei effektek, hosszabb-rövidebb motívumok segítik a hatást. Az elképesztően jó dalbetétek – amelyek az eredeti műből hiányoznak – az elidegenítés helyett a főszereplők lelkének mélyét tárják fel. – Brecht darabjai köré emelt egy teológiát, saját mitológiáját pedig cinikus, romlott módon még életében megteremtette. Elméletei sohasem bírtak olyan fontossággal, mint azt évtizedekig forszírozták – véli a dramaturg. Ebben a tisztán elemzett belső állapotokat, mondhatni koreografálva bemutató világban érkezünk el Garga szüleinek nyomorúságos otthonába, ahol a stilizált díszletben dokumen-tarista realizmussal játszanak a szereplők. Mindenekelőtt Georg Garga édesanyja (Nagy Mari) révén kettejük között bomlik ki az előadás eddigi legérzelem-gazdagabb kapcsolata. Ezzel a realista játékmóddal találkozhatunk Shlink és Georg nővérének (Györgyi Anna) szerelmi kettősében, illetve a testvérpár duettjében, s végül a két ellenfél utolsó találkozásakor, tehát minden olyan esetben, amely mély lelki tartalma miatt túlmutat Brecht epikus színházának teatralitásán. – Most, a kapitalizmus zűrzavaros állapotában kezdjük megérteni a darabban megírt figurákat – így Vörös Róbert. A német szerző hagyományosan csupasz színpadát idéző térben a fények festenek világot. Belső hangulatok, víziók és reális terek keverednek a színes, félhomályos fénysugarakban.