204Múltunk fele224 még Bécsben lappang

Háromnegyed század áll a bécsi Collegium Hungaricum mögött, melyet 1924 őszén alapított gróf Klebelsberg Kunó, a magyar tudomány- és kultúrpolitika, nemkülönben a hazai oktatás föllendítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett vallás- és oktatásügyi miniszter.Négy évvel korábban, mint a Magyar Történelmi Társulat elnöke, ugyancsak ő hozta létre a Bécsi Magyar Történeti Intézetet. Jó okkal, hisz a Monarchiával jó négy évszázadon át öszszeforrt magyar történelem, máig földolgozatlan, hatalmas levéltári anyagát őrzik kint. 1912-tól, illetve 1925-től mindkettő a császárváros híres-nevezetes Testőrpalotájában működött. A történelem viharai közepette hol megszüntetett, hol újjáindított intézet mai arcéléről, feladatairól és terveiről kérdeztük igazgatóját, Csúri Károlyt. Az alapító Klebelsberg Kunó kultuszminiszter kezdeményezését megelőzően, már jóval korábbra nyúlnak vissza az igencsak szoros osztrák– magyar kulturális kapcsolatok. Hiszen a hozzávetőleg 370 évvel ezelőtt létesült bécsi Pázmáneum és a XVIII. századi Theresianum magyar kispapok, tudósok, történészek sokaságát nevelte ki. – Mennyiben őrzi, folytatja vagy újítja meg ezeket a nagybecsű hagyományokat napjaink Collegium Hungaricuma? – A tradíciók csakugyan a régmúltba vezetnek vissza. A Pázmáneumot a kispapok továbbképzésére alapították 1623-ban, 1746-ban a Theresia-numot, 1760-ban pedig a Magyar Testőrgárdát hozták létre, ahol a felvilágosodás első magyar képviselői, a testőrírók formálódtak. Olyan kiválóságok, mint Báróczy Sándor, Bessenyey György, Barcsay Ábrahám vagy Kisfaludy Sándor. A művészet vagy a tudomány más területén pedig, például a csillagász Hell Miksa, a bécsi képzőművészeti akadémián Székely Bertalan, Madarász Viktor, Munkácsy Mihály, továbbá a zeneszerző Goldmark Károly alkotott; mindannyian nagyon fontos szerepet töltöttek be Bécs szellemi életében. A Collegium Hungaricum 1924-beli megalapításával Kle-belsberg Kunó a kultúra fegyverét ítélte a leghatásosabbnak abban a küzdelemben, amit a trianoni veszteséget követően Magyarország európai visszaintegrálódásáért, visszaemeléséért vívtak a mieink. A cél tehát az volt, hogy olyan, jó értelemben vett, elit magyar értelmiséget képezzenek újra, amely európai dimenziókban gondolkozik, s ez a szándék sikerrel járt. Nagyon sok neves tudós dolgozott a történeti intézetben és a collegiumban, kivált történészek. Csak néhány közismert nevet említek: Szekfű Gyula, Benda Kálmán, Domanovszky Sándor, Kosáry Domokos vagy Mályusz Elemér. A kor követelményei folytán mára némileg módosult az intézet profilja. Az 1948 utáni hatalmi szóval előírt szüneteltetése, majd az 1963-as újraindítás óta már nemcsak a tudománynak, hanem a kultúrának, a művészeteknek is helyt adott az immár a Hollandstrassén épült, nyolcemeletes, szürke intézet. A kommunista hatalom elkótyavetyélte, impozáns, nagy múltú Testőrpalotával szemben, ez az épület éles kontrasztot alkotott. Érdemes föleleveníteni Marosán György paranccsal fölérő felszólalását, mely szerint „Négyszáz évig... gyilkoltak bennünket, nincs tovább szükségünk a házra...” A lényeg persze az volt, hogy nem nyugatra, hanem keletre kell tanulni küldeni a magyar értelmiséget. Annak előtte a Testőrpalotában mintegy ötszáz ösztöndíjas fordult meg vagy lakott akár egy-két évig is. Az alapos kutatás eredményeként igen sok fontos történelmi forráskiadvány jelent meg. Feladatként áll előttünk, hogy fölújítsuk az évkönyvek megjelentetését, a történelmi kutatásokra pedig még mindig rengeteg feldolgozatlan levéltári anyag vár. Gondoljuk csak meg, hogy egyedül a Haus Hof- und Staats-archivban mintegy kétszázötvenezer levéltári egység létezik. Mondhatni, múltunk csaknem fele itt található. Igaz, közös megegyezés alapján a magyar levéltári dokumentumok jelentős része hazakerült. – Milyen lépéseket tettek e hatalmas történelmi kincs földolgozására? – Prőhle Gergely, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának közigazgatási államtitkára bejelentette, hogy újraalapítják a Collegium Hungari-cumon belül a Bécsi Magyar Történeti Intézetet, melyet annak idején Klebelsberg Kunó hozott létre. Az újraindítandó intézetet január elsejétől – igazgatóként – Újváry Gábor vezeti, s egyúttal a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettesi tisztét is betölti. Feladata többek között az otthonról érkezett ösztöndíjasok munkájának segítése, koordinálása, továbbá közös kutatási programok kialakítása, a kutatási eredmények publikálása. Egyszóval a jó értelemben vett hagyományok fölújítása vár rá. – Gondolom, a mai technikai vívmányok, módszerek, eszközök igénybevételével, ami könnyít a kutatáson. – Így van, jóllehet ez meglehetősen megdrágítja a kutatást. A lényeg az, hogy óriási történelmi anyagot kell fokozatosan feldolgozni. De ugyanígy az irodalom-, a zene-, a művészet-, illetve a művelődéstörténet is beletartozik a „profilunkba”, ami Ausztriában még magyar vonatkozásban föltárandó. Intézetünkben mindenekelőtt a társadalom-, illetve a szellemtudományok képviselőit, de sok más terület kutatóit is várjuk. – Mennyiben foglalkoznak önök a magyar kultúra képviseletével, hívnak-e művészeket, írókat vendégül? – Bár a kutatást – nemcsak az említett területeken – nagyon fontosnak tartom, nem szorul háttérbe a kultúra sem. Írók, zenészek, képző- és fotóművészek, táncosok, filmesek járnak nálunk, rendkívül élénk a művészeti élet. Minden területen keressük a lehetőséget a magyar művészet bemutatására, a magyar művészek közvetítésére. Csak egy példa: jó a kapcsolatunk a BauMax céggel, amely Budapesten díjat alapított a legjobb képzőművészeti diplomamunkák elismerésére. Mi pedig kiállítjuk a munkákat Bécsben. Egyébként hamarosan tovább tárgyalunk Essl úrral, a cég tulajdonosával, hogy miként bővíthetnénk eddigi együttműködésünket a jövőben. Sok segítséget kaphatnánk a sajtómunkában, s talán módot találhatnánk arra is, hogy fiatal magyar képzőművészek egy időre Bécsben dolgozhassanak. Ez részben műterem és lakás kérdése, az utóbbiban mi segítenénk. A leutóbbi programok közül egy 46 magyar filmből álló retrospektív szemlét említenék, melyet komoly filmkatalógus egészített ki. Megrendeztük az első bécsi magyar táncház-találkozót is, hatalmas sikerrel: mintegy négyszázan jöttek el. Hetvenötödik évfordulónkon egy nagyszabású Pulszky Ferenc-kiállítás, valamint egy úgynevezett utó-Frankfurt könyvbemutató is nyílt. Pulszky Ferenc, aki a múlt században élt politikus, diplomata, régész, műgyűjtő, nemzeti múzeumi igazgató és akadémiai alelnök is volt egy személyben, úgy gondolom – ha szabad így fogalmaznom – valóban nemzeti kulturális örökségünk része, a szó legnemesebb értelmében. Összegezve: ami a tudományt illeti, szeretnénk mindenekelőtt Magyarország itt maradt történelmi-szellemi múltját „hazavinni”. Másrészt, főként a művészetek segítségével, Magyarországot mint a kultúra európai nemzetekkel egyenrangú világát kívánjuk bemutatni. A két ország kultúrája közel áll egymáshoz, ezen a területen Európába „visz-szatérni” talán Bécsen, Ausztrián keresztül lehet a legegyszerűbben és legtermészetesebben.