A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0

A csíksomlyói búcsúsok zarándokházából gimnázium lett Gyimesfelsőlokon

Fenyvesi Félix Lajos
1999. 11. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pásztori alkat és természet, a szó őriző és megtartó értelmében. Tanár és örök tanuló, aki mindig a közösségért fáradozik. Veszendő világunkban egyetlen magyar se vesszen el, sőt, éljen emberibb életet. Több évtizedes munkálkodásáért kitüntették. Erről kérdeztük, életéről és a jövő gondjairól.– Gyimesfelsőlok Csíkszeredától nem messze van – kezdi a beszélgetést Berszán Lajos. – Hegyek lejtőin helyezkedik el, három nagy egyházközösség közül a legnagyobb a mienk, amelynek hatezer híve van. Tizenkilenc éve vagyok itt, és jól megismertem az embereket. – Milyenek az ottani magyarok? – Szorgalmas nép, sokat dolgozik. Nehéz az élet a hegyek szorításában, van is egy énekük: „A gyimesi hegyek kőből vannak rakva.” Nehéz a létfenntartás, a gyermekek neveltetése. Egy tömbmagyarság van, békességben megférnek az emberek. Fakitermelésből és állattenyésztésből élnek; kevés krumpli terem, így a kenyér mellé nem sok minden jut az asztalra... – Hogyan fogadta a kitüntetést? – Meglepett, mert annyi értékes embere van Magyarországnak, és a határon túl is sokan dolgoznak. Úgy érzem, nem egyedül kellene ott állnom, hanem azoknak is, akik segítettek, akik nélkül nem lehetett volna megvalósítani ezt a nemes ügyet. Gondolok itt a debreceni Keresztény Értelmiségi Szövetségre, Fodor András püspök helynök úrra, a kuratórium elnökére, Keresztesné dr. Várhelyi Ilonára, az alapítvány titkárára, Haranghy Sándor építészre, és még sok-sok emberre, akik pártoltak bennünket; a nevek puszta felsorolása is hosszú lenne. – Kérem, beszéljen a katolikus líceumról és a hozzá kapcsolódó alapítványról. – Az első szabad csíksomlyói búcsúra Debrecenből jöttek zarándokok, én szereztem nekik szállást, hogy jól érezzék magukat közöttünk. Együtt imádkoztunk, és akkor megszületett a kívánság a részükről, hogy kellene építeni egy házat. El is kezdtük az alapozást, közben felvetődött a kérdés, mi lesz vele télen, és ebből kipattant a gondolat: legyen egy iskola. – Sikerült fölépíteni? – Ahogy az Úr mondta: a kis mustármagot elvetették, és az hatalmas fává nőtt. Láttuk mi is ezt a növekedést: megalakult az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Gimnázium. Azóta két osztályt engedtünk ki, kétszer volt ballagás, és reméljük, hogy a Jóisten megsegíti, hogy az ottani magyaroknak szellemi támaszt tudjunk adni. – Hány gyerek jár a gimnáziumba? – Négy osztály működik, száz gyerekkel. De vannak kicsik, akik nálunk laknak. Kisebbségi létünkről elmondhatom, hogy mindenkitől a legnagyobb megértést tapasztaltam. Becsületes törekvéseinkben őszintén támogatnak bennünket, a megyei központban is megértették a munkánkat. Márton Áron püspök úr egyik mondására hivatkoznék: „Minden nép annyit ér, amennyi értéket önmagából ki tud hozni, és addig él, amíg életét saját erejéből fönn tudja tartani”. – Befejezésül a Sziklára Épített Ház Alapítványról kérdezem. – A Sziklára Épített Házhoz nemcsak jó szándék kellett, hanem sok pénz is. Kérésünk mindenütt megértésre talált. Segélyszervezetek, vállalkozók siettek segítségünkre, magánszemélyek Magyarországról. Az alapítvány arra hivatott, hogy a szétszóródott magyarság keresztény gyökereit táplálja, Szent István királyunk példáját ébren tartsa, hogy Krisztusra építkezve érdemes az új évezredbe belépnünk. Minden időben szükség van nemzeti értékeink ápolására és gyarapítására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.