Akadémiai tag 226 szerkesztői munkásságért

Szulovszky János
1999. 11. 05. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akkoriban járta az alábbi mondás, amikor a sajtó rendszerint nem olyankor torzított, ha valamit megírt, hanem ha valamit elhallgatott, vagyis jó egy évtizede: „Hányféleképpen lehet hazudni? Háromféleképpen: durván, finoman és statisztikával.” Az 1948–1989 közötti időszak, amelyet a statisztikák tervorientált szakaszának is neveznek, nem használt e tudományág jó hírének sem. A célzatosan válogatott adatokkal való manipulálás teljesen elhomályosította azt a tényt, hogy a magyar statisztikatudományt – megbízhatóságának és árnyalt valóságfeltárásának köszönhetően – egykor nemzetközileg is nagyra értékelték.E rang kivívása elsősorban Keleti Károly érdeme – nem véletlenül a róla elnevezett utcában áll már több mint száz éve a Központi Statisztikai Hivatal impozáns épülete. Az elért hírnév megőrzésében és továbbvitelében nagy része volt a 150 évvel ezelőtt született Jekelfalussy Józsefnek is. Az idő tájt, amikor Rimaszombatban meglátta a napvilágot, Aradon éppen szabadságharcos vértanúkat végeztek ki. Gyermekkorát családja ősi fészkében, a Szepes megyei Jekelfalván töltötte. Középiskolai tanulmányait Lőcsén, Eperjesen és Nagyszombatban végezte. Húszévesen beíratkozott a budapesti egyetem jogi karára. Itt került kapcsolatba a statisztikával, 1870 májusában már szakvizsgát is tett belőle. Mivel eltartásáról magának kellett gondoskodnia, tanulmányai mellett díjnokként munkát vállalt a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium statisztikai osztályán. Amikor 1871-ben önálló intézményként létrejött az Országos Magyar Statisztikai Hivatal, gyakornokként ott dolgozott. Így egyike lett azoknak, akik a hivatalt kezdettől fogva szolgálták. A hivatali ranglétra minden fokát végigjárta, méghozzá meglehetősen gyorsan. Munkabírása mellett rendkívüli szervezőtehetsége és áttekintő-, rendszerezőképessége emelte ki kollégái sorából. A hivatal létrehozójának és vezetőjének, a statisztikatudomány nemzetközi tekintélyű, kiváló művelőjének, Keleti Károlynak rövid időn belül a jobb keze, mi több: bizalmas barátja lett. Miután szervező- és rendszerezőképességével bizonyított, rátermettségét szakirodalmi munkásságával is igazolta. Első tudományos sikerét 1883-ban aratta A községi pénzügy főbb eredményei hazánkban az 1881. évi jóváhagyott költségvetések alapján című értekezésével. Ekkoriban még belefért egy biztosítótársaság üzletpolitikájába, hogy a magyar tudományt támogassa, így a Magyar Tudományos Akadémia döntése alapján Jekelfalussy e munkájáért megkapta az Első Magyar Általános Biztosító Társaság jutalomdíját. Szélesebb körű ismertségre azonban csak a Keleti Károllyal és Láng Lajossal közösen írt Magyarország statisztikája című könyvvel tett szert. Ezután újabb komoly feladat következett: vezető szerepet kapott az iparstatisztika, illetve a malomipari statisztika kidolgozásában. Az előbbi kapcsán ráhárult a Magyarország iparosainak és kereskedőinek czim- és lakjegyzéke megszerkesztése. 1887-ben látott napvilágot az általa szerkesztett Fogházaink állapota – 1872–1886 című kiadvány, s ebben az évben kapta azt a megbízatást, hogy – Vargha Gyulával együtt – szerkessze a Közgazdasági és statisztikai évkönyvet. Ez alapján javasolta őt a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának Keleti Károly. Ajánlásában kiemelte, hogy az évkönyvvel „oly művet szolgáltatott, mely a külföldi szakirodalomban is ritkítja párját”. Amikor 1889 januárjában elvállalta a Nemzetgazdasági Szemle szerkesztését is, teret adott a legégetőbb napi gazdasági problémák megvitatásának, de szándéka szerint „mindenkor megőrizvén a pártszempontokon felülemelkedő objectív álláspontot, melyet a tudomány méltósága és a jól felfogott közérdek egyaránt megkíván”. Keleti Károly elhunyta után, 1892. július 14-én Jekelfalussy foglalta el a megüresedett igazgatói széket. Nem tétlenkedett. Rövid idő alatt teljesen megújította a hivatal kiadványait: tematikájukban gazdagabbak, tömörebbek, rendszerezettebbek – vagyis használhatóbbak lettek. Ezen túlmenően a megjelentetésükről is gondoskodott. Szervezői tehetsége, szerkesztői tapasztalata és rátermettsége mintegy predesztinálta arra, hogy ő legyen a szerkesztője az impozáns kiállítású és tartalmú országtanulmánynak, az 1896-ban napvilágot látott Az ezredéves magyar állam és népe című munkának. (Ekkor a Tudományos Akadémiának már nemcsak levelező, hanem rendes tagja, s az Institut International de Statistique és számos más hazai és külföldi tudományos társaság is sorai közt tartja számon.) A statisztika megbízhatósága az adatgyűjtés pontosságán múlik. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy ezt ki és hogyan végzi. Jekelfalussynak sikerült elérnie, hogy – a közbenső hatóságokat kihagyva – maga az alapanyag kerüljön be a hivatalba feldolgozásra. A vidéki kirendeltségek – amelyeket még alelnöksége idején hozott létre az áruforgalom statisztikai kimutatása érdekében – az adatgyűjtés ellenőrzésében játszottak szerepet. A korabeli szakértők nemzetközi viszonylatban is páratlannak ítélték a Statisztikai Hivatalról szóló 1897. évi törvényt, amelynek előkészítésében és megfogalmazásában a Jekelfalussyé a legfőbb érdem. Szükségessé vált a társadalomstatisztika művelése érdekében, hogy az adatszolgáltatás kötelezettsége ne csak a hivatalokra, a gazdasági szervezetekre, hanem a magánszemélyekre is kiterjedjen. A törvény az adatok szolgáltatásának megtagadását, illetve a hamis adatbevallást kihágásnak minősítette, és büntetéssel sújtotta. Egyúttal szigorúan szankcionálta az egyéni adatokkal való visszaélést is. A megnövekedett felelősséggel együtt kellett járnia a szakmai színvonal emelésének is: a hivatal tisztviselőit kötelezték a statisztikai szakképzettség megszerzésére. A törvény elrendelte továbbá egy évente megjelenő kormányjelentés megszerkesztését az ország közállapotáról, fontosabb adatairól. Ennek összeállítása – a Statisztikai Hivatal igazgatójának elnökletével – a minisztériumok képviselőiből alakított vegyes bizottság feladata lett. Az időről időre kiadott helységnévtárak munkálata során – ebben pályája legelejétől részt vett – szembesült azzal a gonddal, hogy esetenként tucatnyi település viseli ugyanazt a nevet. Éppen ezért egyik szorgalmazója volt annak, hogy a helynevek hivatalos formájának megállapítása és nyilvántartása céljából hozzák létre az Országos Községi Törzskönyvbizottságot. Elérte, hogy erről is törvény szülessen, s a községek törzskönyvezése a Statisztikai Hivatal feladatkörébe kerüljön. Elsősorban neki köszönhető, hogy 1898-ban, harmincévi hányattatás után végre méltó helyet kapott a megnövekedett tekintélyű intézmény. Az új székházban állították fel a ravatalát is 1901 februárjában. A sok küzdelem, munka felőrölte szervezetét. Méltó utóda volt tehát a hazai hivatalos statisztika megteremtőjének, Keleti Károlynak. Szívügye volt, hogy sokféle adat tudományos feltárásával adjon hiteles képet az ország állapotáról. Az általa gondozott kiadványok nemcsak kora szakembereinek nyújtottak segítséget, hanem napjaink kutatói számára is felbecsülhetetlen értékű forrásanyagnak számítanak a 19. század utolsó harmadában modernizálódó Magyarországról. Nevét azonban ne keresse senki Budapest térképén! Utcatábla nem őrzi emlékét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.