Atom Antinak van dobása

Bármennyire is hihetetlen, de a magyar cselgáncs hét szűk esztendeje 1992-ben kezdődött, amikor a nagy olimpiai sikert a szakembergárda nem tudta feldolgozni. A sportágban azóta is kisebb-nagyobb szünetekkel tart a háborúskodás, és a győzelemre éhes vezérkar arra vár, hogy néhány korábbi hős, öreg harcos képes lesz még egy kisebb csodára Sydneyben, és sikerük elfeledteti az űrt. Mégpedig azt, hogy az elmúlt évtizedben egyetlen olyan világverő sem jött, mint 1992-ben Kovács Antal, aki húszévesen olimpiai bajnokságot nyert. Az Atom Anti becenévre hallgató paksi cselgáncsozónak az idei éve nem sikerült. A birminghami világbajnokság előtt azt mondta, hogy megpróbál rövid úton eljutni Sydneybe – emlékeztettem Kovács Antalt a nyilatkozatára. – Sajnos, ez nem sikerült, a világbajnokságon nem kerültem az első nyolc közé. Így maradt a hosszabb út, a jövő évi kvalifikációs versenyeken kiharcolni a részvételt. – Pedig nagyon optimista volt, aztán szégyenszemre az első mérkőzésén iponnal kikapott attól a német Gürschnertől, aki a pozsonyi Európa-bajnokságon is elbúcsúztatta. – Még most is kínos arról a mérkőzésről beszélnem. Négy percig jól ment, aztán egy pillanatra elbambultam, ellenfelem ezt könyörtelenül kihasználta, és mindennek vége lett. – Egy újonccal, ha ez történik, azt mondják, még rutintalan. – A cselgáncs ilyen. Éppen azért izgalmas, mert kiszámíthatatlan. – A hosszabb úton eljuthat Sydneybe? – Ha sérülés nem jön közbe, akkor nem lesz gond. Persze, jobb lett volna jövőre nyugodtan készülni az olimpiára, mint januárban elkezdeni harcolni a kiküldetésért. – Még mindig az öregektől, Csősz Imrétől, Hajtós Bertalantól, Csák Józseftől és öntől várják az eredményeket az olimpián. Hol vannak a fiatalok? – Ez nemcsak a cselgáncs gondja, hanem szinte minden sportágé. Itt, Pakson például jó az utánpótlás-nevelés, sok fiatal cselgáncsozik. De csak kevesen maradnak a sportágban. Tizennyolc éves korukban dönteniük kell, s legtöbben a tanulást vagy a megélhetésüket biztosító foglalkozást választják. – Ha lenne egy tehetséges, tizennyolc éves fia, mit tanácsolna neki? – Imádom a dzsúdót, de nem biztos, hogy erre beszélném rá. Amíg egy fiatal versenyző nem jut a nemzetközi élmezőnybe, addig ebből a sportágból nem tud megélni. Sőt, még a válogatottaknak is anyagi gondjaik vannak. A nyáron, amikor késve kaptuk a Gerevich-alapítványtól a támogatást, volt olyan versenyzőtársam, akinek el kellett adnia az autóját. Néhány fanatikus a nehézségek ellenére csinálja, de aki az eszére hallgat, abbahagyja, elmegy pénzt keresni. – Csak nem azt akarja mondani, hogy megélhetési gondjai vannak? – Nekem nincsenek, mert olimpián, majd világbajnokságon is győztem, de ha nem nyerek világversenyt, akkor nem biztos, hogy még most is cselgáncsozom. – Ilyen sikertelen idény után miért folytatja, mi ad erőt a nehéz edzésmunkához? – Mert hiszem, sőt tudom, hogy sokkal többre vagyok képes. Ezt Sydneyben be akarom bizonyítani. – Nem hiányoznak a doppingoló sikerek? – Dehogynem! Éppen ezért örülök, hogy a nagyváradi Liberty színeiben indultam a BEK-ben, ahol négy rangos ellenfelem közül hármat legyőztem. Ez igazolta, hogy képes vagyok a legjobbakat is megverni. – Valószínűleg jól megfizethették, hogy román egyesület színeiben győztek. Egyáltalán hogyan jött öszsze ez a nemzetközi csapat, amelyben egyetlen román cselgáncsozó sem volt? – A csapatfőnök Marius Vizer a román dzsúdószövetség elnöke, aki Bukaresttől Bécsig ismert üzletember, ő szervezte és támogatta a nemzetközi társaságot. Téved, hogy a győzelemért nagyobb összeget kaptunk, csupán költségtérítést. Így is megérte, mert nagyon erős csapattal készülhettem, és csodálatos élmény volt Nagyváradon hatezer néző előtt versenyezni. – Huszonnyolc évesen milyen tervei vannak a tatamin? – Nem olyan világban élünk, hogy hosszabb távra lehetne tervezni. Célom, hogy kiharcoljam az olimpiai indulást, és jól szerepeljek Sydneyben. Ezzel tartozom azoknak, akik a kudarcok idején is mellettem álltak és támogattak. Az olimpián elért eredményemtől függ a folytatás. A magyar cselgáncssportnak égetően szüksége van sikerre, és mi, idősebb versenyzők mindent megteszünk azért, hogy a magyar dzsúdó jó esélylyel kezdje az új évezredet.