Az aranyvonat fekete krónikája

Az aranyvonatként ismert szállítmány ma is szinte hiánytalanul, leltár szerint fellelhető egy Bécs közeli múzeum helyiségeiben, ezért nem igaz az a sajtóban megjelent hír, hogy az amerikai hadsereg katonái elrabolták – állítja a Magyar Nemzeti Világ Tanács. A felbecsülhetetlen értéktárgyak nem rablott kincsek, hanem a magyar arisztokrácia és földbirtokos osztály – akik között természetesen zsidó vallású személyek is voltak – Nyugatra menekített értékei, amelyeket a magyar katonák mindaddig őriztek, amíg az amerikai hadsereg megbízottai át nem vették azokat. Az USA menekültekkel foglalkozó bizottsága pontos leltár szerint gondoskodott az értékek megőrzéséről, s ez idáig azért nem adta vissza, mert az eredetet nem lehetett meghatározni. A második világháborút követően azonban már 60 láda ereklyét a nyugati zsidó közösségeknek visszaszolgáltattak.Az Amerikai Egyesült Államokban működő Magyar Nemzeti Világ Tanács (MNVT) budapesti képviselője által a kormány rendelkezésére bocsátja mindazokat a dokumentumokat, amelyek hitelt érdemlően bizonyítani tudják, hogy az aranyvonatként elhíresült második világháborús szerelvényen Nyugatra menekített vagyontárgyak Magyarország állampolgárainak közös tulajdonát képezik. Szó sincs arról, hogy ezek rablott kincsek lettek volna, mivel fegyveres magyar katonák kísérték és őrizték, s leltár szerint adták át az amerikai katonák képviselőinek. Geönczeöl Gyula, a Magyar Nemzeti Világ Tanács budapesti képviselője lapunkat arról tájékoztatta: a Tanács eredeti dokumentumok alapján bizonyítani tudja, hogy az amerikai katonák nem a holokausztvagyont vitték el, az értékek elrablásáról beszélni túlzás. Néhány fosztogatás történt ugyan a második világháborút követően, ám az amerikai katonai rendőrség minden esetben nyomozást rendelt el. A kincsek java ma is fellelhető A holokausztvagyon felkutatására létrehozott amerikai elnöki különbizottságot az MNVT véleménye szerint félrevezették. A dokumentumok ugyanis bizonyítják, hogy a szovjet hadsereg magyarországi bevonulásakor a magyarországi közép- és felsőosztály a kincseit megpróbálta Nyugatra, pontosabban Svájcba menekíteni. A szerelvény magyar katonák által őrzötten indult útnak, Ausztriában az USA hadseregének bombázása miatt a Brenner-hágónál elakadt. Ezért visszatolatták a Tauer alagútig, s egészen május 16-ig itt várakozott. Ekkor az amerikai 3. gyaloghadosztály 15. százada, Joseph A. Mercer hadnagy parancsnoksága alatt az alagúthoz érkezve átvette a szerelvényt, s Avar László, az akkori magyar Belügyminisztérium által kirendelt parancsnokkal közösen elindították Svájcba. Az amerikai és a magyar fegyveres alakulat közös őrizetében egészen Werfenig jutott a szerelvény, ahol 1945. július 18-ig maradt, majd Salzburgba indították tovább az amerikai hadsereg által biztosított mozdonnyal. Ekkor már a 101. Airborne által megerősített őrség vigyázta az értékeket. A történet azért is példátlan, mert ekkor már a német hadsereg kapitulált, a magyar honvédséget lefegyverezték, Magyarországot megszállták a szovjet csapatok, ám az aranyvonatot kísérő fegyveres katonák egészen 1945. augusztus 29-ig szolgálatban álltak. Salzburgból a Stuberkaserne, 51 Kleesheimer Alleeba jutva a szövetséges erők felügyelete alatt rakodtak ki. A rakodáskor megtalálták azt a VI-V7 jelzésű ládát, amelyben a teljes leltári anyag is szerepelt. Ezt Heller ezredes vette át, aki a G company 242. gyalogsági ezred 42. hadosztályát bízta meg a további őrzéssel. Saját tolvajaikat is lefülelték A Harry J. Collins vezérőrnagy főparancsnoksága alatt állomásozó amerikai katonák ekkor – 1945. augusztus 29-én – szerelték le a magyar katonákat. Az őrzés során kiderült az is, hogy az amerikai katonák közül többen betörtek abba a raktárba, ahová a magyarországi értéktárgyakat lerakodták, ám az USA haderejének speciális egysége nyomozott az ilyen ügyekben, és ahol fellelte az értékeket, ott vissza is szolgáltatta a raktárba. A pontos dokumentum ma is rendelkezésre áll, s ebből kitűnik, hogy a rablások értéke csupán töredéke a valódi értéknek. A tényekhez az is hozzátartozik, hogy Collins vezérőrnagy is kivett magának néhány festményt, ezüst ékszert, amelyet az irodájába vitt. A MNVT rendelkezésére álló dokumentumok szerint egyértelműen megállapítható, hogy az aranyvonat rakománya az egykori Magyar Királyság állampolgárainak vagyona. A vonat monetáris vagyonát, valamint a Magyar Nemzeti Bank anyagait viszszaadták a kisgazda kormánynak. Az amerikai hadsereg az értékeket később az USA menekültekkel foglalkozó bizottságának adta át, amikor is felbontották a magánvagyont tartalmazó ládákat, és tartalmukat szétválogatták. A raktározásnál így külön tárolták a szőnyegeket, festményeket, ékszereket és egyéb aranytárgyakat. Mivel időközben a leltári jegyzékeket tartalmazó láda eltűnt, az eredeti tulajdonosok neve nehezen kutatható fel, ezért a nemzetközki szerződések szerint sem lehet utólag megállapítani, hogy a magántulajdonba tartozó tárgyak mikor származtak izraelita és mikor más vallású személyektől, ezért egységesen Magyarország állampolgárainak tulajdonát képezik. Az aranyvonat értéke 1945-ben 206 millió amerikai dollár volt. A művészeti tárgyakat Ausztriába szállították, ahol egy Bécs melletti monostorban ma is fellelhetők. Így egyebek között 1181 festmény, amelyek közül néhánynak a tulajdonosa kideríthető, de itt található hatezer más tárgy is, amelyeknél viszont már nem állapítható meg a korábbi tulajdonos személye. Több nemzetközi egyezmény megkötése után, 1969 szeptemberében az osztrák Wiener Zeitungban közzétették, hogy 8423 olyan művészeti tárgy létezik, amit vissza lehet kérni, a műalkotásokat azonban a nyilvántartások szerint tulajdonos nélkülinek írták le az osztrákok. A későbbi kutatásoknak köszönhetően ezekből az értékekből 15 festmény, száz könyv és egy fegyver visszakerült a tulajdonosához. Geönczeöl Gyula bemutatta azt a dokumentumot is, amely szerint a zsinagógák és imahelyek ereklyéit, hatvanládányi kegytárgyat és egyéb értéket 1946-ban a nyugati zsidó szervezetek képviselőinek elszállították a különböző menekülttáborokba, hogy a zsidó vallásos élet megindítását elősegítsék. Elmondta, hogy az Egyesült Államokban Kenneth D. Alfonz bankárt, neves pénzügyi szakembert, a pénzügyi diplomácia kiváló levéltári szakértőjét bízták meg az aranyvonattal kapcsolatos kutatómunkák irányításával. Több évtizedes kutatása során sikerült az aranyvonat szinte teljes dokumentációját fellelnie. Az aranyvonat kérdésének jogi és politikai megközelítéséről szólva Kenneth D. Alfonz kifejtette, hogy a magyar nép tulajdonát képező vagyontárgyak megfelelő rendezése érdekében a magyar kormánynak is mielőbb fel kellene vennie a kapcsolatot Geönczeöl szerint az ügy mielőbbi rendezése azért is fontos lenne, mert a második világháború idején kimenekített vagyon a magyar gazdaság fellendítésében jelentős segítséget nyújthatna, s végre lezárhatná a több mint öt évtizede húzódó vitát is.