Belharc az egyházban

„Keményen harcoltunk, de végül vesztettünk” – sportolók szájából e megállapítás mindennapi benyomást keltett volna, annál meglepőbbnek tűnt azonban olyan ember megnyilvánulásában, aki a németországi római katolikus egyház legmagasabb rangú grémiumát irányítja. Karl Lehman – a püspöki konferencia elnöke – megtört benyomást keltett, amikor gépkocsijában ülve e rövid mondattal tett pontot azon küzdelem végére, amelyet a hazai főpapok öt esztendőn keresztül folytattak és végül elvesztettek a Szentszékkel szemben. A Vatikán utasítására az egyház kénytelen felhagyni a konfliktushelyzetbe került terhes nők támogatását szolgáló tanácsadással, és beszünteti azon igazolások kiállítását, amelyek megnyitották a kaput a terhességmegszakítás felé. A katolikus egyház ezzel kilép az állam felállította és finanszírozta rendszerből is, és hamarosan bezárja közel kétszázhetven tanácsadó irodáját. Az egyházmegyék vezetőinek többórás tárgyalásáról felvett jegyzőkönyv arról tanúskodik, hogy három főpap – Limburg, Magdeburg és Trier képviselői – csak fenntartással járultak hozzá a döntéshez, mert meggyőződésük szerint nincs semmiféle alternatíva a tanácsadás tényét bizonyító igazolvány kiállításával szemben. Franz Kamphaus, Leopold Nowak és Hermann Josef Spital bejelentette, hogy az új évezred első esztendején túlmenően is kiállítják a terhességmegszakítással kapcsolatosan adott tanácsadás igazolólapját, mindaddig, amíg nem sikerül másfajta elfogadható megoldást találni. „Elhatározásuk mély meggyőződésükből adódik, és minden püspök azon jogából, hogy nem köteles alávetni magát a többség akaratának” – hangoztatta társairól Franz-Josef Bode, Osnabrück püspöke. Arra a kérdésre viszont már nem volt hajlandó válaszolni, hogy társai számára milyen következményekkel járhat a pápa akaratával szemben tanúsított ellenállás. II. János Pál pápa több levélben és személyes kihallgatáson közelte a német egyházi vezetőkkel, nem hajlandó támogatni az eddigi gyakorlatot, és elvárja tőlük, hogy beszüntessék a konfliktushelyzetbe került nőkkel folytatott tanácsadást igazoló írások kiállítását. A Vatikán véleménye szerint ez a magzatelhajtáshoz vezető út első lépcsőfokát jelenti. E meglátással szoros ellentétben áll a német alkotmány idevágó cikkelye, amelyet a tartományok illetékes minisztériumai – átható tárgyalások után – sem hajlandók megváltoztatni. Szerintük a terhes nőknek nyújtott tanácsadás elválaszthatatlan a konfliktushelyzetre vonatkozó útmutatás nélkül, és így költségeit nem lehet közpénzekből fedezni. A Német Katolikusok Központi Bizottsága (ZDK) már felkészült a most bekövetkezett fejleményekre, és egyesületet alakított azzal a céllal, hogy átvegye a tanácsadó irodák további üzemeltetését. A Donum Vitae (Az Élet Ajándéka) nevet viselő szervezet vezetését Saar-vidék tartomány egykori családi, egészségügyi és szociálpolitikai miniszter asszonya, az ötgyerekes Rita Waschbüsch vállalta magára, hangsúlyozva: „A Donum Vitae nem katolikus egyesület, hanem azon hívők szervezete, akik felhasználják jogaikat a jótékonyság és az emberszeretet szolgálatában.” Róma máris közölte, hogy világi egyesület nem számíthat az egyházi adóból származó anyagi támogatásra, tehát adományokra szorul. „Nem riadhatunk vissza attól, hogy kéregessünk” – hangoztatta a Donum Vitae vezetője. A német püspöki konferencia tagjai közül nem mindenki tartja magát vesztesnek. Fulda püspökségének vezetője, Dyba érsek már 1993-ban megszüntette a konfliktustanácsadást bizonyító igazolások kiadását, és azóta is a Vatikán első számú németországi érdekképviselőjének bizonyult.