Demokrácia és nyilvánosság

Móricz Gábor
1999. 11. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sajtó politikai erőviszonyokat befolyásoló szerepéről eltérnek a vélemények. Kialakult egy kép az úgynevezett negyedik hatalmi ág létrejöttéről, amelyet később a kommunikációtudomány újabb irányzatai eltúlzottnak ítéltek. Azután azt figyelhettük meg, hogy a szakirodalom is visszatért a régi elméletekhez. Mintha az inga visszalengése jelezné: a média igenis hatással van a választók magatartására. Az ellentétes vélemények megfogalmazására persze minden esetben a közösség viselkedése adja meg a valós kiindulópontot. A háború utáni nyugati demokráciák esetében a sajtó szerepéről vallott nézetek kezdetben a jobb- és baloldali középpártok váltógazdálkodásának természetére vonatkoztak. Lényegében azt vizsgálták, mennyiben sértette meg a sajtó a demokrácia érvényesülését, amennyiben befolyásolhatta, hogy példának okáért a szociáldemokraták kerültek kormányra, és a kereszténydemokratákat leváltották a velük szemben bizalmatlanná vált szavazópolgárok. Az egyik oldalon megjelent a „baloldali, harcos újságírás” fogalma, a másikon pedig a sajtót – és ezáltal a demokrácia alkotmányos alapjait – támadó „antidemokratikus, jobboldali médiapolitika” vádja. Szociológiai felmérések készültek arról, hogy az egyes országokban mekkora a bal-, illetve a jobboldali nézeteket valló újságírók aránya. A mérleg nyelve általában az előbbiek javára mozdult el, másrészt pedig kétségbevonhatatlan tény, hogy jobbról – mintegy ellensúlyozó szándékkal –, kormányzati eszközökkel beavatkozási kísérletek történtek, többnyire eredménytelenül. A hatvanas évek történései nyomán és a kemény kormányzati fellépések hatására a baloldali sajtó legharcosabb orgánumai visszavonultak a barikádokról. A parlamenti demokráciák intézményrendszere megmerevedettnek tűnt, s a hetvenes évek folyamán megkezdődött az alternatív mozgalmak kialakulása, megerősödése. Ezek a történelem által szélsőségesnek minősített baloldali lázadások után új köntösben, de hasonló társadalmi bázison jelentek meg. Ugyanekkor – jelezve a politikai nyilvánosságból való kiszorítottságukat – létrejöttek az alternatív médiavállalkozások, új napilapok indultak, amelyek – a hozzájuk közel álló politikai csoportok parlamenti, regionális és országos szintű szerephez jutását követően – fokozatosan maguk is intézményesültek, veszítettek mozgalmi jellegükből. Ismét új korszak köszöntött be a média és a politika viszonyában a kilencvenes évekkel. Ez a legszembetűnőbb a rendszerváltás által közvetlenül érintett kelet-közép-európai térség országaiban, de kimutatható Németországban és Ausztriában is. A politikai közép képviselői ismét késhegyre menő harcba kezdtek, médiaháborúkba bonyolódva vették fel a küzdelmet egymással. Ez az időszak ráadásul egybeesett a sajtó világának átalakulásával, a duális rendszerekről szóló vitákkal, a médiakoncentráció rohamos ütemű előrehaladásával. Központi kérdéssé vált a parlamenti demokráciák működőképességének, szilárdságának biztosítása, s előtérbe került a médiának tulajdonított szerep ügye. Azaz: apolitikai demokrácia működőképességének biztosításához, a politikai nyilvánosság megteremtésének alkotmányos előírásához képest a média mintha mellékszereplőből megint főhőssé kényszerült volna előlépni. Mintha ez az intézményrendszer lett volna hivatott arra – s ehhez megfelelő eszközökkel felruházva –, hogy a parlamentáris rendszerrel azonosított politikai közép hatalmi pozícióit tűzön-vízen át megvédelmezze. Tekintélyes baloldali politikai elemzők is arra hívták fel a figyelmet évekkel ezelőtt, hogy az említett védelmező funkciót nemhogy nem sikerült betöltenie a médiának, hanem éppen ellenkező hatást ért el próbálkozásával, megfelelni akarásával. Egy német szociáldemokrata, Peter Glotz például két éve (persze akkor már nem volt olyan nehéz) megjósolta a volt NDK-beli állampárt utódjának, a PDS-nek az erősödését, Ausztriában pedig Jörg Haider további térnyerését. Ennek egyik fő okát abban látta, hogy a sajtóbeli mellőzés csak mártírrá, és így népszerűbbé tette a jobb- és baloldali populista mozgalmakat. Szerinte az extrém pozíciók kirekesztése a nyilvánosságból, az az újságírói felfogás, hogy X-nek vagy Y-nak nem szabad fórumot adni, a politikai tabuk számának gyarapítása arra a hamis elképzelésre vezethető vissza, hogy a társadalom manipuláció révén kormányozható. Ennek eredményeként pedig valódi vita csak az úgynevezett politikai centrum résztvevői között létezik – mutatott rá –, s a végeredmény: az embereket nem érdekli a politika, a jelenlegi pártrendszer gyorsan veszít lakossági támogatottságából, megerősödnek a szélsőségek. Ehhez még hozzá kell fűzni, hogy valójában a média is folyamatosan veszít lakossági támogatottságából, ha úgy tetszik, legitimáltságából. A duális médiaszerkezetben az egyes médiumok egyre inkább csak a reklámoktól függenek, egy-egy újság bevételeinek kétharmada ma már a hirdetések díjából származik. De nincs ez másként az elektronikus sajtóban sem, kivéve a közszolgálatiakat, ott azonban kötelező a díjfizetés, az állami támogatás. Amint Glotz is megállapítja, ilyen körülmények közt egyre nő a szakadék a nyilvános és a nyilvánosságra hozott vélemények között. Ha pedig mindez így van, ez az állapot a politikai intézményrendszertől elidegeníti a tömegeket, a parlamenti demokráciát inkább gyengíti, semmint erősíti, védelmezi. A demokratikus intézményrendszer természetesen igényli a véleményformálást, de nem a véleménydiktatúrát. Valódi véleményformálás azonban a korlátozott nyilvánosság szűk keretei között lehetetlen. Az is mind markánsabban mutatkozik meg, hogy a közszolgálati médiumok meggyengülése – korábbi működésüktől függetlenül – jelentősebb veszteség lehet, mint ahogy eddig érzékelhető volt. Aki a politikától elfordulva erőszakos, pornográf tartalmú műsorok fogyasztásához szokik, feltehetően a közéletben is elfogadhatóbbnak tartja az extrém jelenségeket. A tekintélyes Die Presse megállapítása szerint még soha nem támogatta Ausztria két legnagyobb médiuma, a közszolgálati televízió és a Kronenzeitung – milliós bulvárlap! – oly masszívan a szociáldemokratákat, mint a mostani választásokon. Ennek ellenére veszített az SPÖ – a Presse megállapítása szerint – „oly váratlanul nagy arányban”. És a Haider-féle Szabadságpárt (FPÖ) nagyot ugrott előre, holott a Kronenzeitung – Haider előrelátható sikere dacára – számtalan PR-interjúval és fotóval igyekezett kedvezőbb helyzetbe hozni Viktor Klima kancellárt és pártját, közvetlenül a választások előtt feltűnő távolságot tartva az FPÖ-től. A cikkíró úgy véli, ez az „overkill” az ellenkező hatást érte el. A bécsi napilap másik elemzése szerint Haider sikere ott keresendő, ahol az ellene felhozott vádak „differenciálatlansága” és az általa megtestesített jelenséggel szembeni védekezés „érzéketlensége” megmutatkozott. A tájékoztatás manipulálása tehát még a demokratikus intézményrendszer védelmében sem vezethet eredményre, ezért nem tanácsos. Bumeránghatás érvényesült a MIÉP kirekesztése esetében is. Amennyiben elfogadjuk, hogy a negyedik hatalmi ág a média, nagyon rosszul működik, ha más hatalmi ágakhoz kapcsolódva, alárendelt szerepben próbálja – a demokratikus játékszabályok védelmének látszatát keltve – ellátni törvényesen rögzített feladatait. Vagyis a tanulság az, hogy a nyilvánosság a szélsőségekkel szemben sem viselkedhet szélsőségesen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.