Következő mérkőzések
Németország
21:002024. június 14.
Skócia
Magyarország
15:002024. június 15.
Svájc

Egy varrógép és egy esernyő tudatos találkozása a Trafóban

Péczely Dóra
1999. 11. 08. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A századelőn induló, az elmúlt évtizedekben minden művészeti ágban divatjamúltnak számító avantgárd mozgalmak feltámasztására tesz kísérletet a hazai Artus és az izraeli Vertigo Dance Company új, Gázszív című produkciója. A darab alapját képező szöveget 1920-ban az a Tristan Tzara írta, aki román költőként a katonai szolgálat elől emigrált Zürichbe. Az avantgárd művészeti iskolához csatlakozva hamarosan a dadaizmus kiáltványainak megfogalmazója lett, és jelentős képzőművészeti előadásokat tartott a kubizmusról és az expresszionizmusról. Gázszív című műve Párizsba költözése évében született a Bretonnal, Aragonnal és a szürrealizmussal való találkozás időszakában. Olyan színpadi művek létrejöttének korszaka ez, melyek szakítanak a színház addigi hagyományaival. Egy kortárs beszámoló szerint a színpadon és nézőtéren egyaránt tombolt a téboly. A szinte üres színpadon színészek tébláboltak és összefüggéstelen mondatokat mondtak. A közönség felugrált, indulatait és ellenérzéseit lábdobogással és záptojásesővel fejezte ki, míg a színészek a színpadon a legnagyobb nyugalommal fogadták a dühkitöréseket. Érdekes folyamatként azonban a Gázszív bemutatóján már nem volt botrány, noha Tzara még provokátort is ültetett a nézőtérre, aki időről időre az alábbi kellemetlenkedő mondatokat kiabálta be: „Kedves darab, kár, hogy egy szót sem érteni belőle!” A narráció elejére pedig az alábbi mondatot építette be Tristan Tzara: „Ez a század egyetlen és legnagyobb svindlije három felvonásban, mely csak azokat az iparosított tökfilkókat fogja boldoggá tenni, akik hisznek a zseni létezésében.” Nyilvánvalóvá lett, hogy a célzott provokáció ereje gyorsan csökken, és az akciók hisztéria helyett kellemes bizsergést váltanak ki a nézőkből. Az Artus és a Vertigo közös bemutatója az avantgárd színpadi és szöveghagyományait applikálva, a modern tánc lehetőségeinek felhasználásával újraéleszti Tristan Tzara művének el nem évülő rétegeit. Nem törekszik botrányosságra, nem próbálja felülmúlni az azóta is létező elidegenítő effektusokat. A díszlet lényegében egy mozgó, vörös drapériával fedett asztalból áll, melyből a narrátor beszélő feje kandikál ki. Az előadásban ő az egyetlen verbálisan megnyilatkozó szereplő, a többiek táncolnak, vagyis mozognak a térben, ahogyan ezt a dadaista koreográfia elő is írja. Az ide-oda mozgás, a szereplők jövés-menése a darabban koreografált tánccá lesz, a látszólag összefüggéstelen mondatokból és jelenetekből pedig egy szerelmi történet bonatkozik ki. A Lautréamont megfogalmazta szürrealista szépségdefiníció („szép, mint egy varrógép meg egy esernyő véletlen találkozása a boncasztalon”) a darab csúcspontján értelmeződik. A szerelmespár végre kettesben maradhat, a fej eltűnik az asztalból, melynek tetején a nő egy varrógépen ül és sebesen hajtja, vele szemközt a férfi egy feje fölé tartott esernyőt nyitogat, a testük egyébként mozdulatlan, és eközben egymásra néznek. Egy esztétikai definíció jelenetté alakulása az avantgárd szabad asszociációra épülő játékának egyszerre mond ellent és egyszerre teljesíti be. Az asszociáció folyamata megengedi, hogy az értelmezés akár egy párkapcsolat, vagyis a mindennapok szintjén válaszoljon elméleti kérdésekre. Ha viszont egy ennyire konkrét és a darab közegében autentikus válaszadás születhet, lezárul az aszszociációs folyamat. Az előadás rendezője, Goda Gábor felkészültségről és kreativitásról tesz bizonyságot, amikor az előadás kezdetén égő Tristan Tzara feliratot Tarzan Artist betűsorrá variálja. Az avantgárd prófétájából filológussá lett szerző később ugyanis a Villon és a Rabelais műveiben fellelhető anagrammák kutatásával foglalkozott. Erre reagál a darab rendezője a névanagramma felhasználásával, melynek megjelenése a produkció jellegét is megváltoztatja. A Gázszív című abszurd színházi előadás az őszi táncszínházi évad egyik legizgalmasabb produkciója, melyben minden harsányság nélkül kap helyet az avantgárd immár hagyománnyá vált, század eleji színházfelfogása, hogy megelevenedjen egy századvégi, sokrétű, átgondolt és életigenlő előadásban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.