Euforikus szeptemberi éjszakák

Talán sokakat meglepett, hogy régen letűnt zenekarok régen letűnt slágerei mennyire időszerűek és sikeresek, tudnak lenni, ha megújult köntösbe bújtatják őket. A mai kor követelményei szerinti „újrafésü-lésre” a legjobb példa talán a Modern Talking együttes tündöklése, de tévedünk, ha azt hisszük, az említett módszer csak a nyolcvanas évek slágereinél működik. Az Earth, Wind And Fire például bizony már a hetvenes években rendkívül népszerű volt és a sorsát nem is kerülhette el. September című legendás daluknak modernizált változata máris ott található a sikerlisták élmezőnyében. A csapat új, The Ultimate Col-lection névre hallgató válogatásalbuma arról árulkodik, hogy további Earth...-klasz-szikusokat hallhatunk majd a közeljövőben, „dance-esítve”. A gyűjteményes korong legnagyobb érdeme természetesen mégsem ez, hanem hogy egy csokorba gyűjtve tartalmazza azokat a szép emlékű nótákat (Sing A Song, Saturday Nite, After The Love Has Gone stb.), amelyek miatt az Earth, Wind And Fire mára legendává lett. A szomorú csak az, hogy a lemez megjelenését várhatóan nem kíséri majd a banda újbóli öszszeállása, és – ami még ennél is fontosabb – friss szerzemények születése (mint mondjuk a Modern Talking esetében), de sebaj: egy jó nosztalgiázás sem utolsó dolog (Sony). Candy Dulfer sorsa minden bizonnyal már a születésénél eldőlt, hiszen a híres holland szaxofonos, Hans Dulfer gyermekeként látta meg a napvilágot. A kislány sorsát szívén viselő édesapa jóvoltából Candy már hétévesen elkezdhette az ismerkedést a szaxofon rejtelmeivel, négy esztendő múlva pedig már a papa zenekarában fújta. Később – részben kiváló hangszeres tudásának, részben dekoratív megjelenésének köszönhetően – különböző világsztárok (például Prince, Madonna, Dave Stewart) és együttesek (Pink Floyd) koncertjeinek és videoklipjeinek is közreműködője lehetett; s alig múlt húszéves, amikor megjelent első, saját szerzeményeket is tartalmazó önálló albuma, a beszédes című Saxuality. Mivel Dulfer kisasszony elsősorban dzsessz- és funkyelemeket ötvöző dalai könnyen emészthetők, de mégis igényesek voltak, a szakma és a közönség által is kedvező fogadtatásban részesültek. Azóta eltelt tíz esztendő, Candy Dulfer még mindig szép, jól szaxofonozik (néha énekel is), és a „járt utat járatlanért el ne hagyj” elvét megfogadva – s persze némileg alkalmazkodva az aktuális hangszerelési trendekhez – készíti újabb és újabb lemezeit. Legfrissebb korongja, a Girls Night Out szintén az igényes szaxofonzene jegyében fogant, s minden tekintetben megfelel azoknak az elvárásoknak, amelyeket a művésznővel szemben támaszthatunk (BMG). Pajor Tamás a nyolcvanas évek hazai újhullámának egyik legérdekesebb, legszélsőségesebb figurája volt. A hajdani Neurotic zenekar egykori vezetője ugyanis nemcsak művészként képviselte a punk „életeszményt”, de civilként is megélte, olyannyira, hogy majdnem a rock amerikai lázadójának, Jim Morrisonnak a sorsára jutott. A szövegíróként és előadóként egyaránt tehetséges fiatalember sorsátaztán a Hit Gyülekezetével való találkozás fordította meg, s szélsőséges emberről lévén szó, ez a fordulat 180 fokos volt. Pajor Tamás külső megjelenése viszszafogottá vált, „talentumait” pedig az Úr, illetve a gyülekezet szolgálatába állította: új együttesével, a hívő zenészek alkotta Ámennel több – módfelett hatásosnak és igencsak bizarrnak egyaránt nevezhető – albumot készített. Az EUfória címet viselő legújabb Ámen-produkció lényegében az eddigi irányt követi (egyik-másik szövegfordulat már ismerősként köszön vissza), mindössze annyi a változás, hogy a zene populárisabb az eddiginél, és hogy az énekesi poszton – Pajor mellett – ott áll Dobi Sándor –, a Manhattan valamikori, azóta szintén megtért oszlopos tagja is (szerzői kiadás).