Gyermekek a piacon: a béranyaság

Berek Patrícia
1999. 11. 11. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Először azt gondolnánk: megszüli a gyermeket az a nő, aki teheti, felneveli az, aki meddő, de nagyon vágyik gyermekre, s a főszereplő – a kicsi – szeretettől övezve éli életét ezután. A rózsaszín máz alatt azonban mást találunk: életre szóló traumát az örökbe adó anya, zavart és félelmet a nevelőszülők életében és egy gyökértelenséggel, komplexusokkal küzdő kisembert. Maradéktalanul boldog szereplője nem is lehet annak a történetnek, amelynek neve: dajkaterhesség, rosszabb esetben: béranyaság.A kormány szándékai szerint nem lépne hatályba jövő évtől az egészségügyi törvénynek a dajkaterhességet lehetővé tévő eleme. Neményi Eszter szociálpolitikus szerint ez lenne a lehető legegyszerűbb módja annak, hogy családok, gyermekek szerezzenek életre szóló, gyógyíthatatlan sérülést. – Az egészségügyi törvénynek a dajkaterhességet megengedő paragrafusa 2000. január elsején lépne hatályba. Ez a passzus még 1997-ben került a törvénybe, az előző kormány ugyanis két évet hagyott az illetékeseknek a családjogi törvény módosítására, valamint az uniós jogharmonizációra a témában – mondja Neményi Eszter. – Csakhogy miközben mindenki arra hivatkozik, hogy a magzat érdeke mindenekfelett áll, arról senki nem beszél, mennyire tönkreteszi a megszülető gyermek, az őt kihordó anya, a nevelőszülők és a „mellékszereplők”, a nagymamák-nagypapák és a szülőanya férjének az életét. A dajkaterhesség az utolsó helyet foglalja el az asszisztált reprodukciós technikák sorában. Nem véletlenül: a többi beavatkozás is sok kérdést vet fel, ám a dajkaterhesség mind közül a legkülönösebb, hiszen egy nő gyermekét egy másik asszony hordja ki. Kérdéses, hogy számon lehet-e kérni a magzatot kihordó anyától azt az ígéretet – miszerint születése után átadja a gyermeket a „megrendelő” szülőknek –, amelyet még akkor tett, mielőtt átélte volna a terhességet, s a kilenc hónap alatt kialakuló, igen erős, méhen belüli (intrauterin) kapcsolatot. Ez egy olyan kötődés ugyanis, ami miatt végül a gyermek kihordója sok esetben nem akarja átadni a kicsit másnak, még akkor sem, ha közeli vérrokonról van szó. Itt azonban nem csak a vérrokonokról beszélhetünk, hiszen jelen van még a béranyaság kérdése is, amelyet ma már törvény tilt ugyan, mégis ezzel sorolható egy kategóriába a dajkaterhesség, annyi különbséggel, hogy az anya itt pénzt is kap a babáért. Ilyen esetben idegen asszony hordja ki a gyermeket, s itt már konkrét megrendelőkről beszélhetünk. A terhesség alatti kötődés azonban itt is ugyanolyan erősen kialakul. – Vannak-e adataink arról, hány anya nem akarja átadni születés után a gyermeket? – Konkrét statisztikáink nincsenek erről, ám az biztos, hogy például Amerikában igen kemény viták vannak ezügyben. Sokan emlékeznek még az 1985-ben New Yerseyben elhíresült Baby M-ügyre: akkor a béranya átadta ugyan a kicsit, ám ezután nagyon súlyos depresszióba esett, s néhány napra visszakérte a gyermeket. A nevelők jóhiszeműen átadták a csecsemőt, a pár napból azonban három hónap lett: az anya ugyanis megszökött gyermekével, s negyedévbe telt, mire a hatóságok elkapták, s erővel elvették tőle a babát. Ezután indult a per, amelyben az anya visszakövetelte volna a gyereket, ám a másfél évig húzódó eljárás alatt végig a nevelőknél volt a baba, s így az ügy végére ott is elszakíthatatlan kötődés alakult ki. A bíróság végül láthatási jogot ítélt meg a kihordó anyának, csakhogy itt merült fel igazán és talán elsőként a kérdés: számon kérhető-e a terhesség előtti lemondó nyilatkozat. Ezután kezdtek behatóbban foglalkozni a béranyával vagy dajkaanyával – a két kategória, hangsúlyozom, különbözik, ám lényegében ugyanarról van szó. A felmérések szerint a gyermeket átadó anyák döntő többségénél – 93 százalékuknál – egy életre szóló traumát jelent a gyermekről való lemondás, amit soha nem hevernek ki. Ha pedig tisztában van az asszony a méhen belüli erős kapcsolat kialakulásának folyamatával, s tudatosan megpróbál úgy gondolni a testében hordott magzatra, mint idegen gyermekre, megelőzve a kötődést – már ha sikerül, persze –, nem biztos, hogy a magzat igényeire, jelzéseire megfelelően tud reagálni. S miután a magzat is igen sok dolgot érzékel odabent, már eleve kihat későbbi testi-lelki fejlődésére a szituáció. – És ha később másik, saját gyermeke születik a béranyának? – Feltéve ha születik; ha nem romlik meg a kapcsolat férjével és a férfi családjával annyira, ami kizárhatná az újabb gyermekszülést abból a családból. Hiszen ne feledjük, a béranya nem egy izolált személy, az ő, illetve férje édesanyja szinte ugyanúgy vágyhat a kicsire, mint maga a mama. Ám itt felmerül egy másik kérdés: hogy visszatérjünk Magyarországra és a dajkaanyaságra, a törvény előírása szerint dajkaanya csak vérrokon lehet. Egyelőre azonban az sem tisztázott, orvosi szempontból lehet-e szó vérfertőzésről, ha például az édesapa testvére vagy netán édesanyja vállalja a magzat kihordását, az édesapa magjából. – Az sem mellékes, hogy a rendelkezés szerint dajkaanyaságot – illetve amíg még lehetett, béranyaságot – csak olyan nő vállalhatott, akinek már legalább egy gyermeke volt. S közben senki nem nézte azt, hogy ez a már meglévő gyermek hogyan élte meg az egész procedúrát. Normális dolog a legtöbb gyermek esetében, főleg, ha egyke, hogy kistestvérét már akkor a pokolba kívánja, mikor az még meg sem született, hiszen tudja: az anyai szereteten, amelyet eddig egyedül birtokolt, most osztoznia kell egy „betolakodóval”. Na már most, ha ezt a kisbabát édesanyja átadja másnak, hiszen dajkaanyaságról van szó, egész életében azon rágódik majd a saját gyermek, hogy biztos őmiatta kellett elmennie a háztól a kistesónak, rosszabb esetben még azon is elgondolkodik, hátha rossz volt a baba, s azért nem kellett szüleinek. Tehát őt is eldobhatja magától az anyu, ha rosszul viselkedik. A legjobb pedagógiai érzékű szülő sem tudja annyira világosan elmagyarázni neki a helyzetet, hogy az elnyomott félelmek, komplexusok ne dolgozzanak benne egész életében, befolyásolva majdani partnerkapcsolatát, gyermekei nevelését. Ha pedig béranyaságról van szó, a gyermek esetleg azzal a tudattal köti meg új cipőjének fűzőjét, hogy ez a kistestvére ára. – Eddig még csak a főszereplőről, az átadott gyermekről nem beszéltünk... – Ez a legsúlyosabb probléma, amit a magzat élethez való mindenekfeletti jogáról szóló polémiák során igen kevesen vesznek figyelembe. Vegyük azt az esetet, amikor a dajkaanya vagy a béranya átadja a gyermeket, s a nevelőszülők boldogan babusgatják a kicsit egészen az iskolaérettségig. Ezeket az éveket „mézesheteknek” szoktuk nevezni (ez a kifejezés annak ellenére használatos, hogy évekről van szó), hiszen ekkor még semmi gond nem adódik. Ezután csodálkoznak el azonban a nevelőszülők, amikor egyszerre a jólnevelt gyermeknél tanulási, magatartási zavarok adódnak, esetleg agresszív lesz, netán el is csen valamit, s egyre drágább cuccokat erőszakol ki magának, noha miután megkapja, el is dobja. Ennek igen egyszerű a magyarázata. Mi, vér szerinti családban születettek, világrajövetelünktől kezdve azt halljuk állandó jelleggel, kire hasonlítunk, kicsi korunktól kezdve dugdossák az orrunk alá büszke szüleink terhes anyukánk fényképét, s kérdés nélkül is ezerszer elmondják: te ott voltál a mami hasában. Az örökbe fogadott, dajkaterhesség vagy béranyaság útján nevelőszülőkhöz került gyermek azonban sosem hall ilyeneket, s egy idő után ő fog rákérdezni. Ekkor azt tapasztalja, hogy a „mami” elvörösödik, ideges lesz, kitérő választ ad, ha nem túl jó pedagógiai érzékkel áldotta meg a sors, még le is szidja a gyereket, milyen butaságokat kérdez. A gyerek nincs tisztában a gyökereivel, a származásával, ami a legalapvetőbb biztonságot adná neki, s csak azt érzékeli: az eredetével valami baj van. Ha ez a fontos mérföldkő kimarad a fejlődési folyamatából, az súlyos identitászavarokhoz vezet, ez az oka az elfogadhatatlan viselkedésnek, a beilleszkedési problémáknak. Hazudni sem érdemes neki: mégha nagyon jó színészi képességei vannak is a nevelőanyának, finom radarjaival akkor is azonnal megérzi a gyerek: valami nincs rendjén. A drága cuccokat is csak a biztonságérzet hiánya miatt követeli: azzal zsarolja ki a szülőktől szeretetük bizonyítékát, hogy mind több áldozatot követel tőlük, mégsem elégszik meg vele, mert nem arra a több tízezer forintos farmerra van szüksége valójában. Az egyre kibírhatatlanabbul viselkedő gyerek fejéhez pedig előbb-utóbb esetleg hozzávágják: bár hagytunk volna anyádnál! Így tudja meg az igazságot. Tény: az örökbe fogadott gyermekek és nevelőik túlnyomó többsége köt ki a nevelési tanácsadóknál, ha nem a rendőrségen. Sajnos azonban arra is volt már példa, hogy idáig el sem jutott a gyermek: fogyatékosan született, a „megrendelő” szülők pedig így nem tartottak rá igényt. Fogyasztói szemlélet uralkodik még itt is, a „hibás árut” egyszerűen nem veszik át. – Valamiért mégis kitalálták az örökbefogadást, a dajkaterhességet, elvégre a meddő nők többsége vágyik a gyerekre... – Kitalálták bizony, már az ókorban. A Bibliában is számtalan utalást olvashatunk arra, amikor az úgynevezett ágyasok – többségükben rabszolganők, esetleg a feleség rokonai – szültek gyermeket a férjnek. Ez akkor elfogadott is volt, csakhogy azóta nagyon megváltozott a szemlélet. Ma már az ENSZ gyermekjogi egyezménye is kimondja: a gyermeknek joga van a vér szerinti családban való nevelkedéshez és az identitáshoz. Erre épül ma már a társadalom, nem a rabszolganőkre. Ha mégis örökbeadásról van szó, bármilyen formában, a legtöbb bajt azzal lehetne megelőzni,ha a nevelőszülők szakszerű, alapos felkészítést kapnának a gyermek nevelésével kapcsolatban, hogy kikerüljék a speciális problémákat. Ennek azonban ma Magyarországon nincs divatja.Az Országgyűlésben két hét múlva tartják a dajkaterhességről szóló általános vitát, december elején pedig a részletes vita következik. Horváth Zsolt, a Fidesz-frakció egészségügyi és szociális kabinetjének vezetője reméli: a parlament nem engedi majd, hogy hatályba lépjen jövő évtől az egészségügyi törvény dajkaterhességet megengedő paragrafusa.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.