Gyermekek a piacon: a béranyaság

Először azt gondolnánk: megszüli a gyermeket az a nő, aki teheti, felneveli az, aki meddő, de nagyon vágyik gyermekre, s a főszereplő – a kicsi – szeretettől övezve éli életét ezután. A rózsaszín máz alatt azonban mást találunk: életre szóló traumát az örökbe adó anya, zavart és félelmet a nevelőszülők életében és egy gyökértelenséggel, komplexusokkal küzdő kisembert. Maradéktalanul boldog szereplője nem is lehet annak a történetnek, amelynek neve: dajkaterhesség, rosszabb esetben: béranyaság.A kormány szándékai szerint nem lépne hatályba jövő évtől az egészségügyi törvénynek a dajkaterhességet lehetővé tévő eleme. Neményi Eszter szociálpolitikus szerint ez lenne a lehető legegyszerűbb módja annak, hogy családok, gyermekek szerezzenek életre szóló, gyógyíthatatlan sérülést. – Az egészségügyi törvénynek a dajkaterhességet megengedő paragrafusa 2000. január elsején lépne hatályba. Ez a passzus még 1997-ben került a törvénybe, az előző kormány ugyanis két évet hagyott az illetékeseknek a családjogi törvény módosítására, valamint az uniós jogharmonizációra a témában – mondja Neményi Eszter. – Csakhogy miközben mindenki arra hivatkozik, hogy a magzat érdeke mindenekfelett áll, arról senki nem beszél, mennyire tönkreteszi a megszülető gyermek, az őt kihordó anya, a nevelőszülők és a „mellékszereplők”, a nagymamák-nagypapák és a szülőanya férjének az életét. A dajkaterhesség az utolsó helyet foglalja el az asszisztált reprodukciós technikák sorában. Nem véletlenül: a többi beavatkozás is sok kérdést vet fel, ám a dajkaterhesség mind közül a legkülönösebb, hiszen egy nő gyermekét egy másik asszony hordja ki. Kérdéses, hogy számon lehet-e kérni a magzatot kihordó anyától azt az ígéretet – miszerint születése után átadja a gyermeket a „megrendelő” szülőknek –, amelyet még akkor tett, mielőtt átélte volna a terhességet, s a kilenc hónap alatt kialakuló, igen erős, méhen belüli (intrauterin) kapcsolatot. Ez egy olyan kötődés ugyanis, ami miatt végül a gyermek kihordója sok esetben nem akarja átadni a kicsit másnak, még akkor sem, ha közeli vérrokonról van szó. Itt azonban nem csak a vérrokonokról beszélhetünk, hiszen jelen van még a béranyaság kérdése is, amelyet ma már törvény tilt ugyan, mégis ezzel sorolható egy kategóriába a dajkaterhesség, annyi különbséggel, hogy az anya itt pénzt is kap a babáért. Ilyen esetben idegen asszony hordja ki a gyermeket, s itt már konkrét megrendelőkről beszélhetünk. A terhesség alatti kötődés azonban itt is ugyanolyan erősen kialakul. – Vannak-e adataink arról, hány anya nem akarja átadni születés után a gyermeket? – Konkrét statisztikáink nincsenek erről, ám az biztos, hogy például Amerikában igen kemény viták vannak ezügyben. Sokan emlékeznek még az 1985-ben New Yerseyben elhíresült Baby M-ügyre: akkor a béranya átadta ugyan a kicsit, ám ezután nagyon súlyos depresszióba esett, s néhány napra visszakérte a gyermeket. A nevelők jóhiszeműen átadták a csecsemőt, a pár napból azonban három hónap lett: az anya ugyanis megszökött gyermekével, s negyedévbe telt, mire a hatóságok elkapták, s erővel elvették tőle a babát. Ezután indult a per, amelyben az anya visszakövetelte volna a gyereket, ám a másfél évig húzódó eljárás alatt végig a nevelőknél volt a baba, s így az ügy végére ott is elszakíthatatlan kötődés alakult ki. A bíróság végül láthatási jogot ítélt meg a kihordó anyának, csakhogy itt merült fel igazán és talán elsőként a kérdés: számon kérhető-e a terhesség előtti lemondó nyilatkozat. Ezután kezdtek behatóbban foglalkozni a béranyával vagy dajkaanyával – a két kategória, hangsúlyozom, különbözik, ám lényegében ugyanarról van szó. A felmérések szerint a gyermeket átadó anyák döntő többségénél – 93 százalékuknál – egy életre szóló traumát jelent a gyermekről való lemondás, amit soha nem hevernek ki. Ha pedig tisztában van az asszony a méhen belüli erős kapcsolat kialakulásának folyamatával, s tudatosan megpróbál úgy gondolni a testében hordott magzatra, mint idegen gyermekre, megelőzve a kötődést – már ha sikerül, persze –, nem biztos, hogy a magzat igényeire, jelzéseire megfelelően tud reagálni. S miután a magzat is igen sok dolgot érzékel odabent, már eleve kihat későbbi testi-lelki fejlődésére a szituáció. – És ha később másik, saját gyermeke születik a béranyának? – Feltéve ha születik; ha nem romlik meg a kapcsolat férjével és a férfi családjával annyira, ami kizárhatná az újabb gyermekszülést abból a családból. Hiszen ne feledjük, a béranya nem egy izolált személy, az ő, illetve férje édesanyja szinte ugyanúgy vágyhat a kicsire, mint maga a mama. Ám itt felmerül egy másik kérdés: hogy visszatérjünk Magyarországra és a dajkaanyaságra, a törvény előírása szerint dajkaanya csak vérrokon lehet. Egyelőre azonban az sem tisztázott, orvosi szempontból lehet-e szó vérfertőzésről, ha például az édesapa testvére vagy netán édesanyja vállalja a magzat kihordását, az édesapa magjából. – Az sem mellékes, hogy a rendelkezés szerint dajkaanyaságot – illetve amíg még lehetett, béranyaságot – csak olyan nő vállalhatott, akinek már legalább egy gyermeke volt. S közben senki nem nézte azt, hogy ez a már meglévő gyermek hogyan élte meg az egész procedúrát. Normális dolog a legtöbb gyermek esetében, főleg, ha egyke, hogy kistestvérét már akkor a pokolba kívánja, mikor az még meg sem született, hiszen tudja: az anyai szereteten, amelyet eddig egyedül birtokolt, most osztoznia kell egy „betolakodóval”. Na már most, ha ezt a kisbabát édesanyja átadja másnak, hiszen dajkaanyaságról van szó, egész életében azon rágódik majd a saját gyermek, hogy biztos őmiatta kellett elmennie a háztól a kistesónak, rosszabb esetben még azon is elgondolkodik, hátha rossz volt a baba, s azért nem kellett szüleinek. Tehát őt is eldobhatja magától az anyu, ha rosszul viselkedik. A legjobb pedagógiai érzékű szülő sem tudja annyira világosan elmagyarázni neki a helyzetet, hogy az elnyomott félelmek, komplexusok ne dolgozzanak benne egész életében, befolyásolva majdani partnerkapcsolatát, gyermekei nevelését. Ha pedig béranyaságról van szó, a gyermek esetleg azzal a tudattal köti meg új cipőjének fűzőjét, hogy ez a kistestvére ára. – Eddig még csak a főszereplőről, az átadott gyermekről nem beszéltünk... – Ez a legsúlyosabb probléma, amit a magzat élethez való mindenekfeletti jogáról szóló polémiák során igen kevesen vesznek figyelembe. Vegyük azt az esetet, amikor a dajkaanya vagy a béranya átadja a gyermeket, s a nevelőszülők boldogan babusgatják a kicsit egészen az iskolaérettségig. Ezeket az éveket „mézesheteknek” szoktuk nevezni (ez a kifejezés annak ellenére használatos, hogy évekről van szó), hiszen ekkor még semmi gond nem adódik. Ezután csodálkoznak el azonban a nevelőszülők, amikor egyszerre a jólnevelt gyermeknél tanulási, magatartási zavarok adódnak, esetleg agresszív lesz, netán el is csen valamit, s egyre drágább cuccokat erőszakol ki magának, noha miután megkapja, el is dobja. Ennek igen egyszerű a magyarázata. Mi, vér szerinti családban születettek, világrajövetelünktől kezdve azt halljuk állandó jelleggel, kire hasonlítunk, kicsi korunktól kezdve dugdossák az orrunk alá büszke szüleink terhes anyukánk fényképét, s kérdés nélkül is ezerszer elmondják: te ott voltál a mami hasában. Az örökbe fogadott, dajkaterhesség vagy béranyaság útján nevelőszülőkhöz került gyermek azonban sosem hall ilyeneket, s egy idő után ő fog rákérdezni. Ekkor azt tapasztalja, hogy a „mami” elvörösödik, ideges lesz, kitérő választ ad, ha nem túl jó pedagógiai érzékkel áldotta meg a sors, még le is szidja a gyereket, milyen butaságokat kérdez. A gyerek nincs tisztában a gyökereivel, a származásával, ami a legalapvetőbb biztonságot adná neki, s csak azt érzékeli: az eredetével valami baj van. Ha ez a fontos mérföldkő kimarad a fejlődési folyamatából, az súlyos identitászavarokhoz vezet, ez az oka az elfogadhatatlan viselkedésnek, a beilleszkedési problémáknak. Hazudni sem érdemes neki: mégha nagyon jó színészi képességei vannak is a nevelőanyának, finom radarjaival akkor is azonnal megérzi a gyerek: valami nincs rendjén. A drága cuccokat is csak a biztonságérzet hiánya miatt követeli: azzal zsarolja ki a szülőktől szeretetük bizonyítékát, hogy mind több áldozatot követel tőlük, mégsem elégszik meg vele, mert nem arra a több tízezer forintos farmerra van szüksége valójában. Az egyre kibírhatatlanabbul viselkedő gyerek fejéhez pedig előbb-utóbb esetleg hozzávágják: bár hagytunk volna anyádnál! Így tudja meg az igazságot. Tény: az örökbe fogadott gyermekek és nevelőik túlnyomó többsége köt ki a nevelési tanácsadóknál, ha nem a rendőrségen. Sajnos azonban arra is volt már példa, hogy idáig el sem jutott a gyermek: fogyatékosan született, a „megrendelő” szülők pedig így nem tartottak rá igényt. Fogyasztói szemlélet uralkodik még itt is, a „hibás árut” egyszerűen nem veszik át. – Valamiért mégis kitalálták az örökbefogadást, a dajkaterhességet, elvégre a meddő nők többsége vágyik a gyerekre... – Kitalálták bizony, már az ókorban. A Bibliában is számtalan utalást olvashatunk arra, amikor az úgynevezett ágyasok – többségükben rabszolganők, esetleg a feleség rokonai – szültek gyermeket a férjnek. Ez akkor elfogadott is volt, csakhogy azóta nagyon megváltozott a szemlélet. Ma már az ENSZ gyermekjogi egyezménye is kimondja: a gyermeknek joga van a vér szerinti családban való nevelkedéshez és az identitáshoz. Erre épül ma már a társadalom, nem a rabszolganőkre. Ha mégis örökbeadásról van szó, bármilyen formában, a legtöbb bajt azzal lehetne megelőzni,ha a nevelőszülők szakszerű, alapos felkészítést kapnának a gyermek nevelésével kapcsolatban, hogy kikerüljék a speciális problémákat. Ennek azonban ma Magyarországon nincs divatja.Az Országgyűlésben két hét múlva tartják a dajkaterhességről szóló általános vitát, december elején pedig a részletes vita következik. Horváth Zsolt, a Fidesz-frakció egészségügyi és szociális kabinetjének vezetője reméli: a parlament nem engedi majd, hogy hatályba lépjen jövő évtől az egészségügyi törvény dajkaterhességet megengedő paragrafusa.