Holokauszt-értelmezések Magyarországon

Áthallások, félrehallások korát éljük. Schmidt Mária történész, miniszterelnöki főtanácsadó holokausztról tartott múlt heti előadását, amely az Eckhardt Tibor Politikai Akadémia vitaestjén hangzott el, félrehallották. A Magyar Hírlapban olyan tudósítás jelent meg, miszerint az előadó „megjegyezte, a második világháborúról ma már mindenkinek szinte csak a holokauszt jut az eszébe, holott ez egy mellékes, marginális kérdés volt”. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a történésznek tulajdonított mondatok miatt közleményben fejezte ki felháborodását, és Le Pen legjobb magyar tanítványának nevezte az előadót. Schmidt Mária előadásának teljes és pontos szövegét a Napi Magyarország ma egy heti száma közölte. Ugyanott a történész közleményben fejezte ki amiatti sajnálkozását, hogy a Mazsihisz a Magyar Hírlapban megjelent rövid híradás alapján, anélkül, hogy az előadáson pontosan elhangzottak megismerését akár csak megkísérelte volna, felháborodásának adott hangot. Egy történész előadása kapcsán tehát azonnal politikai vihart kavartak egy magyarországi vallási felekezet képviselői. A vitára felfigyeltek a romák képviselői is, akik érthetetlennek tartják, hogy a roma holokauszt miért nem egyenrangú a zsidó holokauszttal. Rostás-Farkas György, az első nemzetközi roma holokausztkonferencia magyar szervezője a népirtásról, a cigányok holokausztjáról más véleményen van, szerinte több holokausztról beszélhetünk. László Károly nemzetközi rangú műgyűjtő, aki túlélte az auschwitzi poklot, zsidóságát, magyarságát elsősorban az ország érdekeinek szem előtt tartásával akarja megélni. Úgy látja, az effajta felháborodás, vita árt a zsidóságnak. Szakály Sándor hadtörténész a tárgyilagos, tényekre épülő történészi munkát tartja fontosnak. Szerinte nem lenne jó, ha ismét a politika befolyásolná a történész munkáját.– Kisebb vihart kavart Schmidt Mária holokausztról tartott múlt heti előadása. Ki így, ki úgy értelmezte. A történész a zsidó holokauszt mellett elemezte a népirtás fogalmát is. Elmondta, hogy míg a hitleri diktatúra áldozatainak száma huszonötmillió volt, addig a Szovjetunióban és néhány más kommunista rendszerű országban összesen közel százmillió ember vesztette életét. A Mazsihisz közleménye szerint nem lehet „a zsidó holokausztot minden más népirtással egy színvonalra” hozni. Ugyanakkor a cigányság roma holokausztról is beszél. – A népirtás, bármilyen formában történik, egyenlő a holokauszttal, mondom én. Itt nem lehet különbséget tenni nemzetek, fajok között, mint ahogy nyelv és kultúra szerint sem lehet különbséget tenni. A zsidó holokausztot az egész világon nyilvántartják, számon tartják. Tudják, hány embert égettek el a gázkamrákban, ismerik az aranyvonat ügyét és sok egyebet. De a cigány holokausztról eddig még senki nem emlékezett meg rajtunk kívül. Volt roma holokauszt – Ön nemzetközi tudományos konferenciát rendezett a témáról. – Magyarországon 1994 májusában rendeztük meg a világ első cigány holokausztkonferenciáját. Én kezdeményeztem, tizennégy országból jöttek el a résztvevők. Tizennégy nyelven eskü alatt fogadtuk meg, cselekszünk annak érdekében, hogy soha ne fordulhasson elő az, ami 1944-ben történt. – A romák képviselői elfogadták a cigány holokauszt kifejezést? – Természetesen. New Yorktól Párizsig több ország cigánysága képviseltette magát. – A statisztika szerint 28 ezer magyar cigányt öltek meg a koncentrációs táborokban. Más országokból elhurcoltakkal együtt csaknem 210 ezer cigányt semmisítettek meg. – Ezek nemzetközi adatok, a számok országonként változnak. A statisztika azonban nem pontos. Kutatásaim szerint sokkal több magyar cigány áldozatról beszélhetünk, de a pontos adatokat soha nem fogjuk megtudni, mert nincsenek dokumentumok. Tudjuk, hogy Székesfehérvár környékéről elvittek több mint harmincezer cigányt. Csak néhányan jöttek vissza, a többinek nyoma veszett, a gázkamrában végezték. – Miért hiányoznak a dokumentumok? – Jó kérdés, de nem tudom. Mert a cigány elhurcoltakról nem vezettek statisztikát. A szégyen miatt? Vagy nem vettek emberszámba minket, azért nem dokumentálták az elhurcoltak adatait? Nem tudom. Kártérítést is szeretnénk kapni. Ezt minden alkalommal hangoztatjuk nemzetközi fórumokon, de pusztába kiáltott szó. – A cigány áldozat ezek szerint nem egyenrangú a többivel? – Ezt a kérdést fordított helyzetben én is feltettem volna. Véleményem szerint az áldozatok között nincs különbség, nincs alá- vagy fölérendeltségi viszony. Együtt hurcoltak el innen zsidókat és cigányokat, együtt szenvedtek, együtt pusztultak el a gázkamrákban. – Faji alapon. – Faji alapon. Tiszta vizet kellene önteni a pohárba! Mi elismerjük a zsidó holo-kausztot, de ismerjék el a cigány holo-kausztot is! Eddig erről nem esett szó. – Miért nem ültek le a romák képviselői a zsidó szervezetek képviselőivel? – Mindig kerestük a kapcsolatot. Engem gyötör a kérdés, hogy az enyéim közül hányan pusztultak el. Kinek volt érdeke, hogy az elhurcoltak névsora eltűnjön? Ezeket tisztázni kellene. A második világháború alatt nem csak egyfajta holokauszt volt. Nem egy nép holokausztja. Attól, hogy nem beszélnek cigány holokausztról, az ugyanúgy létezett. Nem humánus az a felfogás, amely különbséget tesz ember és ember között. Elérkezett az idő, hogy komolyan vegyenek bennünket. Magyarországon a cigányokat hol egyenrangú partnerként, hol másodrendű állampolgárként kezelik. Ezzel nem akarok senkit megbántani. – Kire gondol? – A különböző szervezetekre, a különböző funkciókban lévő emberekre. – Nem tiltakoznak a Mazsihisz közleménye ellen? – Ezen még nem gondolkodtunk. A roma holokausztot tisztázni kell, elégtételt kérünk, követelünk! Ahogyan a gázkamrákban elégetett zsidók hozzátartozói kártérítést, elégtételt követelnek, kapnak, úgy a cigányságot is megilleti. Akármerre is járok, Csak sírnak a cigányok. „Aj-aj, mi lelt titeket?” Szomorú a felelet: „Se országunk, se hazánk, Legyilkolták az anyánk.” Nagy Isten, mit tettél velünk? Akárhová tekinthetünk: A népnek az ajka néma, Testünk lángok martaléka. Atyáink, mint a füst, elszálltak, Alig leljük a hazánkat. (Részlet Rostás-Farkas György Megérjük a békességet című verséből) Auschwitzi tanú – Ön olvasta Schmidt Mária előadásának teljes szövegét a Napi Magyarországban. Az auschwitzi pokol túlélőjeként mi a véleménye: csak zsidó holokausztról beszélhetünk, vagy létezett más holokauszt is? – Ezt a dolgot meg kell világítani nyelvészetileg, történetileg és pszichológiailag. A holokauszt szó azt jelenti, hogy tűz általi halál. Például elgázosított emberek elégetése. Auschwitzban voltak zsidók, cigányok, más nációbeliek, voltak németek is, de kisebb számban. Amit én láttam a holokausztból, az a zsidókat és a cigányokat érintette. Ott voltam azon az éjszakán, amikor elvitték az egész cigány tábort, s vele azt a kislányt is, aki mindig fehér kenyeret hozott nekem a kórházból, mert nagyon beteg voltam. Neki köszönhetően maradtam életben. Ezt a kis szőke és kék szemű német cigány lányt is elgázosították. Mindenkit elgázosítottak, gyerekeket, öregeket, csak néhány fiatal cigány férfit vettek ki közülük, és vittek a frontra. – A problémát talán az okozza, hogy számadatokra hivatkoznak: hogy míg zsidók millióit vitték megsemmisíteni, addig a cigányságból „csak” néhány százezer került a gázkamrákba. – Miért „csak”? Az nem elég? Másrészt: azokat a milliókat is megölték, akiket Szibériában pusztítottak el tűz és gáz nélkül. – Az is része a holokausztnak? – Azt nem annak nevezném, az emberirtás. Hagyjuk ezt a szót, mert aki tud görögül, az tudja, hogy benne van a tűz. Cigány holokauszt volt, én ott voltam, tanú vagyok. – Ön nem régen azt nyilatkozta a Napi Magyarországnak, hogy miután hazajött Auschwitzból, azért hagyta el Magyarországot 1945-ben, mert félt a bolsevizmustól. – Ha filozófiailag nézzük, akkor a nácizmus és a bolsevizmus nem ugyanaz, de amit tettek, az ugyanaz volt. A teória nem volt azonos. – A világ kommunista országaiban 1919-től kezdve adatok vannak arra, hogy közel százmillió embert gyilkoltak meg. Ebből a szempontból azonos a bolsevizmus és a nácizmus? – Egyenértékűek. Ha megölnek százmillió embert tűz nélkül, az éppen olyan gyilkosság, mint ha tűz által pusztították volna el őket. A gázkamrában, a krematóriumban bekövetkezett halál a holokauszt szűkebben vett, nyelvészeti definíciója. – Akkor minek lehet nevezni az Ukrajnában történteket, amikor több tízezer zsidót lőttek a saját maguk által ásott sírgödörbe? – Az nem holokauszt volt, az zsidóirtás. Mi csak szavakról vitatkozunk. A holokauszt szót rosszul használják. – Igen, csakhogy a holokauszt szó szimbolikus értelmet kapott, a zsidóság szenvedéseit jelenti. – Nem szabad hamis szavakat használni. – Akkor viszont hogyan lehet értékelni a Mazsihisz közleményét, amely a következőt állítja: „Schmidt Mária azzal, hogy a zsidó holokausztot minden más népirtással egy színvonalra próbálja hozni, valamint a második világháború mellékes, marginális kérdésének minősíti, Le Pen legjobb magyar tanítványának bizonyul.” – Engem megbotránkoztatnak a Mazsihisz egyes kijelentései. Hangütése helytelen, hamis, és nagyon árt a zsidóságnak. Nem kell olyan marhaságokat mondani, hogy a zsidóirtás rosszabb, mint más népek elpusztítása. Ezt nem lehet értelmezni. Nem egyeztethető össze a zsidó vallás, a tízparancsolat szellemével, ez abszurd. De azoknak a szava hallatszik, akik kiabálnak, nem azoké, akik hallgatnak. Nagyon sok zsidó másként gondolkodik. – Ki ért egyet önnel? – Megfigyeltem, hogy azok az emberek, akik nem voltak lágerben, sokkal fanatikusabbak, mint mi, akik voltunk. Akik nem voltak ott, azokban talán van valamiféle rossz lelkiismeret, amiért őket a történelem megkímélte, és azt hiszik, hogy ezt gyűlölettel tudják kompenzálni. Mi, akik ott voltunk, tudjuk, micsoda árnyalatbeli különbségek vannak. Mi láttuk a volt nácit, aki aztán náciellenes lett, és koncentrációs táborba került. Láttuk, hogy van jobb és rosszabb SS. Egyik sem volt igazán jó, de nekem egyszer egy SS-tiszt megmentette az életemet. Érti? Ezzel persze nem az SS-t védem. A koncentrációs tábor – a borzalmakon kívül – remek iskola volt az életre, legalábbis annak, aki túlélte. Mi már nem félünk semmitől, ez a különbség. Én ki merek mindent mondani, mert velem már szörnyűbb nem történhet, mint ami történt. Annál már csak jobb lehet. Csak tárgyilagosan – A történész szerint lehet-e különbséget tenni holokauszt és holo-kauszt, áldozat és áldozat között? – Minden ártatlanul elpusztított emberért kár, teljesen mindegy, hogy milyen körülmények között és milyen eszmékért pusztítják el. De mivel a holokauszt szó foglalt egy fogalomkör – a második világháború időszaka alatt a zsidóság ellen elkövetett bűncselekmények – megnevezésére, másra ráhúzni nagyon nehéz, így szerencsésebb minden más ügyben a népirtás szót használni. – A gond csak az, hogy így ez a szó nem használható azoknak anem zsidóknak az esetében, akiket pedig szintén koncentrációs táborokban semmisítettek meg. Az egyik áldozat akaratlanul kirekeszti a másik áldozatot. A cigányok viszont azt mondják, hogy igenis volt roma holokauszt. – Elszomorító, ha már a gyilkosságokban is kirekesztést vélünk felfedezni. Az én megítélésem szerint az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények, történjenek bármikor, bárhol, bárki ellen, egyformán mérlegelendők és elítélendők. Nem tudok különbséget tenni, ezért elszomorít, amikor azon vitatkoznak, hogy kinek volt nagyobb a fájdalma. Nem szabad azon vitatkozni, hogy a holokauszt szó használata kinek jogos, kinek nem, kinek foglalt. Vissza kellene térni a történészi szintű vitákhoz, és le kellene hámozni az egyes fogalmakról, eseményekről a politikai színezetet. – A jelek szerint erről a témáról nem lehet úgy vitázni, beszélni, hogy ne következzék sértődöttség, tiltakozás. – Vagy tudomásul vesszük, hogy az örökös tiltakozásokkal – amelyek egyszer jobbról jönnek, egyszer balról, egyszer középről – állandósul a feszültség, vagy megtanulunk együtt élni velük. A holokauszttal kapcsolatban be kell mutatni, mi történt Magyarországon, Német-országban, Romániában meg másutt, és rá kell mutatni a felelősökre. De mindenkinek a felelősségére, akkor is, ha a szörnyűségeket nem a németek követték el. Ránki György vetette fel egykor, miért volt az, hogy a szövetségesek nem bombázták az Auschwitzba vezető vasútvonalakat, ha tudták, mi történik. Miért nem akadályozták meg, hogy a deportáltak eljussanak oda? – Állítólag nem tudták. – Jó, nem tudták. De akkor miért kérjük számon az 1944-es magyar politikai vezetéstől, hogy tudta, hogy mi történik? Meg kell jegyezni azt is, hogy a Palesztinába menekült zsidókat nem fogadták be az angol hatóságok, hajóikat elsülylyesztették. Az amerikaiak is megtették ezt. Nagyon súlyos kérdések ezek, min-det meg kellene vitatni. Nem biztos, hogy csak egyes nemzeteknek a lelkiismeretét kell megvizsgálni, lehet, hogy a másokét sem ártana. – Ez a legnehezebb, az elemzés. Lám, Schmidt Mária történész tárgyilagosan elemzett. Mi a véleménye róla? – Ha elolvassa valaki az írást, kénytelen egyetérteni vele szakmailag abban, hogy a második világháború nem azért tört ki, hogy a zsidóságot elpusztítsák. Az én felfogásom szerint a második világháború feltételeit a versailles-i békerendszer teremtette meg, és gyanítom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. – A Mazsihisz azzal vádolja a történészt, hogy előadásában a zsidó holokausztot a második világháború mellékes, marginális kérdésének minősíti. – Elolvastam a Napi Magyarországban az előadás szövegét. Úgy gondolom, Schmidt Mária nem arra utalt, hogy ez marginális kérdés. A háború azért kezdődött, hogy területileg, politikailag, gazdaságilag újra felosszák a világot. A zsidóság elpusztítása a háború következménye lett, s annak a nemzetiszocialista eszmének a következménye, amely a zsidóságot ki akarta iktatni. Schmidt Máriának igaza van, a világháború másért indult el, és ha a történetét nézzük, az nem csak a holokauszt története, és nem biztos, hogy csak a holokauszt nézőpontjából kell látni a világháborút. Nos, itt van a gond. Úgy érzem, hogy Schmidt Mária sem a holokauszt tényét nem tagadta, sem a jelentőségét nem kisebbítette. – Lesz konszenzus? – Nagyon szeretném, ha ebben a kérdésben a viták nem lángolnának föl újra és újra. Sokszor politikai indítékot, töltetet vagy támogatást látok bennük. Gyakran olyanok nyilatkoznak szakmai kérdésekben, akik a szakmához nem értenek. Bízzuk ezt a történészekre, akik a tényekre támaszkodnak, és egyes következtetések mögött ne lásson senki sanda szándékot! Nem szabad mindent átpolitizálni, nem jó az ítélőbíró szerepében tetszelegni.Rostás-Farkas György újságíró, költő 1949-ben született Újkígyóson. 1970–1988 között a Lapkiadónál dolgozott. 1989-től a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság elnöke, 1990 óta a Magyarországi Cigányok Érdekvédelmi Szövetségének elnöke. 1993-tól a Közös Út – Kethano Drom főszerkesztője, 1995-től a budapesti roma kisebbségi önkormányzat elnöke, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökségi tagja. 1971 óta a Nemzetközi Cigány Világszövetség tagja. T