Minőségi teátrum

Metz Katalin
1999. 11. 28. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Évfordulókban fürdünk, s talán semmi sem tesz jobbat az emlékezésnek. Mert igenis, hézagos ismereteinket önkéntelenül is kiegészítik a jubileumi rendezvények. Ha csak egy szinopszis erejéig (idő és terjedelem híján), de történelmet írnak azok, akik az adott esemény, intézményi alapítás évfordulós ünnepségén szaktanácskozásokat, emlékbeszédeket tartanak. Ez történt most a Kassai Thália Színház 30. évfordulója alkalmából is. Nem a rendezvény fesztiváljellegéről kívánok szót ejteni, beszámolni, hanem az alapesemény, azaz a magyar színház – amely annak idején még Csehszlovákiában kezdte működését, ma pedig szlovákiai intézményként működik –, tehát a Thália évtizedeiről. Persze, sommásan, amennyit egy jegyzet terjedelme megenged. Már az ünnepi hangvétel is a kisebbségi létben, nehézségek áradatával szembenéző teátrumok – az anyaországiaknál csaknem ismeretlen – hitéről, lelkes odadásáról, s irtózzanak bár némelyek a szótól, küldetéstudatáról árulkodik. Az alapító Beke Sándor (ma az egri Gárdonyi Géza Színház igazgató-főrendezője) megfogalmazása is erre vall: valóságos messianisztikus lelkiállapotban vágtak bele a színházalapításba. Komárom után magyar színházat létesíteni Kassán – álomnak tűnt. Az értékrend is őket igazolta 30 esztendő távlatából. A kezdeti „szempontok”, miszerint Beke az akkor időszerű színházi törekvésekben jártas művészeket hívott csapatába, és vitathatatlan irodalmi értékeket vonultatott föl a színpadon, végül a tájolás nehézségeivel is szívósan szembenéző embereket igyekezett „nevelni”, azaz gondja volt a munkamorálra is – előbb-utóbb meghozták gyümölcsüket. Ismét az anyaországiakra utalok: látunk-e manapság Budapest-szerte hasonló kritériumok szerint „élő” színházat? A gyökerek persze távolabbra nyúlnak. A Monarchia korában német társulatok váltották itt jó ideig egymást, hogy a múlt század hatvanas éveiben magyar nyelvű teátrum születhessen (Latabár Endre társulata például tíz esztendőn át működött Kassán). Trianon után, természetesen háttérbe szorulva, anyagi gondok süllyesztőjében vesztegelve, egyre romlott a színvonal. (Ez is ismerős volt a romániai magyar társulatok vonatkozásában a „Kárpátok véreskezű géniuszának” uralma idején) 1939-ben be is zárták a teátrumot. 1969-ben végre ismét magyar színházat teremtett a semmiből Kassán egy Komáromtól idesereglett kis csapat, élén Beke Sándorral, igaz, a komáromi Magyar Területi Színház Thália Színpadaként; önállóságukra csak az 1989-es rendszerváltás után kerülhetett sor: 1990 júliusában. Igazgatója Kolár Péter lett, a rendező pedig a Prágában végzett Horváth Lajos, akiknek kezdettől anyagi gondok ármádiájával kellett megküzdeniük. Sikerült. Most, hogy nap mint nap bosszúsággal tapasztalom hazai színházaink elbulvároso-dását és az igényesebb darabok előadásának minőségi romlását – tisztelettel kell adóznom a 30 éves kassai Thália mindenkori repertoárjának. Folyamatosan színre kerültek a dráma-irodalom nálunk ritkán játszott legnagyobbjai. És mindez finanszírozási gondok örökös árnyékában. Hol van hát az állandósult anyaországi hivatkozás igazsága, uraim, a közönség kiszolgálására – puszta bulvárdarabokkal – a kassaiakénál könnyebb anyagi helyzetben?! Persze, kell hozzá színészi alázat, hivatástudat, rendezői igényesség meg igazgatói eltökéltség. Úgy tetszik, mindez a kassai magyar színháznak birtokában van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.