Pontosan 266 nap telt el a február 1-jén lejátszott Diósgyőr–Újpest és a szombat este, 2-1-es hazai sikerrel véget ért Diósgyőr–Paks között. Ennyit várt a DVTK védője, Szatmári Csaba arra, hogy ismét kezdő lehessen a miskolci csapatban, miután az előző idény 18. fordulójában súlyos sérülést szenvedett.

Pedig azon az ominózus februári találkozón sokáig jól alakultak a dolgok. Az 56. percben éppen Szatmári Csaba találatával egalizált a Diósgyőr, amelynek vezetőedzője a 67. percben cserére kényszerült: a gólszerző nem tudta folytatni a játékot. Szatmárit a 64. perc végén próbálta szerelni az újpestiek fiatal játékosa, Kaczvinszki Dominik, akit a belépője után azonnali piros lappal állított ki a játékvezető.
Meccsösszefoglaló itt:
Rögtön látszott, hogy nagy a baj, Szatmári szinte még földet sem ért, amikor már a bal lábához kapott. A lesújtó diagnózist másnap ismertette a DVTK: a klub orvosigazgatójának tájékoztatása szerint Szatmárinak eltört a bokája, és a bokaszalagjai is elszakadtak, ez pedig azt jelentette, hogy a futballista leghamarabb három hónap elteltével állhat újra edzésbe.
Hosszú út vezetett újra a DVTK kezdőcsapatáig
Amint arra számítani lehetett, a rehabilitáció elhúzódott a tavaszi szezon végéig, sőt ezt követően Szatmári sokáig még az új idény kezdetén sem volt kerettag a Diósgyőrben. A játékos először szeptember 27-én, a Debrecen elleni meccsen ülhetett le a kispadra, ám az ezt követő kisvárdai bajnokin megint csak nem fért be a meccskeretbe.
Október 18-án, az ETO FC ellen már igen: a 3-1-re elveszített meccs második félidejére becserélték Szatmárit, aki mégsem lehetett maradéktalanul elégedett, miután öngólt vétett.
Ilyen előzmények után október 25-én a Diósgyőr a listavezető Paksi FC-t látta vendégül az NB I 11. fordulójában. Nem a DVTK volt a találkozó esélyese, mégis 2-1-re nyerni tudott, ezzel elrontva a paksiak vezetőedzőjének, Bognár Györgynek az ünnepét – a tréner a Paks történetének holtversenyben legtöbb meccsén irányító edző lett.
Ezt az összecsapást hosszú idő után először végigjátszotta Szatmári Csaba, aki nem mellesleg jó játékkal járult hozzá csapata idénybeli első hazai sikeréhez.
Ennél jobban nem is alakulhatott volna
A lefújás után a mérkőzést közvetítő M4 Sport riportere természetesen Szatmári Csabát is kérdezte, a futballista pedig kijelentette: a találkozó előtt nagy nyomás volt a diósgyőri labdarúgókon, de ezzel a sikerrel ez már a múlté. – Sok változás volt a csapatban az előző fordulóhoz képest. A héten nagyon sokat gyakoroltunk, a védekezési felállásban is változtattunk, illetve más taktikát is alkalmaztunk. Úgy látszik, hogy ez a Paks ellen bejött, remélem, hogy a következő ellenfél ellen is valami hasonló fog történni – mondta Szatmári, akit egy gratulálva bekiabáló csapattársa ki is zökkentett interjú közben. Az elmosolyodott játékos a félbeszakítása után kitért a saját helyzetére is.
Hatalmas nagy mérföldkő a karrieremben, hogy egy ilyen sérülés után így vissza tudtam jönni. Nem tudok jobb visszatérést így kezdőként annál, mint hogy a listavezetőt meg tudtuk verni. Szóhoz sem jutok!
A Diósgyőr legközelebb november 2-án lép pályára az NB I-ben, akkor az Újpestet fogadja. Megismétlődik a február 1-jei párosítás, amelyen immáron akár Szatmári is ismét pályára léphet. A háta mögött a többhavi kihagyás megpróbáltatásaival, majd a győztes visszatérés örömével.



















