A Szoboszlai által letarolt liverpooliaknál Kerkez a legfőbb bűnbak

A Liverpool labdarúgócsapata szombat este sorozatban a negyedik vereségét szenvedte el a bajnokságban. A Brentford elleni mérkőzést is végigjátszó és gólpasszt adó Szoboszlai Dominik a mezőny egyik legjobbja volt, Kerkez Milos viszont a Liverpool színeiben szerzett első gólja ellenére csupa negatív kritikát kapott.

2025. 10. 26. 6:41
Szoboszlai Dominik a Brentford ellen a Liverpool egyik legjobbja volt (Fotó: AFP/Glyn Kirk)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A címvédő Liverpool szurkolói a szerdai, frankfurti Bajnokok Ligája-mérkőzésen aratott siker után reménykedhettek abban, hogy a Brentford ellen megtörik a rossz sorozat, de Arne Slot vezetőedző együttese szombat este gyenge teljesítményt nyújtott Londonban. Kerkez Milos góljával, majd a hajrában Szoboszlai Dominik gólpassza után is csak szépíteni tudtak a vendégek, akik immáron négy forduló óta képtelenek pontot szerezni. 

Kerkez Milos meglőtte az első gólját Liverpool-mezben, Szoboszlai Dominik pedig gólpasszt adott, de így is a Brentford győzött
Kerkez Milos meglőtte az első gólját Liverpool-mezben, Szoboszlai Dominik pedig gólpasszt adott, de így is a Brentford győzött. Fotó: AFP/Glyn Kirk

Liverpooli oldalak: Szoboszlai Dominik igen, Kerkez Milos nem

A liverpooli szaklapok sem voltak elragadtatva a szombaton történtektől, és az értékeléseikben igazán jó osztályzatot egyetlen futballista sem kapott, de Szoboszlai mindegyik portálnál tarolt – vette észre az Origo . A Liverpool Echo leggyengébb osztályzata 4-es volt, ezt Kerkez Milos és Florian Wirtz kapta. A portál szerint a magyar balhátvéd az első kapott gólnál rosszul helyezkedett, majd a gólja ellenére a támadásokban sem voltak igazán jó elképzelései. A mérkőzés napján a 25. születésnapját ünneplő Szoboszlai Dominikot ellenben 7-esre értékelte a lap, amely kiemelte, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya a gólpasszán kívül is sokat tett a csapatért, és vállalt olyan dolgokat, amiket mások nem. A cikk hozzátette, a meccs végén megint jobbhátvédként pazarolták el a játékát.

A This is Anfield is 4-esre értékelte Kerkezt, aki „bármelyik pillanatban hirtelen előugorhat, és aztán csak Isten tudja, mi következik”. A lap szerint őt nézni egyszerre lenyűgöző és zavarba ejtő, a kiszámíthatatlansága a csapatkapitány Virgil van Dijket is az őrületbe kergeti, így hiába ígérkezik később nagyszerű játékosnak, de a kezdőcsapatban látni őt olyan, mint a rulett, így egyelőre Andy Robertsonnak adnák át a helyét. A portál eközben a fáradhatatlan Szoboszlait 8-as osztályzattal a meccs emberének választotta.

A Liverpool.com Hugo Ekitiké és Virgil van Dijk mellett csak Kerkeznek adott 4-est, és a korábban említettek mellett a felesleges szabálytalanságért kapott sárga lapját is felemlegette. Szoboszlai holtversenyben a legjobb értékelést (6-ost) kapta, elsősorban az energikusságának köszönhetően. A Daily Mail szerint Kerkezt csak a gólja mentette meg a 3-as osztályzattól, és láthatóan ő volt a célpontja a Brentford támadásainak, válaszul viszont nem tudta kezelni a nyomást. „Andy Robertson megérdemli, hogy újra kezdő legyen” – írta a lap.

Az Anfield Index csak 6-ost adott a támadásépítésekben kulcsszerepet vállaló Szoboszlainak, de ennél senki nem kapott jobb osztályzatot. Kerkez eközben közepes, 5-ös jegyet kapott, de ez a lap is a magyar védő nyakába varrja az első Brentford-gólt. A Vörösök a következő héten két hazai mérkőzést vívnak: szerdán a Crystal Palace-t fogadják a Ligakupa nyolcaddöntőjében, szombaton pedig az Aston Villa látogat az Anfieldre bajnokin.

Premier League-lázban ég az ország!

A magyar futballrajongók különösen izgatottak fordulóról fordulóra, hiszen Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a címvédő Liverpool keretének tagjaként rendszerint pályára lép. A Premier League a világ egyik legnézettebb bajnoksága, és a vörösök minden meccse igazi futballünnepnek ígérkezik. A magyar játékosok szereplése külön plusz izgalmat hoz. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.