Mit ünnepel a baloldal 2000-ben?

Szentmihályi Szabó Péter
1999. 11. 09. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rövid válasz: valószínűleg semmit, sőt gyászolni fognak, semmi kétség. S mivelhogy egy haza állampolgárai volnánk, ez több mint különös. Inkább csak szomorú. Azt még valahogyan megérteném, hogy a kétezer éves kereszténységgel kapcsolatban vannak ellenérzéseik, akár mint más vallásúak, akár mint ateisták, de hogy mi bajuk van Szent Istvánnal és a magyar államisággal, azt nem foghatom fel. Ha azok az emberek nem teszik meg, amit „megkövetelt a haza”, sem mi, sem ők nem élnének, vagy ha igen, nem ezen a tájon. Amit most csinálnak, egyszerűen rosszízű ünneprontás. Ha megvetik ezt az ezeréves Magyarországot, nem értem, mi a szándékuk. Miért szenvednek közöttünk, miért ereszkednek le hozzánk? Vajon kioktatták-e az Amerikai Egyesült Államok polgárait 1986-ban vagy Franciaországot 1989-ben, hogy nem kell akkora lelkesedéssel ünnepelni a forradalmat és a függetlenséget? Nem emlékszem ilyesmire. Pedig ezek „csak” kétszáz éves évfordulók. A miénk ezeréves. Elképesztő, milyen aljas támadások érik a magyar Szent Koronát, gyakorlatilag a rendszerváltozás óta. Merthogy előtte a szellemi elődök támadták a Szent Koronát, az érthető. A „klerikális reakció” és a feudalizmus jelképét már régen beolvasztották volna, ha nem Amerikában őrzik. Egy Várfalvi Attila nevű politológus (nagyon elszaporodtak a politológusok) a Népszabadságban (1999. október 21.) gyakorlatilag megkérdőjelezi az egész magyar folytonosságot, szelektív és retrospektív történelemszemléletről beszél. Ez a derék magyar ember felteszi a kérdést: „Kinek az állama volt ez? A neve szerinti Magyar Királyságnak sem a jobbágyi sorú alattvalói, sem a polgársága, sem a nemessége, de még a királyai sem voltak mind magyarok. Milyen jogon sajátíthatnánk ki az együtt megélt időt s hozadékait?” Milyen ismerős sorok ezek már száz esztendeje! Trianont készítették elő ezek a derék publicisták, és sikerült is a tervük. Csak azt nem tudom, még mit akarnak. Mire fáj még a foguk? Legyen városállam Budapest? Vegyük Babarczy Esztert, aki szerzőként és tudósítóként is jelen lehetett a frankfurti könyvvásáron. Nevét sem hallottam, egyetlen sorát sem olvastam, ettől még kitűnő szerző lehet. A Népszabadság október 22-i számában azt nyilatkozta, hogy „...a családomban kétféle kultúra találkozott össze. Apám elszántan antikommunista érzelmű családból jött, anyám viszont szociáldemokrata zsidó családból. A nagybátyám Lukács tanítványa volt, s ezek a reformkommunisták nehezen tudtak rögtön azonosulni a forradalom valamennyi követelésével, mondjuk a Varsói Szerződésből való azonnali kilépéssel, habár a mester szerepet vállalt a forradalmi kormányban. Ebbe biztosan belejátszik az a politikától független szorongás is, hogy Magyarországon forradalmak és háborúk után időnként kitör az antiszemitizmus – legalábbis a holokausztot túlélő zsidókban eléggé munkált ez a félelem”. Nem kommentálom ezt a szöveget, csak megjegyzem mint tényt, hogy egész Európában nálunk, Magyarországon létezik a legnagyobb zsidó közösség, háborítatlanul és vallási téren közmegbecsülésnek örvendve. No, most ez az általam teljesen ismeretlen B. E., aki a lányom lehetne, de szerencsére nem az, ám művészettörténész, politológus, történész, a Magyar Narancs kulturális rovatvezetője, dicsőíti E. P. „zseniális” (zagyva) nyitóbeszédét (már saját lapjában, a Mancsban) – ez is rendben van, megértem őt, ott van a nagy zsozsó és a felbecsülhetetlen értékű kapcsolatrendszer. Dalos György tényleg korszakalkotó szerző, nem úgy, mint Csurka, aki meg merte pendíteni, hogy talán más értékrend alapján is válogathattak volna a kifinomult ízlésű, teljességgel feddhetetlen magyar és német szakemberek. Amióta e cikken dolgozom, a szegény kis B. E., E. P. meg a töb-biek mellett egy egész kórus alakult Frankfurt dicséretére és a Szent Korona, illetve a millen-nium lejáratására, úgyhogy aligha győzném szánalommal és türelemmel felmérni azon honfitársaim lelkiállapotát, akik a „magyar” szót fosztóképzőként használják. A magam részéről elhatárolódom a Magyar Írószövetség elnökétől, aki elhatárolódott a frankfurti bírálattól – ha ő pszichiátert emlegetett, én is azt ajánlanék neki. A teljesítményt nem pótolja a funkció, ezt jól tudjuk a politika változásai kapcsán. A nemzet- és keresztényellenes demagógia ma még jól fizet, de egyszer mindennek vége lesz, és ára is. 29-1-re győztek, mint a whiskys, de elkapták. Nem értem, miért lehet olyan felemelő érzés a magyarság ellen drukkolni, miért lehet „nemzetközi” sikert aratni a magyar nyomorúság kigúnyolásából Frankfurtban és Budapesten – de nyilván megéri. Még (időnként) magyarul is beszélő és író honfitársaink már a globális kultúra elkötelezettjei. Kívánom nekik, ne járjanak pórul, a Szent Korona pedig legyen nekik olyan könynyű, mint a svájcisapka. Vagy a csörgősipka.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.