Nem politikai alapon lopnak

1999. 11. 01. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az autótolvajok a politikusok pártállására való tekintet nélkül lopják a kormányzati szervek gépjárműveit – jelentette ki Szilágyi Béla, a BRFK gépjármű-felderítési osztályának vezetője. Tavaly ja- nuár óta 23 kormányzati autó esett áldozatul a tolvajoknak, többségük azért, mert a leginkább kedvelt márkák közé tartozik. A tolvajokat segíti, hogy a nem rég vásárolt kormányzati autókban gyenge a védelmi rendszer, s a sofőrök is gyakran hanyagok.A napokban újabb két politikus autóját lopták el, s ezzel 23-ra emelkedett a kormányzati szervektől eltulajdonított gépjárművek száma tavaly január óta – mondta Szilágyi Béla, a BRFK gépjármű-felderítési osztályának vezetője. A múlt héten Frajna Imre tb-alapokat felügyelő államtitkár és Pusztai Erzsébet, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára gépjárművének is lába kelt. A politikus asszonynak nagyobb szerencséje volt, mint Frajna Imrének, az ő Audi A6-osát ugyanis a BRFK nyomozói megtalálták. Ez volt az első eset, hogy kormányzati szervtől ellopott autónak bukkant nyomára az a speciális nyomozócsoport, amelyet másfél hónappal ezelőtt kifejezetten az ilyen ügyek felderítésére hoztak létre – tette hozzá Szilágyi Béla. Pusztai Erzsébet autóját Fóton sikerült megtalálni, amiben a rendőrséget segítette az a mobiltelefonnal összekapcsolt figyelőrendszer, amit az Egészségügyi Minisztérium szereltetett az autóba. Hozzá kell tenni, hogy ezt már csak a lopás után helyezték üzembe, a sofőr ugyanis – mikor elhagyta az autót – nem „élesítette” a berendezést. Az ügyben két személyt őrizetbe vettek, de a rendőrség további bűntársakat is keres. Az elkövetők lakásán tartott házkutatás során olyan nagy értékű autóból származó alkatrészekre bukkantak a nyomozók, amelyek akár a korábban eltulajdonított kormányzati gépjárművekből is származhattak. Szilágyi Béla elmondta: egyetlen ilyen autólopás ügyében sem jutott a rendőrség tudomására olyan információ, amely politikai indíttatást sejtetett volna a bűncselekmények mögött, azaz a tolvajok pártállás nélkül lopják a nagy értékű járműveket, amelyeket leggyakrabban a szovjet utódállamok és az arab országok területére visznek megrendelésre. A politikusok mostanában nem csak szolgálati, hanem saját tulajdonú autóiktól is gyakran kénytelenek „megválni” – mondta lapunknak Dézsi Mihály, a BRFK szóvivője. A károsultak listáján található mások mellett Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Stumpf István miniszter, Várhegyi Attila államtitkár, Végh Ferenc volt vezérkari főnök, Bogár László államtitkár, Györgyi Kálmán legfőbb ügyész, Tamás Károly államtitkár, Horn Gábor SZDSZ-es képviselő, Csurka István MIÉP-elnök, valamint Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter. Úgy tűnik, a sportminiszterre „rájár a rúd”, hiszen nemcsak szolgálati, hanem saját tulajdonában lévő autójának is búcsút inthetett. A Miniszterelnöki Hivataltól eddig öt gépkocsit loptak el. A kancellárián épp a közelmúltban készült el egy tervezet, amely szerint a kormányzati autók mindegyikét 4 év használat vagy 200 ezer kilométer megtétele után lecserélnék. Ha azonban a tolvajok így haladnak, ezeknek az autóknak a többsége sohasem lesz 4 éves.Továbbra sem sikerült forrást találni a Köztársasági Őrezred javaslatának megvalósításához, amely szerint feltétlenül szükséges lenne a miniszterek – akik nem védett személyek – szolgálati járműveit különböző biztonságtechnikai eszközökkel felszerelni. A miniszterek gépkocsivezetőit pedig a kormányőrség tagjaira kellene lecserélni, mivel ezek a tisztek egyben fegyveres testőrök is – jelentette ki lapunknak Sevcsik László, a kormányőrség vezetőhelyettese. A javaslat szerint a kormánytagok autóit golyóálló üveggel, kilövésbiztos gumikkal, oldalmerevítőkkel, erősebb belső borítással kellene ellátni. Sevcsik László elmondta: a szigorítást a közelmúltban külföldön történt események indokolnák. Itthon ugyan még nem volt példa hasonló esetre, ám utána már kínos lenne magyarázkodni, nem is beszélve arról, hogy az akár emberéletet is követelhet. Az intézkedés tehát megelőző célzatú lenne. A törvényben rögzített védett személyek körét nem bővítené a javaslat, ugyanis a kormánytagok nem abban az értelemben lennének védett személyek, mint az öt közjogi méltóság. Ezért a kormánytagok védelme nem követelne jogszabály-módosítást sem. Mint azt Sevcsik László elmondta: a javaslat magvalósításának költségeire egyelőre nincs fedezet. Az autókat ugyan nem kellene lecserélni, abba beszerelhetők a biztonságtechnikai felszerelések, de ezek még így is igen nagy költségeket jelentenek. A személyenként három testőrre vonatkozó indítvány pedig tovább növelné a költségeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.