Nem sérül az autonómia

A felsőoktatás integrálási programjának nem volt egybehangzó fogadtatása. Sokan tartanak a régebbi rossz emlékű „átszervezésektől”, melyeknek a vége rendszerint az, hogy személyi változások nélkül minden marad a régiben. Mások a magyar egyetemek hagyományos rangját és az egyetemi autonómia csorbulását féltik. Az „ellenérzéseket” személyes presztízsproblémák is gyarapítják. Minderről Pálinkás Józsefet, az oktatási tárca politikai államtitkárát kérdeztük.– Az előítélet forrása részben a konzervatív szemléletnek és annak a félelemnek tudható be, hogy ha a szervezeti változtatásokat meglépjük, elvész a magyar egyetem tradicionális tekintélye. Az integráció az egyetemek és főiskolák működési feltételeinek fejlesztését szolgálja. A fejlesztések finanszírozása a felsőoktatási struktúra egységessé, átláthatóvá tétele nélkül nem oldható meg – fejtette ki lapunknak Pálinkás József, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára az aggályokra válaszolva. Magyarországon 2000 januárjától negyven állami felsőoktatási intézmény működik, ebből 17 egyetem és 23 főiskola. Ezenkívül öt egyházi egyetem és 11 egyházi főiskola, valamint 6 magán-, illetve alapítványi főiskola vesz részt a felsőoktatásban. Az integráció „előnyeit” biztosan lehet tudni, mert megfelelő szervezéssel és információs infrastruktúrával megszünteti a felsőoktatási intézmények széttagoltságát és átlátható, tiszta helyzetet teremt eddigi kusza viszonyokkal szemben. Bizonyos hivatalok átalakítása és összehangolása, az adminisztrációs szervezeti változás nem érinti az egyetemek rangját és szellemét. Nem valószínű, hogy különösebb működési zavart okoz az intézményeknek például az átjárhatóság és a koordináció a felsőfokú szakképzés, a főiskolai karok és egyetemi karok között, hiszen feleslegessé válik egy tucat nyilvántartási procedúra, engedélyeztetés, ha a hallgatók korábban már megszerzett szakirányú ismereteiket (esetenként 30 százalékban) átvihetik a magasabb fokú képzési lépcsőbe. Így elkerülhetőek az átfedések, ismétlések, megnő az oktatásra fordítható idő, az oktatás színvonala. Két hónap alatt kisebb-nagyobb nehézségek árán, de sikerült az ideiglenes intézményi tanácsokat, rektorokat megválasztani. A belső szabályozás csiszolására egy év áll rendelkezésre, ami a teljes átállásra elég rövid időnek tűnik, de mint dr. Pálinkás József államtitkár mondja: „a magyar felsőoktatásban megvan az intellektuális erő, hogy végrehajtsa az integrációhoz szükséges strukturális adminisztratív változásokat, hogy megkezdődhessék az érdemi munka, hogy kialakulhasson az egyetemek egységes szerkezete. És ezalatt az idő alatt semmi sem zavarhatja az egyetem rendjét, alaptevékenységét – az oktatás-kutatást”. A felsőoktatás átfogó modernizálására a magyar állam 55 milliárd forintot irányzott elő, melyből 35 milliárd forintot a világbanki hitel fedez. Az állam ebből „regenerálja” az infrastruktúrát, illetve támogat elsősorban olyan oktatási területeket, amelyek világviszonylatban az élvonalban helyezkednek el. A fejlesztésre és a beruházásra szánt összegek elnyerésében döntő szerepet játszik a nemzeti érték, a társadalmi igény, a várható hallgatói létszám és azok a pályázatok, kutatási témák, amelyek számot tarthatnak a fejlődő technológiák és a fejlődő ipar megrendeléseire. A felsőoktatás stratégiáját az Oktatási Minisztérium és a felsőoktatás maga alakítja ki.