Öncenzúra

El sem hinnénk, milyen könnyű összemosni a lojalitást a szolgalelkűséggel, az elvhűséget az elvtelenséggel. Megszoktuk már, hogy a kádárista sajtó utóvédjei szervilizmussal vádolják a konzervatív felfogású újságírókat, mondván, akik kiállnak az Antall-kormány vagy a jelenlegi koalíció eszményei mellett, azok a hatalom kiszolgálói. A szocialisták és az SZDSZ talpnyalói viszont „függet-lenek”. Nincs különösebb gondunk, amíg az ilyen jellegű csetepaték határainkon belül maradnak, elvitázgatunk egymással, megsértődgetünk, de érzékeljük az ügy valódi súlyát. Nagyobb baj az, amikor a „művelt Nyugat” mond véleményt a magyar sajtó állapotáról, etikai viszonyairól. Az ilyen jellegű híradásokban szinte mindig tetten érhető az elfogult egyoldalúság, és nem a konzervatív újságírás javára. A napokban a nagy tekintélyű Financial Times írt a magyar médiumok helyzetéről, és tekintély ide, tekintély oda, tekintélyes marhaságokat közölt. Robert Wright jegyezte a cikket, s megállapítja, hogy a magyar állam kemény kézzel belenyúl a médiumokba. Idézzünk néhány töredéket – a Magyar Hírlap interpretációja alapján – Wright kolléga művéből. „A megfigyelők többsége úgy látja, hogy Magyarország tömegtájékoztatási kultúrája gyenge, hiszen vannak újságírók, akik nem kérdőjelezik meg a tekintélyt, és nyitottak akár a korrupcióra is... többségük a kommunizmus idején kezdte pályáját.” Nem tudjuk, kik a „megfigyelők”, de sejtjük, hogy ők azok, akik a kommunizmus idején kezdték pályájukat, csak idővel átváltottak „liberálisba”. A konzervativizmusnak egyik lényeges eleme a tekintélytisztelet, a korrupcióra való hajlam viszont tökéletesen ideológia- és pártsemleges, bár tapasztalataink szerint inkább balos kötődései vannak. A tekintélytiszteletet és a korrupciót együtt emlegetni felületességre és sanda szándékra vall, s ezekhez még a kommunista indíttatást is hozzákeverni kifejezetten tisztességtelen manipuláció. Természetesen van konzervatív újságíró, aki a kommunizmusban kezdte a pályáját, van olyan is, akinek pöttyök, foltok vannak a múltjában, de a korrupcióra való hajlam nem a mai kormánypártiság oldalán keresendő. Robert Wright nehezményezi, hogy „Hírigazgatói posztot kreáltak Csermely Péternek, annak a Magyar Demokrata című lapnak a volt szerkesztőjének, amelyet összekapcsolnak Csurka István szélsőjobboldali MIÉP pártjával...” Tessék már egyszer megmondani, ki kapcsolja össze a Magyar Demokratát a MIÉP-pel, Csermely Pétert Csurka Istvánnal?! Annyi közük van egymáshoz, mint a kereskedelmi televíziók bemondóinak a magyar nyelvhelyességhez. Ez a Wright összebeszélhetett a Camus-val, tudják, azzal a „független szakértővel”, aki az EU-t bombázta meg „magánvéleményes” ökörségeivel. Ám ha nem is beszéltek össze, ugyanaz a kórus sugdolózik a hátuk mögött, amelyiknek legfőbb feladata az ország lejáratása, a magyar kultúra – hogy az ő kifejezésüket idézzük – fikázása, a nemzeti érdekeket védő politika mocskolása. Ilyen informátorokra támaszkodva adnak hírt – lehet, jó szándékú újságírók – hazánkról. Wright megemlíti, hogy a magyar újságírók hajlamosak az öncenzúrára. Ez igaz! Bennem is működik az öncenzúra, ezért nem írom ide, hogy mit gondoltam első indulatomban a Financial Times cikkének hazai ismertetése olvastán. (Nem vagyok én szoci kultusz-államtitkár, hogy nyilvánosan trágárkodjam.) De a BBC-normán nevelkedett kollégában is működhetne – no nem az öncenzúra – legalább az önkontroll, hogy ne vegye készpénznek mindazt a hülyeséget, amit úgynevezett véleményformáló értelmiségiek adagolnak neki. Egyszer kérdezze meg a másik oldalt is. Kíváncsi vagyok, leírná-e a konzervatívok véleményét is. Vagy az esetben feltámadna benne is az öncenzúra?