Problémás külmissziók

Noha a jelenlegi világrendet – nézőpont függvényében – sokféle módon lehet értékelni, abban mindenki megegyezhet, hogy a változás üteme felgyorsult. A vezető hatalmak is új problémákkal szembesülnek, melyek megkérdőjelezik tradicionális szerepüket és elavulttá teszik érdekérvényesítő mechanizmusukat, intézményrendszerüket, módsze-reiket. Megdöbbentő módon igaz mindez a világ napjainkban legerősebb, leginkább befolyásos hatalmára, az Egyesült Államokra nézve is. A hidegháború nyújtotta relatív stabilitásra épülő amerikai diplomáciai rendszer hiányosságairól, egyesek szerint „krízishelyzetéről” már huzamosabb ideje cikkezik a nyugati sajtó, de a különböző panaszokat csak a minap igazolta hivatalos jelentés. A veterán diplomatákat, katonatiszteket, vállalatvezetőket és mindkét párt képviselőit tömörítő, a külföldi jelenlétet vizsgáló tanácsadói fórum szerint az amerikai külmissziók elavult létesítményekben, elégtelen kommunikációs lehetőségek és veszélyes biztonsági körülmények közepette tevékenykednek. A jelentés általánosságban hangsúlyozza, hogy a hidegháború befejezése óta bekövetkezett politikai, gazdasági és technológiai változásokkal nem tartott lépést az Egyesült Államok külképviseleti rendszere. A tanácsadó fórumot Madeleine Albright külügyminiszter asszony a tavaly augusztusi kenyai és tanzániai követségi robbantások után hívta életre, s útmutatásai természetesen a finanszírozás kibővítését tartanák a krízisből kivezető útnak. A külmisszók költségvetési támogatásával kapcsolatban azonban már el is érkeztünk az amerikai belpolitika egyik évek óta húzódó éles vitájához. A republikánusok uralta kongresszus ugyanis folyamatosan keresztülhúzza a Clinton-kormányzatnak a terület pénzelésével kapcsolatos terveit, arra hivatkozva, hogy abból aránytalanul nagy részt fordítottak hatékonyságot nélkülöző segélyezési célokra. A jelentés évente 500-600 millió dollárral többet juttatna a külmisszióknak, bár tény az is, hogy számos, kevésbé frekventált régióban a jelenlét visszafejlesztését tartja szükségesnek. A nagykövetségek biztonságának fokozására az elkövetkező tíz évben közel másfél milliárd dollár ráfordítást tartanának elfogadhatónak. Külön hangsúlyt kívánnak fektetni arra, hogy a külszolgálat tagjai megfelelő módon tarthassanak kapcsolatot családjukkal és egyenesen elfogadhatatlannak tartják, hogy több külmisszió egyáltalán nem vagy csak korlátozott mértékű internet-hozzáféréssel, illetve elektronikus levelezési lehetőséggel bír. A rendelkezésre álló létesítményekkel, épületekkel kapcsolatban is meglehetősen gyászos képet festettek a tanácsadói fórum tagjai. Huszonhárom állomáshelyen tapasztaltak szerint a missziók negyede krónikus helyhiánnyal küzd. Ukrajnában például „kempingszék nagykövetségnek” hívják épületüket az amerikai diplomaták, mivel számos munakhelyhez csak a székek összecsukását követően lehet hozzáférni. Másutt lakókocsikba, illetve konténerekbe tudtak csak berendezkedni a munkatársak, valódi elhelyezés nélkül. Az összes feltárt probléma közül természetesen a biztonsági hiányosságok a legaggasztóbbak. A távoli nagykövetségek elleni esetleges terrorakciók ugyanis tovább erősíthetik az amerikai politikában a befelé fordulást, kevesebb nemzetközi szerepvállalást szorgalmazó erőket, amely viszont negatív következményekkel járhat a világ stabilitására nézve.