A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0

Pulitzer-történet

1999. 11. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bosszant ez a Jeszenszky-levélügy. Nemcsak azért, mert ismét belovagolt egy rendes, de a harcmezőt nem ismerő ember egy szál karddal az ágyútűzbe, hanem azért is, mert miközben a tüzérek össztüzet vezényelnek, őszinte megütközéssel háborodnak föl azon, hogy a jobboldal már megint hetet-havat összehord. Nos, minden újságíró, akárhol álljon is a harcmezőn, pontosan tudja, hogy amiről Jeszenszky beszél, az igaz. Minden jelentős régi és új keletű újságíró-kitüntetés és pályadíj a posztkommunista-liberális szellemi szféra kezében van, s igencsak megnézik, hogy kinek adják oda. Főként olyanoknak, akik jelentős szerepet játszottak az éppen szárba szökkenni készülő demokrácia keresztény kurzussá, Horthy-fasizmussá köpködésében. Ha valaki veszi magának a fáradtságot és megnézi az utóbbi évek Pulitzer-díjasait – ami valójában Pulitzer-emlékdíj, csak az előbbi változat persze jobban hangzik –, láthatja, még véletlenül, alibi gyanánt sem akad közöttük kakukktojás. Egy kolléga – apolitikus emberként gondolván, hogy nem igaz, amit mindenki tud – szintén apolitikus szerkesztősége nevében pályázott néhány éve. Olyan szerkesztőség nevében, amelyik nem politizált, csak éppen több évtizede színvonalasan, elkötelezetten dolgozik a családok, gyerekek és iskolák ügyéért. Előzetes érdeklődésre a kuratórium még örült is a pályázatnak, mert a „szerkesztőség” kategóriában ők voltak az egyedüliek. Persze nem nyertek. Egy másik, abban az évben nem is pályázó szerkesztőség nyert, igaz, ennek képviselői nemegyszer tudatták a „véleményformálókkal”, hol is állnak. A mi szerkesztőségünknek drámai élményben volt része, amikor visszakapta a pályázatát. A több tíz oldalas, hangkazettákat is tartalmazó anyag ugyanis felbontatlanul érkezett vissza. A „tisztes” kuratórium még csak fel sem nyitotta a csomagot, el sem olvasta a szövegeket, meg sem hallgatta a kazettákat, úgy ítélt. Vajon milyen alapon? Nyilván a közismert „véleményformáló” értelmiségi csoportoktól kapott információk alapján. Mindenki tudja, ez így működik. Akkor meg miért forgatja a szemét Vásárhelyi Miklós? Mutasson egyetlen olyan nem szoc-lib újságírót, aki megkapta a Pulitzer-emlékdíjat! Erre is tudom a választ: sajnos, azok között nincsenek „olyan kitűnő” emberek, akik „megérdemelnék”. Ugyan-ugyan, átlátszó ez a hipokrita álláspont. Nemrégiben volt szerencsém egy befolyásos emberrel szót váltani, és megkérdeztem tőle: a jelenlegi kormányzat miért nem futtatja, dicséri, támogatja a hozzájuk húzó médiamunkásokat, ahogyan azt a tüzérek tetszik? Miért nem alapítanak egy-két díjat, miért nem írnak ki egy-két jelentősebb pályázatot azoknak, akik „másként gondolkodnak”, s emiatt amúgy is páriák az újságíró szakmában. A végén még tényleg elhiszik az emberek, hogy az év televíziósa Stahl Judit meg Pálffy István, és az ország legjelentősebb művészembere Verebes István...

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.