Pulitzer-történet

Bosszant ez a Jeszenszky-levélügy. Nemcsak azért, mert ismét belovagolt egy rendes, de a harcmezőt nem ismerő ember egy szál karddal az ágyútűzbe, hanem azért is, mert miközben a tüzérek össztüzet vezényelnek, őszinte megütközéssel háborodnak föl azon, hogy a jobboldal már megint hetet-havat összehord. Nos, minden újságíró, akárhol álljon is a harcmezőn, pontosan tudja, hogy amiről Jeszenszky beszél, az igaz. Minden jelentős régi és új keletű újságíró-kitüntetés és pályadíj a posztkommunista-liberális szellemi szféra kezében van, s igencsak megnézik, hogy kinek adják oda. Főként olyanoknak, akik jelentős szerepet játszottak az éppen szárba szökkenni készülő demokrácia keresztény kurzussá, Horthy-fasizmussá köpködésében. Ha valaki veszi magának a fáradtságot és megnézi az utóbbi évek Pulitzer-díjasait – ami valójában Pulitzer-emlékdíj, csak az előbbi változat persze jobban hangzik –, láthatja, még véletlenül, alibi gyanánt sem akad közöttük kakukktojás. Egy kolléga – apolitikus emberként gondolván, hogy nem igaz, amit mindenki tud – szintén apolitikus szerkesztősége nevében pályázott néhány éve. Olyan szerkesztőség nevében, amelyik nem politizált, csak éppen több évtizede színvonalasan, elkötelezetten dolgozik a családok, gyerekek és iskolák ügyéért. Előzetes érdeklődésre a kuratórium még örült is a pályázatnak, mert a „szerkesztőség” kategóriában ők voltak az egyedüliek. Persze nem nyertek. Egy másik, abban az évben nem is pályázó szerkesztőség nyert, igaz, ennek képviselői nemegyszer tudatták a „véleményformálókkal”, hol is állnak. A mi szerkesztőségünknek drámai élményben volt része, amikor visszakapta a pályázatát. A több tíz oldalas, hangkazettákat is tartalmazó anyag ugyanis felbontatlanul érkezett vissza. A „tisztes” kuratórium még csak fel sem nyitotta a csomagot, el sem olvasta a szövegeket, meg sem hallgatta a kazettákat, úgy ítélt. Vajon milyen alapon? Nyilván a közismert „véleményformáló” értelmiségi csoportoktól kapott információk alapján. Mindenki tudja, ez így működik. Akkor meg miért forgatja a szemét Vásárhelyi Miklós? Mutasson egyetlen olyan nem szoc-lib újságírót, aki megkapta a Pulitzer-emlékdíjat! Erre is tudom a választ: sajnos, azok között nincsenek „olyan kitűnő” emberek, akik „megérdemelnék”. Ugyan-ugyan, átlátszó ez a hipokrita álláspont. Nemrégiben volt szerencsém egy befolyásos emberrel szót váltani, és megkérdeztem tőle: a jelenlegi kormányzat miért nem futtatja, dicséri, támogatja a hozzájuk húzó médiamunkásokat, ahogyan azt a tüzérek tetszik? Miért nem alapítanak egy-két díjat, miért nem írnak ki egy-két jelentősebb pályázatot azoknak, akik „másként gondolkodnak”, s emiatt amúgy is páriák az újságíró szakmában. A végén még tényleg elhiszik az emberek, hogy az év televíziósa Stahl Judit meg Pálffy István, és az ország legjelentősebb művészembere Verebes István...