Régi-új ukrán elnök

Joggal bizakodhatott Leonyid Kucsma hivatalban lévő ukrán elnök abban, hogy az elnökválasztás második fordulójában megismétlődik az orosz forgatókönyv, azaz az ország polgárai a kommunista térnyerés, a „vörös veszély” ellenében a „kisebbik rosszra” szavaztak. Az urnák előtt szép számban megjelenő választók egyúttal megelőlegezték a bizalmat Kucsmának, hogy az államfő a következő öt évben már nem annyira a hatalmi harcokkal lesz elfoglalva, hanem érdemi eredményeket tud majd felmutatni a reformok terén, és az átlagpolgárok végre a zsebükön is érzik majd annak előnyét, hogy nem a múltra szavaztak. Aligha lehet ugyanis kétséges, hogy Petro Szimo-nyenko kommunista pártvezér hatalomra kerülése esetén az ország nem a progresszív fejlődés útján indult volna el. Nyugodtan mondható, hogy Kucsma a vártnál is magabiztosabb győzelmet aratott, személyét valóban sokan tekintették a függetlenség biztosítékának. Pedig amikor 1994-ben, a jelenleginél kisebb különbséggel először lett elnök, sokan éppen attól féltek, hogy állítólagos túlzott Moszkva-barátsága csorbítja majd Ukrajna nemzeti érde-keit. Figyelemre méltó, hogy most éppen azok a nyugati és középső területek szavaztak Kucsmára, amelyek öt éve még nem bíztak benne, s azok a keleti – főképpen orosz ajkú – vidékek támogatták Szimonyenkót, amelyek korábban Kucsma hátországát jelentették, ám amelyek „árulása” miatt elfordultak tőle. A régi-új elnök korántsem számíthat azért diadalmenetre, hiszen minden biztató eddigi előrelépés – a viszonylag stabil nemzeti valuta megteremtése, az infláció leszorítása és az általános hanyatlás megállítása – ellenére a gazdaság állapota enyhén szólva is hagy maga után kívánnivalót. Nem beszélve a korrupcióról, amely egyes vélekedések szerint komoly kerékkötője lett a nyugati befektetéseknek is. Amíg azonban a gazdaság terén talán már felbukkant a fény az alagút végén, addig a (bel)politika sok álmatlan éjszakát okoz majd Kucsmának. Hiszen hiába győzött, elképzeléseit és a kormányzat legjobb szándékú reformintézkedéseit megbuktathatja a baloldali (kommunista) többségű törvényhozás. Korántsem véletlen, hogy az államfő és környezetének tagjai az utóbbi időben mind gyakrabban utalnak olyan alkotmányos reformok szükségességére, amelyek révén az ország politikai berendezkedése jobban megfelelne a nemzetközi (demokratikus) normáknak. Nem kizárt persze, hogy az elnöki hatalom a „cél szentesíti az eszközt” elvet is alkalmazni kényszerül majd, feloszlatva akár a parlamentet, illetve ami egyelőre közelebbinek tűnik: leváltva a kompromittálódott törvényhozási vezérkart. Magyar szempontból fontos, hogy Ukrajna az eddigi, kiegyensúlyozott irányvonalat kövesse. Leonyid Kucsmának úgy sikerült országát a nyugati együttműködési rendszerekhez közelítenie, hogy eközben Oroszországgal is előrelépést könyvelhetett el a kétoldalú kapcsolatok terén, s Moszkva annak ellenére a változatlanságra szavazott, hogy a régi-új elnök korántsem a régi kötelékek összevarrásának feltétlen híve. Kucsma hivatalban maradása azt is jelenti Budapest számára, hogy nem okozhat gondot az eddigi jószomszédi viszony további erősítése. Hazánk támogatja Kijev euroatlanti törekvéseit, de azt is joggal elvárhatja, hogy ukrán részről semmiféle formában nem óhajtják csorbítani a kárpátaljai magyar kisebbség jogait.