Ruanda borzalma testközelből

A ruandai tragédiáról már számos tudósítást láthattunk-hallhattunk, de Huguette de Broqueville (képünkön) Uraho? (Élsz még?), azaz Élet és halál Ruandában című, magyarul is megjelent könyve meghökkentően naturalisztikus képeivel mindennapi élményünkké teszi az afrikai tragédiát, miközben bátyjának – aki Ruandában misszionáriusként tevékenykedett – állít emléket. A francia nyelvű belga írónő könyvét Bárdos Miklós fordította magyarra, és a Harmat Kiadó gondozásában jelent meg. A kötetet a Helikon Könyvesházban mutatták be, ahol jelen volt a szerző, Huguette de Broqueville is.Huguette de Broqueville, aki jelenleg a nemzetközi PEN Klub alelnöke, illetve a belga hasonnevű szervezet elnöke, 1937-ben született Brüsszelben. Első regényét, Az ember nem válaszol egy békának címűt 1968-ban publikálta Párizsban. Ezt követte az Irodalmi matematika című eszszékötete 1983-ban, és két évvel ezelőtt jelentette meg Uraho? című kisregényét a ruandai polgárháború mészárlásairól. Az írónő közvetlenül látta a ruandai szörnyűségeket, hiszen két alkalommal is járt az afrikai országban. Ruanda története, a hutuk és a tuszik viszálya foglalkoztatta Huguette-t. A különös érdeklődés valódi oka azonban az – így Huguette –, hogy bátyja húsz esztendőn keresztül misszionáriusként élte meg a ruandai eseményeket. A fivér óva intette az írónőt szándékától, miszerint könyvet készül írni Ruandáról, ugyanis bizonyos információk közzététele veszélyes lehetett volna a fehér atyákra nézve. A könyv igazi ihletője azonban Huguette testvérének ruandai halála. A mű teljes depresszióban született, nem volt prekoncepció – vallja a belga író –, s csak az írás folyamata alatt vetődtek fel a könyvbeli filozófiakérdések, annak dacára, hogy sem teóriákat, sem filozófia problémákról nem akart értekezni, pusztán tényeket közölni. Arról, hogy a hutuk és tuszik közti örök etnikai ellenségeskedés, az egymástól való rettegés miként indította el a borzalmas események sorozatát, arról, hogy a belga papok, protestánsok és katolikus, nem építhetnek fehér vezetést a mindig is törzsi vezetőikre hallgató afrikai nép fölé. Huguette de Broqueville az emberi természetet próbálta egész borzalmában, ugyanakkor szépségében is feltárni a szexualitás, a költészet és a vallásosság robbanó ötvözetében. A regénynek nincs szándékolt üzenete – tudtuk meg a szerzőtől –, de azokra a század- és ezredvégünket foglalkoztató kérdésekre kereshetünk választ, hogy él-e még jobbik, szebbik, emberibb felünk, tudunk-e még egyáltalán megdöbbeni valamin, például a közelmúltbeli délszláv háború szörnyűségein.