Sárréti sors

Legendákat szülő világ volt valaha a Sárrét és környéke. A táj néprajzának és varázslatos természeti tüneményeinek krónikása, Szücs Sándor örökítette meg azt a darvak szállta, kiérdemesült pákászok, garabon- ciások és füvesasszonyok, no meg szegénylegények és más martalócok járta vidéket, ami mára egészen átalakult. Aki régi színeire, ízeire és hangulataira kíváncsi, azokat már csak ódon könyvek lapjain találhatja meg. A kitűnő ifjú prózaíró, a Sárrét szívében, Vésztőn élő Rott József a Bárka című, Békéscsabán megjelenő irodalmi és művészeti folyóiratban közöl egy Sárréti sors című prózafüzért. A munka – mint a szerző lábjegyzetben utal rá – részlet egy terjedelmesebb szociográfiai műből. Rott József mai sárréti figurákat, családokat, közösségeket mutat be. A táj és a benne élők tragikusan emléktelenek. A jelenük tengés-lengés, alkalmi munka és kocsma, múltjuk és – főképp – jövőjük nincsen. A közösségek felbomlófélben, a családok még úgy-ahogy működnek, de a nyomorúság és az ital következtében számtalan rejtett (és nyílt) tragédia játszódik le kereteik között is. Rott József a mai Sárrétet leromlott, tragédiákkal terhes, jövőtlen vidéknek ábrázolja. Palettája szinte csak a sötét színekre érzékeny és fogékony. Kétség nem férhet hozzá, ő, mint a tájon élő avatott tollú író, tudhatja, milyen az élet ezen a vidéken ma, az évezred végén. Keserves és kérdésekkel terhes. És ami a legszomorúbb, ezeket a fontos kérdéseket, mint az a szerző munkájából kiderül, az itt élő, pontosabban tengő-lengő emberek nem tudják megfogalmazni. Ők csak érzik, a sorsukon, a bőrükön, családjuk és településük életén, hogy sok volna a tennivaló. Évtizedek múltak el fölöttük, melyek csak romboltak és züllesztettek: földet és kollektívát, emléket és ünnepet, egyént és családot. És az ifjabb generációk, a maiak is, meg a hajdani ifjakéi, csak azzal védekezhettek e rombolás ellen, hogy magukba zárkóztak, szenvedélyeikbe és mániáikba, vagy hátat fordítottak egykor virágzó szülőföldjüknek, és másutt keresték a boldogulást, s ha ott sem volt épp minden reményteli és boldogító, de legalább a pusztulás és züllés mindennapi tragédiái kevésbé jellemezték, mint a Sárrét környékén élők sorsát, életét és érvényesülését. Rott József munkája – még így, egyetlen részletből megállapíthatóan is – fontos írás. Fontos, mert felhívja a figyelmet az ország keleti végeiben dúló áldatlan állapotokra. Szociográfia, de úgy is mondhatnánk, egyetlen jajkiáltás. Mert az itt élő emberek ereje ma már kevés arra, hogy magukat – afféle ezredvégi Münchausen báróként – kihúzzák a mocsárból, a reménytelenség örvényeiből. Csak a nagyobb kollektíva elszántsága tudna segíteni e tájon és lakóin. Hogy a Sárrét újra az legyen, ami valaha volt. Szorgos és önfenntartó közösségek élőhelye.