Süllyed a hajó

Hamarosan megkezdheti munkáját az olajszőkítések és a békési rendőrhalálok kivizsgálását elősegítő parlamenti bizottság, amelynek létrejöttét sokan ellenezték. Szerencsére egyre többen érezték át annak súlyát, hogy itt már nem csupán Békés megyéről és az olajszőkítésről van szó. Annál sokkal többről és fontosabbról. Amikor a korrupció terén Európában dobogós helyet vívhattunk ki mi is magunknak, amikor nyugati turisztikai tájékoztatókban már elsőként arra figyelmeztetnek, hogy Magyarországon is csalnak, lopnak, hazudnak, akkor talán következetesebben kellene felvenni a harcot a kormányprogramban is megígért korrupció ellen. Itt az ideje! Mert a Pallag László által kezdeményezett vizsgálóbizottság létrehozásakor is tapasztalhattuk, hogy a többség most sem azt nézte, jogos-e a kisgazda politikus felvetése vagy sem, hanem a régi bevált gyakorlathoz tért vissza. Miért éppen ő? Vajon mi a célja ezzel? Milyen haszna származhat belőle? Békés megye volt az első, ahol néhányan, vállalva a meghurcoltatást, az ország-világ előtti kipellengérezést is, a nyilvánosság elé álltak, s kérték, segítsék elő a közélet megtisztulását. A Viharsarokban, ha kevesen is, de eljutottak arra a szintre, hogy belássák, hallgatásukkal a cinkosok között maguk is bűnösökké válnak. A kezdeti kis hógolyó, amit nagyon sokan szerettek volna messzire hajítani, mára hatalmas lavinává nőtt. Egymást érik a szabolcsi, nyíregyházi, miskolci, szegedi, szolnoki botrányosabbnál botrányosabb ügyek, amelyek lényege: nagy baj van. Ha az egyszerű ember azt látja, hogy a milliókat, milliárdokat összeharácsolók mindig kibújnak a felelősségre vonás alól, ha nyolc-tíz évig elhúzódhat egy bírósági per, ha félmilliárd elorzása miatt mindössze százezer forint vagyonelkobzást rendelnek el, bizony akkor nem sok visszatartó hatálya marad a jogszabályoknak. Ha azt tapasztalni, hogy Whiskyseknek, Zemplényiknek, Tocsikoknak nemcsak külön ügyvédi kar, hanem VIP-nyomozócsoport is jár, ha a média is a szerencsétlen rablót, gyilkost, garázdát veszi kegyeibe, szóval akkor érdemes elgondolkodni azon, hogyan tovább. Amióta szabad utat kapott a parlamenti vizsgálóbizottság létrehozása, ismét megindult egy kisebbfajta lavina. Ezúttal néhány középszintű rendőrvezetőről érkezett hír: betegállományba vonult, majd hamarosan nyugdíjazzák. Mások „nem bírva a sajtó támadásait” leszerelésüket kérték, természetesen közös megegyezéses alapon, míg akik maradtak, azok közül is többen igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy félreálltak, nem akarják akadályozni a tényfeltárást. Megindult tehát egy újabb hullám, ahol mintha azt tapasztalnánk, hogy a süllyedő hajót többen igyekeznek elhagyni. Méghozzá felelősségre vonás nélkül, tiszta lappal. Olyan ez, mint amikor az átvilágítóbírák megkezdték munkájukat. Ahogy haladtak a szoros ábécében előre, úgy vonultak vissza azok, akik nem akarták, hogy múltjuk terítékre kerüljön. Természetesen leterheltségre, egészségiállapot-romlásra vagy éppen más fontos pártbeli elfoglaltságra hivatkozva vették a kalapjukat. De említhetjük a közelmúlt szégyenteljes történéseit, 1956 vérbe fojtását, a védtelen emberek legyilkolását, az idegen katonai erő behívását. Ma sincsenek nevükön nevezve a bűnösök, bár tény, hogy a sortűzperek jelenleg is zajlanak. Az igazi gazemberek azonban milliárdos bankszámláikkal a zsebükben, biztonsági őrökkel védett villáikban, karosszékből nézhetik végig az iszapbirkózást. Nincs min csodálkozni, hogy a bank milliárdjait elherdáló vezető végkielégítést kér és kap, hogy az okirat-hamisításon és más bűncselekményeken tetten ért és jogerősen elítélt rendőrfőkapitányt utólag csendben rehabilitálják, sokmilliós „elmaradt” jövedelmet fizetve számára. Egy MDF-es honatya a békéscsabai bíróság folyosóján hangosan bizonygathatja: a parlamenti vizsgálóbizottságot nem kell komolyan venni, oda el se menjen a beidézett. Mintha nem arra esküdött volna föl, hogy az ország javát szolgálja. Vajon az ellopott milliárdokért, az elhazudott évekért ki fogja kárpótolni az ország népét? Az ugyanis nem jelent, nem jelenthet megtisztulást, ha a bűnösök szép csendben kivonják magukat a forgalomból, s a háttérben meglapulnak. A történelem sokszor bebizonyította már, hogy amint elcsitul a zaj, visszajönnek, hogy megerősödve, felvértezve ott folytassák, ahol abbahagyták. Ha a parlamenti vizsgálóbizottság szeretné betölteni küldetését, akkor észre kell vennie a szemfényvesztést, s nem szabad megállnia félúton.