Szent István és a kortárs művészet

Amilyen sűrűn sorakoznak egymás mellett a galériák, múzeumok Budapest belvárosában, olyan hiányos az intézményrendszer a főváros külsőbb kerületeiben. Éppen ezért különösen fontos viszont az a munka, amelyet az utóbbi években alakult művészcsoportok, művészeti társaságok végeznek, mintegy élő művészeti központtá változtatva egy-egy, addig kulturális szempontból hátrányosnak számító területet. Ezt a folyamatot példázza a többi között a Renée Társaság tevékenysége: a művészcsoport többnyire a XVII. kerületi, rákoshegyi Erdős Renée házban rendezi kiállításait, ugyanitt nyitotta meg az elmúlt hét végén a IV. Renée címet viselő képzőművészeti rendezvényt, amely két, egymástól látszólag igen távol eső témát feldolgozó kiállítást foglal magába. Harmadik alkalommal került sor a Tér-fény című tárlatra, amely a művészet XX. század végi lehetőségeit, a fény és a mozgás, a különböző művészeti ágak ötvözésének különböző formáit kutatja a többi között Csáji Attila, Haraszty István, Tilles Béla, Sigmond Géza munkáinak bemutatásával. A közelgő millenniumi esztendő adott alkalmat a Korona és palást című bemutató megrendezésére, a kortárs művészet és Szent István király életműve közötti lehetséges kapcsolódási pontok vizsgálatára. Az államalapítás óta eltelt ezer esztendő, a leírások, dokumentumok pontatlanságai, az egymást követő generációk értelmezéseinek különbözősége egyszerre nehezítik és könnyítik a kései utókor művészének helyzetét. Ahogyan a kiállításon Illényi Tamara Korona fényben című, egymás elé helyezett textilrétegekből komponált munkája jelzi: vannak az ezer évvel ezelőtti országról formálódó képnek állandó vonásai, de vannak olyanok is, amelyek a mindenkori emlékező képzeletében születnek meg – erre utal Kazinczy Gábor Palást I.–II. című vászna is, amelyen az alapformák közötti részletek a néző asszociációi során születhetnek meg. Megjelenik a kiállításon – Ganczaugh Miklósnak köszönhetően – a Magyarországot Szűz Mária oltalmába ajánló, az ország sorsát eldöntő uralkodói gesztus, s a királyi választást jelképező kereszt kapja a főszerepet Székely János Jenő emlékműtervén is. Ez a munka afféle land art alkotás, a kereszt formája síkban, a föld felszínén rajzolódik ki. Barabás Márton tárgykollázsain az országformá-lás otthonteremtésként, emberléptékű dimenzióban jelenik meg, s miközben a korona és a palást egyszerre van jelen hatalmi jelképként és geometriai alapformaként, a bennük megjelenő nemes anyagok a természet, illetve a mindennapi élet profán motívumaival találkoznak. Hasonló találkozás figyelhető meg a bemutató más alkotásaiban is. Szilárd Klára plasztikáiban a középkori ötvösség hagyományaival, a nemes anyagokkal korunk ipari technológiáját, hulladékanyagait szembesíti, Magén István a gyűrt palástot korhadó deszkára fekteti, míg Kéri Balázs Bence mintegy az idők mélységeiből kiemelve, adriai bólya köré csavarva helyezi a néző elé a jól ismert koronás címert viselő nemzeti színű lobogót. Az ellenpontokból a figyelem, az elmélyülés hozhat létre harmóniát – jelzi a Benedek József plasztikáján megjelenő elemek illeszkedése, vagy a Laborcz Flóra Imádság című plasztikáján egymás mellé kerülő absztrakt, illetve konkrét utalásokat hordozó motívumok egysége. A művésznő másik munkáján angyal bukkan ki a felhők közül, s mintegy a székesfehérvári márványszarkofágot idézve jelzi a Szent István-i örökség időszerűségét, a jelen felelősségét az örökség sorsának alakulásában.