Szenvedély klasszicista háttérrel

Racin legismertebb, ám hazánkban meglehetősen ritkán előadott Phaedra című tragédiáját mutatja be holnap a Térszínház társulata, Bucz Hunor rendezésében. Az együttes lankadatlanul dolgozik, annak dacára, hogy a Zichy-kastély azon szárnyát, ahol játszanak, nem fűtik, s Damoklesz kardjaként függ fejük felett a kiköltöztetés. A produkció szigorú klasszicista keretek között szólaltatja meg a francia drámaíró féktelen szenvedélyt és mély morális válságot megéneklő sorait.Puritán, üres, fekete tér. Fekete alapruhák a szereplőkön, csak az arcok és a kezek ragyognak a mindent elborító éles fényben. Zsigerekből szakadnak fel a szavak. Elsősorban a szövegmondás dinamikájával formálják figuráikat a szereplők. Lényegretörő, pontos gesztusok szűk keretében teljesedik ki a szándékoltan statikus játék. E költői egyszerűség festői képeket, élőképeket alkot, a klasszicista képzőművészet modorában. „Ismerd hát meg Phaedrát, és egész félelmetes izzását” – választhatnánk az előadás kulcsmondatául Somlyó György magyarba ültetett sorait. A költő 1946–47 fordulóján, huszonöt évesen fordította Racin művét a Franklin Társulat felkérésére. Eddig tíz kiadást ért meg a szöveg, amelyet Somlyó minduntalan javítgat, tökéletesít. – A Nemzeti Színház 1957-ben vitte színre a tragédiát, Tőkés Annával a címszerepben. Nehéz darab, s én még sohasem láttam olyan előadást, amely maradéktalanul tetszett volna. Ez köszönhető annak, hogy a klasszicista francia drámajátszásnak nincsen hagyománya hazai színpadainkon, s az efféle verselésnek sincs valódi kultúrája – vallja a költő-műfordító. – Itt a drámát kizárólagosan a szöveg hordozza. – Zenés cselekménnyel elborított színházi közeget szabadítottak ránk azok, akik fennen hirdetik: az országban élő tízmillió ember csak ezt képes felfogni, de nem tehetünk semmit, hiszen a vadkapitalizmus korában élünk – magyarázza Bucz Hunor, a Térszínház igazgatója. – A színház ez egyik legfontosabb közösségi intézmény, amely segít a jó és a rossz közti különbségtételben. A Phaedra olyan mű, amely illeszkedik e gondolatmenetbe. A rendező szándéka bemutatni az asszonyi szenvedély örvényét egy olyan érzelmileg elsivárosodott korban, amikor a nők másod-, harmadrendű lénynek számítanak.