Választ az egyéniség

Egy év múlva dől el, hogy ki lesz az Egyesült Államok első elnöke a következő évezredben. Noha a világ egyik – ha nem legfontosabb – tisztségéről van szó, a tengerentúli nagyhatalom alkotmányos rendszere, jelenlegi társadalmi, gazdasági stabilitása azt sugallja, hogy akármilyen választás is történjen, jelentős változásokra nem lehet számítani. Ettől függetlenül érdemes néhány pillantást vetni a várható eseményekre s magára a rendszerre, mely meglehetősen egzotikusnak tűnik Európából szemlélve. Fontos tendencia, hogy mára a jelöltek már megnyilvánulásaikban is rendkívül óvatosan kezelik a „jobb-,” illetve „baloldali” hozzáállás kimutatását, és mindinkább a politikai középhez igyekeznek. Ez így van, legyen szó akár republikánus vagy demokrata jelöltről, nem beszélve az úgynevezett „harmadik párt” embereiről. Többek között ez az oka, hogy meglehetősen nehéz olyan témát, ügyet találni, melynek tárgyalása révén nagymértékű népszerűségre lehet szert tenni, úgymond „elhúzni” a többi jelölttől. Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a társadalom széles rétegei elégedettek, a munkanélküliség harmincéves mélyponton van, ami szintén „nehezíti” a sikeres kampánystratégia kialakítását. Persze fölösleges tagadni, hogy vannak súlyos vagy inkább „örökzöld” problémák, kérdések, melyek felemlegetésével mindig sikerülhet némi többlettámogatásra szert tenni. Ilyen lehet a fegyverbirtoklási jog, az abortusz vagy éppen az egészségbiztosítás témájának felvetése. Az amerikai választási mechanizmusban jártas megfigyelők szerint mindezen faktorok jelentősége azonban elenyésző ahhoz képest, hogy a jelöltek egyénisége milyen súllyal esik latba. Ez természetesen nem újdonság, de kellően illusztrálja, hogy az amerikaiak számára igazából az őszinteség, megbízhatóság számít – na persze a megjelenésről nem beszélve. A jelölés folyamata Iowa államban kezdődik január 24-én. Ennek során a két párt nagyjából párhuzamos eljárás során eldönti, hogy kit kíván támogatni az elnökségért vívott harcában. A meglehetősen kis lakosságú – mintegy 2,3 milliós – állam 1972 óta foglalja el ezt a pozíciót az elnökválasztási hadjáratban, bár ennek jelentősségét csak 1976-ban ismerték fel először: Jimmy Carter ellenfeleivel szemben olyan előnyre tett itt szert, melyet azok nem tudtak behozni. Az állam természetesen ragaszkodik szerepéhez, hiszen a politikusok gyakran hosszúra nyúló jelenléte és a sajtónyilvánosság kedvező hatással van a helyi prosperitásra. A republikánusok részéről elsősorban George W. Bush texasi kormányzó, illetve John McCain szenátor küzd a támogatásért, a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint fej fej mellett. Bush korai nagy népszerűségét elsősorban annak tudják be a szakértők, hogy „új arcként” jelent meg, de ahogy egyre több megnyilvánulását ismerik meg, ez lassanként apadni kezdett. McCain stabil támogatásra számíthat abból a tényből kifolyólag, hogy elismert nemzeti hős, aki a haditengerészet pilótájaként hat évig „élvezte” a vietnamiak „vendégszeretetét” a Hanoi Hiltonban, bár stílusa és „jelentős” házassági tapasztalatai ellene szólnak (jelenleg harmadik házasságában él, és ez amerikai politikai átlaggal mérve soknak számít). A demokraták részéről Al Gore alelnök és Bill Bradley a leginkább esélyes jelölt-jelöltek. Az alelnök helyzeti előnye, a Fehér Ház támogatásának hatása nyilvánvaló, családi háttere pedig makulátlan. Hogy mennyire számít az egyéniség, arra viszont kitűnő példa, hogy vetélytársa, Bradley sikeres, híres kosárlabdázóként rendkívül népszerűnek számít, vagy ahogy egy szakértő megjegyezte: „olyan szép nagy darab ember”.