Napi háttér

Közel tíz éve – amióta lehetőség van rá – a vasutas-szakszervezetek rendre élnek a sztrájkhoz való jogukkal, hogy érdekeiket érvényesítsék. Mindössze három év – 1990, 1996 és 1997 – telt el a munkabéke jegyében, az elmúlt tíz év alatt összesen tizenegy alkalommal álltak le a vonatok. Egy esetben a vasutasok azért választották a tiltakozás ezen formáját, mert a Keleti pályaudvart elözönlő hajléktalanok lehetetlenné tették a normális munkavégzést, máskor a vasút fejlesztéséért éltek sztrájkjogukkal a szakszervezetek.A maradék kilenc alkalommal lényegében magasabb béremelést szorgalmaztak a munkavállalók. A munkaügyi harcoknak két halottja is van: Sipos István, a szívbeteg, végül túlhajszolt MÁV- vezérigazgató és Kercsmarik Katalin, a lelkileg összeroppant nyékládházi vasutasnő.A vasutas-társadalom összesen tizennyolc szakszervezetbe tömörül, a sztrájkokhoz lényegében viszont csak három neve fűződik. A Vasutasok Szakszervezete (VSZ), a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ), tehát a három reprezentatív vasutas-szakszervezet szólított fel idáig munkabeszüntetésre. A MÁV 73, míg az érdekvédők több mint 90 százalékban jelölik meg „lefedettségüket” a vasutasságban. Sokan politikai célokat és indítékokat látnak a szakszervezetek lépései mögött. A reprezentatív vasutas-szakszervezetek egyébként három különböző szakszervezeti konföderációba tartoznak: a VSZ MSZOSZ-, a VDSZSZ Liga-, a MOSZ pedig Autonóm-tag. Talán ez a magyarázata annak, hogy a jelenleg látványos együttműködés általában nem jellemző az érintett szervezetekre.