A színházi kasztrendszer átjárhatatlan maradt

A szó szoros értelmében kifüstölték a Nevesincs Színházat. Mint ismeretes, lángok martaléka lett a Globe Színház, ahol telt házas hét végi előadásaikat tartották. A népszerű gyermekszínház vezetőjét, rendezőjét, Rencz Antalt (képünkön) az előállt helyzetről, jövőjükről kérdeztük, ám a beszélgetés során fény derült a gyermekszínház kiszolgáltatottságára, mostoha sorsára, a műfaj általános háttérbe szorulására is.- Beszélgetésünket a szomorú esemény tette aktuálissá, hogy a Globe Színház leégésével megszűnt fő játékhelyük. Mihez kezdenek most?- Ha már így történt, szeretném, ha ez a tűzeset rávilágítana arra, hogy a gyermekeknek szóló színház ügye teljességgel megoldatlan. Végre észre kellene venniük mind a színházi szakma mérvadó köreinek – akik vétkes módon közrejátszottak abban, hogy 1994-ben megszüntették az egyetlen, gyermekeknek játszó teátrumot, az Arany János Színházat -, mind a főhatóságoknak, a döntéshozóknak, hogy nem söpörhetik le tovább a gyermekszínház ügyét az asztalról. Sajnos tizedrangúnak tartják ezt a kérdést. A Nevesincs Színház például hét éve olyan repertoárt hozott létre, amely soha senkinek nem jutott eszébe a színházi világban. A gyermekeknek általában a közismert meséket szokták játszani, az Ózt, a Micimackót s a többieket, ami nagyon helyes, de gondolni kellene arra is, hogy a tanulóknak az iskolai tanagyag elsajátításához is legyen színházi élményük. Mi a Nevesincs Színházban azt játsszuk, amit az iskolások történelem- vagy irodalomórán tanulnak. Ennek köszönhető, hogy évi hatvanezer nézőnk van (vessük össze: nyolcvanezer nézője van a Budapest Bábszínháznak és huszonötezer a Kolibrinek). Az Arany János Színház megszüntetésével előállott hiányt bizonyos értelemben mi pótoljuk, mivel a pedagógusok rájöttek, hogy repertoárunk az iskolai oktatást nagyon jól kiegészíti. Mondhatni, a tananyag élő, szemléltető példatára gyanánt működünk. Szerintem ennek hálózatszerűen kell lefednie a várost, éppúgy, mint a könyvtári hálózatnak. Ezért aztán előadásainkat a főváros valamennyi kerületébe elvisszük, meghívásra pedig iskolákba is. Mert számolnunk kell azzal is, hogy a távoli kerületekből, a peremvárosból nehezen jutnak el a kicsik a városközpontba.- Milyen darabokból áll a repertoárjuk, és hány előadásuk van készenlétben?- Jelenleg 18 mesejáték van a repertoárunkon, s a világirodalom klasszikus meséi (Hófehérke, Piroska és a farkas, Puskin halászmeséje, a magyarok közül Móra Ferenc Didergő királya, Weöres Csalóka Pétere, Csukás István Csodakalodája és az Ágacska, a Tarbay Ede átdolgozta Petruska, Benedek Andrástól A csudakarikás, Käst-nertől A két Lotti). Emellett a magyar irodalomtörténet egyes – kötelezőolvasmány-számba menő – műveit is megjelentetjük (Csongor és Tünde, Toldi, János Vitéz, a Jékely-féle Mátyás király juhásza, A kőszívű ember fiai). Hozzá kell tennem azt is, hogy a színházaknak nincs millenniumi témájuk, de mi arra is gondoltunk. Műsorra tűztük a honfoglalás témáját megszólaltató Benedek Elek meseregényének és Arany János csodaszarvasregéjének színpadi változatát, a Honszerző Árpádot, Hegedűs Géza és Makkai Sándor regényei nyomán Az államalapítót, s az Árpád-házi trilógia jegyében harmadik darabunkat, a Szent László legendáján alapuló Kard és keresztet. A nemzeti kulturális örökség gyermekszínházi képviseletére rajtunk kívül senki nem vállalkozott. Tíz év telt el a rendszerváltozás óta, de az '56-os forradalomról ifjúsági művet még sehol nem adtak elő. Jómagam Pozsgay Zsoltot kértem föl egy ilyen darab megírására, a zeneszerzésre pedig Victor Mátét. Így készült el az V-VIII. osztályosok és középiskolások számára az Emlékpróba – 1956. Akárhogy csűrjük-csavarjuk, nincs (gyermek)színháza Budapesten egy ilyen irodalomtörténeti sorozatnak, mint Fazekas Mihály, Arany János, Petőfi, Vörösmarty, Jókai, Benedek Elek, Makkai Sándor, Jékely Zoltán. S a támogatás totális hiányából ítélve nem is kell. Csak egy sátorszínházban volt helye – a Városligetben, ahol a közönség kabátban ült, de ennek ellenére is megtöltötte a nézőteret.- Nem fűtötték eléggé a körszínházat?- Annak, aki az épületet a Thália Színháztól bérbe vette, gazdaságilag nem volt kifizetődő erre pénzt áldozni. Holott rájött, hogy a nagyközönséget vonzó gyermekszínház mellett gyermekeknek szóló kiállításokat is rendezhet, ami jól hoz a konyhára.- Semmilyen költségvetési vagy önkormányzati támogatást nem kapnak? A Nemzeti Kulturális Alaptól sem?- Egy vasat sem. Egyéni vállalkozásban, magánszínházként dol-gozunk, 30-40 szerződéses színész-szel, s amit bevételként megkeresünk, abból működünk. Jó esetben alkalmi pályázati összeget nyerünk. Mit mondjak, egy személyben igazgatok, rendezek, szervezek, díszletet hordok a többiekkel, fuvarozom a magam kocsijával, műsorfüzetet szerkesztek és a többi.- Hogy talpon maradtunk, két dolognak köszönhető: a társulat embertelen kitartásának és a jól végiggondolt repertoárnak. A józan pedagógus és szülő értékeli a műsorra tűzött irodalomtörténeti sorozatunkat. Ugyanakkor sajnálattal kell tapasztalnom, hogy a kulturális ügyek döntéshozói ezt teljesen figyelmen kívül hagyják. Azt, hogy egyáltalán játszhattunk a Globe-ban, a fővárosnak köszönhetjük, mivel az épület az ő tulajdona, és a haszonélvezője a Thália Színház. S mert a bérlőt annak idején kötelezték arra, hogy színházi tevékenységnek is helyet adjon (a diszkó, később pedig a kiállítások mellett), a bérleti díj egy részét a Nevesincs Színházra fordítják: ez a működésünk minimumát biztosította, de sosem volt elegendő 1998-ig. A minisztériumtól is megkaptuk a működéshez szükséges alaptámogatást, az alternatív színházak számára kiírt pályázat útján. 1994-ben csak azért jutottunk hozzá, mert Göncz Árpád levelet írt, amelyben munkánk megbecsülésére buzdított; azok az írók, zeneszerzők pedig, akik jogdíjukról is lemondva darabjainkat írták, petíciót terjesztettek elő, állítván, hogy ez nem mehet így tovább. Tegyük hozzá, a mi kis színházunk foglalkoztatta a legtöbb kortárs magyar írót és zeneszerzőt.- Mégsem tudunk kitörni ebből a helyzetből: a színházi kasztrendszer átjárhatatlan, kuratóriumi többséggel csak a kiválasztottaknak juttat pénzt; érdekük a mozdulatlanság, az elmozdíthatatlanság. S ezzel – a jelek szerint – a kultúrpolitika sem tud mit kezdeni. Mi a nemzeti kulturális örökséget közvetítjük a gyermekek művelésére évek óta, de sem az NKA-tól, sem az alternatív színházi pályázaton, sem a millenniumi pályázaton egyetlen fillért nem kaptunk. Tavaly ősszel szerencsére Hámori József a miniszteri keretből egyszeri alkalommal kisegített bennünket, de hát az korántsem fedezte a szükségleteinket. Ám ez nem lehet a módja az állandósult támogatásnak. A kultúrpolitikai döntéshozóknak is rá kellene ébredniük az ún. szakmai elit kirekesztő manővereire. Sajnos az Oktatási Minisztériumhoz is hiába fordultunk segítségért.- A Nevesincs Színház pályázatait azzal az indoklással szokták a szakmai kuratóriumok visszautasítani, hogy nem elég színvonalas. Vajon nem itt van a kutya elásva?- Nem állítom, hogy ne lehetne jóval nívósabb színházat művelni. Csakhogy ez is financiális probléma. Ha kapnék megfelelő támogatást, szerződtethetnék sokkal jobb színészeket is az előadásokra, de hát erre nincs mód. Az a tény azonban, hogy az iskolák ennyire igénylik az előadásainkat – létjogosultságunk mellett szól.-Egyelőre különböző művelődési házakban, a Magyarok Házában, iskolákban, vidéken játszunk, sokszor dacolva az időjárással. Próbáinkat a Gutenberg Művelődési Házban tartjuk, de hát a terembért nekünk kell rá előteremteni. A tűzeset után a főváros kulturális ügyosztályán arra biztattak, keressünk egy művelődési házat, ahol segítenék a működésünket. Azóta sem történt semmi. Mégis remélem, folytathatjuk hivatásunkat, azaz a magyar kultúra iránti igény fölébresztését a gyermekekben.