A Fradi szombat délután egy nagyon sima mérkőzésen, 3-0-ra megnyerte a derbit az Újpest ellen az NB I 21. fordulójában. A lefújás után lapunk Szélesi Zoltánt, az Újpest edzőjét Dárdai Pál kritikus szavairól kérdezte. A sportigazgató szerint az újpestiekből jelenleg hiányzik a győztesmentalitás.
Szélesi Zoltán, az Újpest edzőjeként simán kikapott a szombati derbin az FTC ellen Fotó: Polyák Attila
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
1/27
Az Újpestre két hazai mérkőzés vár a következő hetekben
Szélesi arról is beszélt, hogy edzőként hogyan élte meg az első derbi elvesztését, ami az Újpestnek már zsinórban a 32. volt minden sorozatot figyelembe véve (30 az NB I-ben, kettő a kupában), legutóbb még 2015-ben nyertek a lila-fehérek a nagy rivális ellen. – Szűk tíz esztendőt ebből újpesti szurkolóként néztem a tévé előtt ülve, úgy sem volt jó. S elárulom, most a kispadon ülve sem jobb. Egy teljesen újfajta munkába kezdtünk, ez akkor lenne jó, ha jönnének mellé az eredmények is. A Fradi előrébb tart, ez nem is kérdés. Megpróbálunk minden nap azért dolgozni, hogy a különbség csökkenjen. Egyelőre a beletett munka nem látszik az eredményeken, pedig a Puskás Akadémia és a Nyíregyháza ellen esélyünk volt – mondta a IV. kerületiek edzője, utalva arra, hogy a Nyíregyháza ellen 1-1-es döntetlent, majd a felcsútiak ellen 1-0-s vereséget értek el.
Az Újpestre a következő két hétben két hazai mérkőzés vár, előbb a harmadik Debrecen, majd az Újpesthez hasonlóan a kiesés ellen szintén küzdő Diósgyőr utazik a Megyeri útra. Szélesi szerint a Loki ellen bravúr lenne a pontszerzés, míg a DVTK ellen szinte kötelező a győzelem.
Robbie Keane és Szélesi Zoltán beszélgetett a derbi előtt, ekkor még mindketten mosolyogtak Fotó: Polyák Attila
A Fradi-szurkolók különösen odaszúrhatnak az újpestieknek
Mindeközben Robbie Keane hatalmas mosoly közepette érkezett az újságírók elé.
Nagyon boldog vagyok, elégedett lehetek a teljesítménnyel, és örömöt tudtunk szerezni a szurkolóinknak is, hiszen a rivális ellen arattunk egy nagy győzelmet. Ha találkoznak az Újpest drukkerekkel, lesz mivel kérkedniük
– kezdte az ír vezetőedző, akit ezután a gólpasszal debütáló Osváth Attiláról kérdezték. A 30 éves játékos elképesztő napokon van túl, vasárnap még a Fradi ellen játszott, csütörtökön bejelentette őt a fővárosi csapat, most pedig a derbin jó játékkal és gólpasszal segítette új csapatát. – Tudtuk, hogy Attila egy jó játékos, hiszen a múlt héten még ellenünk teljesített remekül. Nagyszerű adottságokkal rendelkezik, tele van energiával. Új opciókat kínál nekünk, új területeket nyit meg, örülök, hogy ilyen jól sikerült a bemutatkozása.
Motiválni sem kellett a Fradi-játékosokat
Lapunk afelől érdeklődött Keane-nél, hogy mégis mi hangzott el az öltözőben a kezdés előtt, ugyanis a Fradi tökéletes első félidővel rukkolt elő. – A mérkőzés előtt elmondtam, hogy senkit nem fogok motiválni. Ha egy ilyen meccs előtt motiválni kell egy játékost, akkor azzal a játékossal baj van. Azt mondtam csak a fiúknak, hogy ne magára az eseményre koncentráljanak, hanem csak játsszák a játékot. El akartuk kerülni ezt a mai meccsen. Azt mondtam nekik, hogy ezt a mérkőzést fejben kell megnyerni.
A Fradi egy hét múlva Zalaegerszegen lép pályára a bajnokságban, immár listavezetőként, de előtte még szerdán a másodosztályú Csákvár lesz az ellenfél a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.