Az újgazdagok és az ingyenélő rokonok – múltunk remekírói a jelenről

2000. 02. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Habár honi színműirodalmunk mind a mai napig nem vívott ki magának előkelő helyet irodalmi életünkben, jeles művelői maradandót tudtak alkotni: igaz, csupán Kárpát-medencei mértékkel mérve. Szomorúan be kell valljuk önmagunknak, hogy erkölcsi felfogásunk minimum egy évszázada változatlan, legalábbis ezt bizonyítja az a két színházi bemutató, amelyet ma, illetve holnap tekinthetnek meg az érdeklődők az Új Színházban, valamint a Radnóti Színházban.Csiky Gergely Ingyenélők című darabját Szikora János vitte színre a Paulay Ede utcai teátrumban. A rendezőtől megszokott attraktív látványvilágú játéktér fogadja a nézőket (díszlet: Szikora János). Gyász hangulatát sugalló polgári miliő körvonalazódik a sápadt fényben a jó ízlés határát kísértő nejlonfüggöny mintáin át. Valami sántít. A túllihegett gyász gyertyavilága leleplezi önmagát. Kézzelfoghatóan konkrét minden elem a színpadon, mégsem a valóságábrázolás realitása mozgatja a rendezői fantáziát. Szikora, mint oly sokszor, most is a szövegben meghúzódó lírai mélységet bontja ki előadása vezérmotívumaként. E gondolat egységesíti a színészi alakításokat. A lebegő hangulatot teremtő tempót váratlanul, szándékoltan hosszúra feszített csendek tagolják.A realista szöveg Szép Ernőre jellemző, lírai groteszk akusztikával gazdagon szólal meg. Ezt a délibábvalóságot igyekszik megteremteni a magát nemzeti hős özvegyének kiadó Szederváry Kamilla (Bánsági Ildikó) segítőjével, Mosolygó Menyhérttel (Szilágyi Tibor). A meghalt nagy ember érdemeire való tekintettel pumpolják az arra alkalmas ostoba, ám tömött pénztárcájú újgazdagokat. Timót Pál (Bubik István) született balek. A figura elrajzolt ábrázolásának abszurd karikatúrája a farce stílusát oltja a produkcióba, ezzel messze túllépve az üresen harsogó vígjáték-interpretációt.Zátonyi Bence (László Zsolt) az ingyenélők népes táborának sajátos példánya. Nem riad vissza a zsarolástól sem, mi több, feleségét is áruba bocsátotta jó pénzért. A naivnak tűnő fiatalok, mint Kamilla, Irén leánya (Kecskés Karina), némi reményt adhatnak a jövőt illetően, ők még – ki tudja, miért – hisznek olyan hasznavehetetlen erkölcsi kategóriákban, mint szerelem, tisztesség, őszinteség. Darvas Károly (Almási Sándor) már csalódott. Komolyan vette a közhelyet: a tudás hatalom, de minduntalan „a pártfogolt” tehetség tolakodott elé. Ugye, milyen ismerős? Akár, ha ma vetette volna papírra művét Csiky.Nincs ez másként Móricz Zsigmond közismert remeke, a Rokonok esetében sem, amelynek Babarczy László dramatizálta változatát, Jordán Tamás állította a Radnóti Színház színpadára. Az ingyenélők itt maguk a rokonok, a Kopjáss-klán tagjai. Feje tetejére állított világot ábrázol Horesnyi Balázs impozáns díszlete. Persze nézőpont kérdése minden. Attól függ, mi magunk hol és milyen helyet foglalunk el ebben a valóságban. Ha panamisták (mai szóhasználattal: lobbisták) vagyunk, szó sincs semmiféle délibábjelenségről – vélhetjük joggal. Ám talán szabad akarattal dönthetünk: szeretteink érdekében megmaradunk-e a becsület útján, avagy karriert építünk, amúgy magyar módra. Kopjáss István (Szervét Tibor) tragikus sorsa mindenesetre elgondolkodtató példát kínál minden néző számára.Örök kérdés: akik hatalomra törnek, mint Zsarátnok város nagyjai – Kardics (Kállai Ferenc), a polgármester (Bálint András) vagy Martiny doktor, az ellenzéki politikus (Görög László) -, vajon született jellemhibásak-e, netán társadalmi rangjuknak köszönhetően torzult el személyiségük? Azért azt se feledjük, hogy nem mindenki kíván a hatalom mámorában fürdőzni. Miért is nem hallgatott szerencsétlen Kopjáss feleségére (Moldvai Kiss Andrea), talán még ma is élne. Köztünk élhetne, mint annyian.Figyelemreméltó módon szolgálja a zene az előadás dramaturgiáját. A cselekmény korának harmónia- és ritmusvilága csendül fel, mai fülnek ismerős módon, szintetizátorhangzás segítségével. Brahms Magyar táncainak iróniája felesel az „egy cica, két cica...” bugyutaságával, gördülékenynyé téve a nyíltszíni változásokat, érzékeltetve az időmúlást.Emellett a jeleneteken belül harsogja túl a főszereplők politikai kinyilatkoztatásainak vélhetően agresszív közhelyeit. Az „umcaccáktól” kísért színészi gesztusok önmagukért beszélnek. Szinte hallani véljük a televízió élő parlamenti közvetítéseiből ismert kortárs képviselőink bevált paneljeit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.