Egy művész házaspár a Kolibri Színházból, akik életüket a gyermekek szórakoztatására tették fel. Ugyanakkor Török Ágnes és Szívós Károly soha sem szűnnek meg kísérletezni, olyan előadásokat színre állítani, amelyek keresik, kutatják a bábszínház határait. Ezt a közelmúltban Békés Pál A Spárga-tengeralattjáró című mesedarabjából készült produkciójukkal is bizonyították.Bábos pályájuk – mondhatni – a szakmában közhelyesnek számító módon indult. Jelentkeztek a színművészeti főiskolára, de nem nyertek felvételt. Megtudták, hogy az (akkor még) Állami (ma Budapest) Bábszínház bábszínészképző stúdiójában új osztályt indítanak. Próbálkozásukat siker koronázta. Egy osztályba jártak, s együtt végeztek 1981-ben. „Hallatlan nagy örömet jelent gyerekeknek játszani” – állítja Török Ágnes. Az eltelt közel húsz év alatt számtalan egy- vagy kétszereplős produkciót hoztak létre kettesben, felnőttek és gyermekek számára egyaránt, miközben színészként főszerepek sorát játszották a Kolibriben. „Ez a műfaj ötvözi az összes művészeti ágat – vallja Szívós Károly -, s lehetővé teszi, hogy olyan műfajokban is kipróbálja magát az ember, amelyre másutt nem adódik lehetőség. Ez pedig örökös kísérletezésre sarkall.”Fontosnak tartják stúdiós éveiket – annak ellenére, hogy akkoriban meglehetősen konzervatív bábjátszás uralkodott a Bábszínházban -, ugyanis az ott elsajátítottaknak köszönhetően tudtak mindenkor tovább lépni. Első pályán eltöltött másfél évtizedük alatt meg kellett tapasztalniuk, mennyire a színjátszás peremére szorult a bábozás. Szívós szerint itthon még ma is lenézik a műfajt, holott külföldön kiemelt elismeréssel övezik. Mint mondja: haladó színházak egyre többször a bábhoz nyúlnak, mint kísérletező formához, amire elvétve Magyarországon is akad példa. A képzésről szólva a két művész kifejti: alapvető része, hogy az idősebb bábszínészek átadják tapasztalataikat a fiatalabbaknak. A Kolibriben is működik stúdió, míg a Színház- és Filmművészeti Főiskolán már a második bábszínész osztály kezdte meg tanulmányait. „Lehet, hogy a végzettek közül kevesen maradtak a pályán, aki tehette, színésznek szerződött valamelyik élő színházhoz, azonban néhány év elteltével biztosan előjön az a plusz bábos tudás, amit elsajátítottak” – magyarázza Török Ágnes. Talán többen is visszatérnek tanult mesterségükhöz, ám ahhoz – mint férje fogalmazott – olyan együttesek szükségesek, amelyek színvonalas munkája vonzóvá teszi a pályát. Úgy vélik, elveszett az egész műfajt érintő mérce. Egymás mellett kísérleteznek az egyes társulatok, s csak a saját útjukat vélik üdvözítőnek. „Sokakból hiányzik a szakmai tudás, a korrekt ítéletalkotáshoz, míg mások, akik értenének a műfajhoz, már másutt keresik boldogságukat” – fűzi hozzá Szívós Károly.Két kamasz gyermekük talán fontos bázisa lehet majd egykor az utánpótlásnak. „Megérintette őket amit csinálunk. Mind a mai napig eljönnek, és megnézik előadásainkat – meséli Ágnes. – Régóta várják, hogy belekerüljenek az egyik produkcióba.” Erre elvileg minden esélyük megvan, hiszen szüleik saját társulata, a Kereplő Színház számtalan színvonalas előadással járja az országot.
Prisztás-gyilkosság: ki lehetett a gyilkos?