Ki átkozhatja ki Haidert?

A jelenlegi népesedési mutatók szerint 2050-re hétszázaléknyi „fehér ember” fog élni a világban. Miért tettem idézőjelbe a fehér embert? Kinek is akartam megfelelni ezzel az álszent írásjellel? Mondom inkább így: Fehér Ember – mondom büszkén, hiszen nincs benne szégyellnivaló, meg aztán 2050-ben ötvenes éveiket tapossák a fiaim, és életükért remegnek egy sokszínű emberáradatban, megvetve, kitaszítva, rabszolgasorban tengődve, élelmet kunyerálva a piacon, kapva boldogan moslék, rothadt gyümölcsmaradék, rossz hús, árva, penészes kenyér után.Vagy meggyógyul az emberiség lelke, és akkor nem így lesz. Hanem lesznek büszke kisebbsége a világnak, őrizve Jézust, nemzeti hagyományt, kávéházak közép-európai illatát, Adyt és az ős Kajánt, no és Thomas Mannt is – őrizve Európát, Európa sok ezer évét, ami tiszteletet kiváltó kuriózum vagy megmosolygott furcsaság lesz csupán.Európa megtelt amúgy.Jársz-kelsz a derék citoyenek gömbölyded, ápolt városaiban, és minden sarokból felugat a nyomor. Rossz fogú, sötét tekintetű román ácsorog az utcán (a két ököl a zsebben már ronggyá rohadt). Csöndes az ukrán, törzskocsmába bújik, mély, szláv bánatát vodkában növeszti, asszonya az utca sarkán, ő maga öl is, ha kell – büszkeségének maradéka az az ölés. Hangosabb az orosz, negyedeket ellenőriz, hadserege van, fegyver, sok fegyver mozog a keze alatt, jobb üzletekben cirill betűkkel is kiírják: „Beszélünk oroszul.”Hangos a török, kedélyes, vallása más, nagyon más, mecsetje van s müezzinje, kebabot süt a bódéban – egy bódé jó, két bódé még jobb, sok ezer bódé nem kell, idegesítő, felesleges, dühöt, ellenállást szül. Az albán semmit sem csinál. Néz az albán drót mögött, és várja, hogy hazazavarják. Riadtan mered az ismeretlen, vad éjszakába a kurd, az afgán, a bangladesi, összebújik vérével az ócska teherautó platóján, szemébe éles fény vág, a határőr kiabál. Átutazta a fél világot, odaadta érte mindenét, hogy hónapokig, évekig közösségi szálláson, lágerben legyen, ehessen naponta háromszor is, fürödhessen, ágyban alhasson, aztán vége. Menni kell haza, és nincsen akkor már semmi sem.Pénzt vált az arab. Néha átver, gyakrabban nem, kávézójában ül, saját édeskés ízű, édeskés illatú kosztját eszi, néha összevész, kést ránt, bombát robbant – elkerülik messzire tanyáját a derék citoyenek. Ül Párizsban a másik arab, vagy a nem tudni, honnan jött fekete, ül a kicsi, zöld, elefántbébihez hasonló járgány vezetőfülkéjében, és felszippantgatja a kutyaszart. Vagy kábítószert osztogat a Porte de Clignancourt környékén, vagy hever a metróban, szaglik, rothad – a mindenség sem akkora, mint a gyűlölet körülötte. A minap Párizsban egy marokkói meg akart erőszakolni egy fehér nőt. Elkapták. Már félig halott volt, mire odaért a rendőr. Agyonverték, kis híján. Talán húszan, fehér, francia férfiak. Húsz szavazat Le Pennek, és még egy: a majdnem megerőszakolt nőé.Étterme van a kínainak, és van neki piaca is. Mosolyog a kínai, és nem tudod, mire gondol közben. Mégis, mégis, valahogyan, valamiért látod az arcán, hogy tudja: elég, ha egyszerre elindulnak, mindannyian, elég, ha fakardjuk van, vagy harapnak – vagy vízumot kapnak mindannyian az emberi jogok nevében, és nem állítja meg őket többé senki sem.Mosolyog Amszterdam sikátoraiban a mindenhonnét jött rengeteg kurva. Állnak, ülnek a kirakatokban, őrjítően izgatóak – s a bárokban legális a hasis meg a marihuána. Amszterdam a liberálisok Mekkája, de tényleg, igazi római szín a Tragédiából, a Puerto Ricó-i lány kilopja bárki szájából az obulust, de valahol már készülődnek a „szőke és roppant barbár hadak”.Taxit hajt Londonban az indiai. És akkor jó neki. Fekszik az utcán Londonban az indiai. És akkor jó neki. Vagy mégsem? Békés a derék angol polgár, eltűr mindent – majdnem mindent. Utoljára akkor lett elege, amikor felújították a Nemzeti Könyvtárat. Közadakozásból újították fel, adott pénzt a polgár, kemény fontot, mert fontos volt neki valamiért, hogy szép legyen az a könyvtár. Szép is. Klasszicista épület, homlokzatának timpanonján a hajdani Brit Birodalom allegóriája, középen az uralkodó, mellette sorakoznak kétoldalt a birodalom alattvalói, a háromszög csúcsában az Indiát jelképező alak térdepel.No, jöttek egyszer csak az angol liberálisok, és támadt egy remek ötletük: hogy véssék le a timpanonról a domborművet, mert az sérti az indiai bevándorlók érzékenységét. Hát akkor azért a földhöz vágta korsóját a pubban a jó angol, elküldött mindenkit az anyja keservébe (lehet, hogy nem a keservébe), és kijelentette, ha levésik azt a rohadt domborművet, ő bizony visszakéri a pénzét, az utolsó pennyig. Igaza van az angol polgárnak. És a dombormű maradt.Amerika is megtelt. Ül a repülőtéren kicsi üvegkalickájában az Immigration Office munkatársa, vizsgálja útleveledet. Ha valamiért nem tetszel neki, indoklás nélkül hazazavar. Hiába van érvényes vízumod. Köp rá. Nem kérdez, és te sem kérdezel. Megtagadja tőled a beutazást, beültetnek a váróba, és a következő géppel mehetsz isten hírével. Pedig sokat álltál sorba azért a vízumért. És a világon majdnem egyedülálló módon még a „fajtádat” is feltüntetted rajta. Bizony. Az amerikai vízum elnyeréséhez kitöltendő űrlapon megkérdezik, hogy fehér vagy-e, fekete vagy sárga.Ha megtetszettél a nagy barom beengedő embernek, talán New Yorkban érdemes kezdeni. Bronx nagy, vörös téglás, feketék lakta blokkházainak falán ocsmány feliratok éktelenkednek: „The best business is the Soah business.” Ezt írják házaik falára a nagy, benga „fekák”, akik rappre kosaraznak álló napokon át a grundon, néha meg átruccannak Brooklynba, és beverik féltéglával a zsidó boltosok üzleteinek kirakatát. Los Angelesben meg mindenki üzletének a kirakatát.Nincs antiszemitább, fajgyűlölőbb a bronxi meg a harlemi feketéknél – jó, ha ezt tudod. Ha közéjük kerülsz, „white trash”-nek – fehér szemétnek fognak szólítani, gondolkodás nélkül hülyére vernek, aztán szevasz.De nem úgy van ám South-Carolinában, ahol fekete ma sem teszi be a lábát a fehér ültetvényes látogatta étterembe, üzletbe, és bizony lekapja fejéről a kalapot, ha feltűnik a gyapotföldön a gazda. Ha Tamás bátya feltámadna, azt hinné elsőre, hogy csak egy kiadósat aludt tegnap délutántól egészen reggelig.Kitámolyog Kayenta elárvult benzinkútjának kezelője. A navahók földje ez, Arizona, üvöltenek a kabócák, haldoklik a meleg. Kérdezzük, hol lehet sört inni. Alig áll a lábán az indián, de azért készségesen belemutat a semmibe, a Four Corners irányába:- Itt elindulnak, úgy száz mérföld múlva az ott már New Mexico. Na, ott lehet sört inni.Ezt mondja a navaho, mert Navaho Land területén teljes az alkoholtilalom, mégis minden második ház a névtelen alkoholisták klubja. Ez maradt a büszke indiánokból. Ez a kútkezelő. És a rezervátum.Amúgy Új-Mexikó, Texas és Florida határvadászai és parti őrsége kilátástalan küzdelmet folytat, hogy megakadályozza valahogy a mexikóiak, kubaiak, haitiak, Puerto Ricó-iak, s ki tudja, még milyen népek bevándorlását. Beözönlését. Jönnek. Jönnek éjjel – hatalmas reflektorok pásztázzák a sivatagot, hiába. Jönnek a lélekvesztők, fele odavész, de mindig van, akit sikerül kihalászni – aztán marad.Miami szegénynegyedeit úgy hívják: Little Haiti, Little Havana. Összezsúfolt lakókocsik, meztelen apróságok, bandába verődött kamaszok, örökre benarkózott felnőttek. Int a rendőr: „Menjenek csak, ha van kedvük, én ugyan el nem kísérem magukat.” Két utcát ha megyünk, elkezdik kővel dobálni az autót. Menekülés. Amúgy a rendőr azért nem sz...ból van Amerikában. Nem azért nem megy be ezekbe a negyedekbe, mert fél, hanem azért, mert az állam lemondott ezekről a negyedekről, ezekről az emberekről, kivonult onnan a hatalom, otthagyta a középkort, és nem garantálja odabent a biztonságodat.De vigyázz, ha megállítják az autódat valahol – bárhol! Ülj nyugodtan, a kezedet jól látható helyen tartsd, és ne mozogj! Így várd meg, amíg odajön hozzád a biztos úr, és lassan, nagyon lassan vedd elő az igazolványodat, ha kéri. Ha kapkodsz, ne adj' isten, jó itthoni szokás szerint kiugrasz az autóból, és elkezded megmagyarázni, hogy nem is úgy volt – akkor lelő, barátom, Amerikában a rendőr, úgy lelő, mint egy kutyát. Tele lenne odaát melóval Szikinger, viszont nem lenne sikerélménye semennyi sem.Közép-Nyugaton nincsenek ilyen negyedek. Kansas: Topeka, Junction City, Abilene, Salina, Great Bend, Dodge City. Végtelen búzamezők, kukoricaföldek, Dorothy, Totó kutyus – és kivonul a föld népe vasárnap a templomba, meghallgatják papjukat, utána felhúzzák a főtéren a csillagos-sávos lobogót, szívükre tett kézzel eléneklik himnuszukat, zokognak, majd elmennek az étterembe, és megeszik a hamburgert vagy a T-bone steaket. És azt mondják: ez Amerika; azt mondják: mi vagyunk Amerika. Csupa munkába, földbe állt telepes, akik nem tűrik a devianciát, a bűnt, ők állnak katonának, belőlük lesznek a tengerészgyalogosok, ők halnak meg a világ hülye helyein, ők a büszke Thunderbirds pilótái – ők és más prériországbeliek, meg a redneckek, akiket olyan nagyon jópofa manapság lenézni, kiröhögni.Ők nem tudják, hogy manapság a dionüszoszi vékony fiú a példakép, virággal a hajában, nem tudják, hogy a dionüszoszi vékony fiú virággal a hajában mindig hanyatló, rothadó kultúrákban lett példakép – ők azt tudják, mi a kötelesség, mi a szülőföld, a haza, a család, és igen, még az Isten is, és azt is tudják, hogy mindezekért olykor meg kell halni. Tudják, mi az, hogy férfi.Aki ezt nem szereti, ne menjen közéjük. Hiszen ott van San Franciscóban a Castro negyed. Két ötven körüli csíra áll a sarkon. Ki vannak festve – de már éjszaka van, meleg van, megfolyt püffedt arcukon a smink, és csókolóznak. Felettük az utcában neccharisnyás, miniszoknyás prostituáltak ácsorognak kuncsaftra lesve. A napi adag heroinért mindent megtesznek a kapualjban. Mindegyik hímnemű. A bárokban csak férfiak. A pultos fiú ágyékát tanga fedi, köldökében ékszer, a vendégek tapogatják, csókolgatják, és a vécében férfiak üzekednek egymással a csempének támaszkodva. Ez itt a világ legnagyobb homoszexuális közössége. Dante mester semmit sem tudott a pokolról.Izraelben ilyesmi nem fordulhat elő. Az egészségügyi miniszter szerint ugyanis a homoszexuálisokat és a leszbikusokat „megfelelő intézményekben gyógyítani kell”. Izraelben csak zsidó vagy legalább közvetlen zsidó hozzátartozóval rendelkező ember lehet állampolgár. A zsidó államban kényszervallatás dívik, és az arab terroristák házát lerombolják, családtagjaikat kitelepítik. A palesztinok – akik, ugye, mégiscsak őslakosok azon a földön – fele nem állampolgár, és semmi esélyük sincs, hogy valaha azok legyenek. Izrael vigyáz magára. Izraelnek egynémely megfontolandó okból igaza van.Edward T. Hall ezt írja Rejtett dimenziók című munkájában: „Az ember képtelen levetkőzni kultúráját, próbálkozzék bár körömszakadtáig, mert az beette magát idegrendszerének gyökeréig; kultúrája határozza meg, hogyan észleli a világot. Kultúránk nagyobbrészt rejtett, és kívül esik a tudatos cselekvés szféráján, mindazonáltal belőle áll emberi létünk teljes szövedéke. Ha olykor tudatosul is kultúránk egy-egy szilánkja, változtatni rajta akkor is nehéz, nemcsak azért, mert végletesen személyesen éljük át, hanem azért is, mert az ember kizárólag a kultúra közegén keresztül képes értelmesen cselekedni és kapcsolatot teremteni másokkal.Az ember és a testén messze túllépő hatásszférája számos kölcsönhatásrendszert alkotnak. Megbocsáthatatlan tévedés úgy cselekedni, mintha az ember független volna házától, városától, technikájától vagy nyelvétől. Az ember és extenzióinak kölcsönös hatását figyelembe véve mindnyájunk kötelessége, hogy alaposan megfontoljuk, miféle extenziókat alkotunk, nemcsak magunk, hanem mások miatt is, akik esetleg szenvedni fognak tőle. (...) Az etnikai csoportok kapcsolatának válsága, a városok válsága és az oktatás válsága nem függetlenek egymástól. Egy átfogóbb szemlélet szerint mindhármat egyetlen nagy válság különböző vetületeinek tekinthetjük, mint természetes következményét annak a ténynek, hogy az ember új dimenziót alkotott magának – a kulturális dimenziót -, és ennek legnagyobb része láthatatlan. A döntő kérdés tehát a következő: meddig hagyhatja figyelmen kívül az ember szántszándékkal saját dimenzióját?”A válasz: semeddig.Ezért óvatosabban Haider kiátkozásával! Ugyanis ha az eddig leírtakat figyelmen kívül hagyjuk, akkor is bátran kijelenthetjük: senkinek sincs erkölcsi alapja a kiátkozáshoz.