Halász Péter Egy őrült naplója című előadását játsszák ma estétől négy alkalommal (pénteken, szombaton, hétfőn és kedden) az Új Színház Stúdiószínpadán. A markáns megnyilvánulásairól ismert alkotó színjátszásról vallott nézeteit osztja meg olvasóinkkal.„Mind jobban kiszolgáltatottjai vagyunk a kétdimenziós életnek” – állítja Halász Péter. Vajon mi rejlik plasztikusan talányos meghatározása mögött? S már sorolja is a tömegkommunikáció azon megnyilvánulásait, amelyek síkban képezik le korunk valóságát: a televízió, az internet, a mozi. A száguldás, a sebesség, valamint a pillanat bűvölete azok a kulcsfogalmak, amelyek ábrázolják jelenünket. „Érdekes – mondja az alkotó -, hogy a középkorban mindent térben látott az ember. Még a festmények esetében is megjelent a perspektivikus ábrázolás. A szédítő információáradat egyenes következménye, hogy mint fogalmazott: magunkat háromdimenziós lényként alig-alig tudjuk érzékelni. Ennek kövekeztében ki-ki a másikat már nem mint önálló egyéniséget értelmezi, hanem a róla előzetesen kialakult kép alapján ítélkezik. ”Ki vagyok mások viszonylatában, illetve létezem-e egyáltalán, már nem tudjuk„ – így a művész. – Mindez felbomlasztja az emberi viszonyokat, s elmagányosodáshoz vezet – állítja. Mindennek tanulságairól beszél az Őrült naplója című, az Új Színházban színre vitt produkciója is. Legújabb alkotásaival kapcsolatban megjegyzi: ”Elfordultam a fantáziától, s helyette dokumentálni igyekszem mindazt, amit a hétköznapokban érzékelek.„Halász szerint még az irodalomi művek is, amelyek az alkotó fejében térben és időben fogalmazódnak, sajnálatosan két dimenzióban csapódnak le a befogadóban. ”Megszűnik az érzelmi kötődés, kihal az emocionális intelligencia a körülöttünk történő eseményekhez„ – véli, majd hozzáfűzi: ”A színház az egyetlen háromdimenziós művészet. Minden jelen időben, élőben zajlik a nézők szeme előtt, ugyanabban a térben, ahol a befogadók tartózkodnak. Ez az, amit sem a film, sem a televízió nem képes produkálni.„ E gondolatsort követve válik világossá, miért lesz mind fontosabb korunkban a színjátszás. Egyet kell értenünk Halász Péterrel, amikor arról beszél, hogy egyre nagyobb az emberek igénye a kollektív élmények, tapasztalatok megélésére. Ez magyarázza: ha nem is tökéletesek honi színházi életünk alkotásai, mégis estéről estére telt házak előtt zajlanak az előadások. ”Bár kétdimenziós a produkciók zöme, mégis munkál a nézői vágy: hátha háromdimenziósat fog látni. Szerintem a színjátszásra kedvező idők jönnek, mint kétdimenziós létünk egyik ellenpontjára„ – sommázza. Természetesen, akár az Egyesült Államokban – az alkotó másik lakhelyén -, nálunk is egyre szűkebb terekbe kényszerül e művészeti ág. (New Yorkban a heti közel kétszáz bemutató a nyolcvanas évektől mára havi háromra szűkült.)”Még nem született meg az az új színházi forma, amely elementáris élményként hatna nézőkre és alkotókra egyaránt, s a színjátszás felé fordítaná a közfigyelmet, mint történt ez a hatvanas-hetvenes évek fordulóján„ – magyarázza az író-rendező, aki mindenekelőtt a színészekben látja ennek a folyamatnak a letéteményeseit. Valóban: a játszók jelenlétét semmi sem helyettesítheti. Sajnos azonban – állítja Halász – színészeink az évtizedek óta megkövült oktatási és színházi gyakorlatnak köszönhetően felkészületlenek erre a váltásra. ”A színművésznek nem csupán az adott szerepet kellene megoldania, de saját személyiségét is bővítenie kell„ – véli. Ezen az áldatlan helyzeten igyekszik változtatni az Új Színházban áprilisban kezdődő, s három hónapig tartó munkájával. Ennek során a társulat néhány kiemelkedő színészével, mintegy egymást tanítva próbálnak sajátos produkciót létrehozni.
origo.hu
Prisztás-gyilkosság: ki lehetett a gyilkos?
