Modellek Ausztriától Lisszabonig

Az európai szociális modell kérdése kitüntetett szerepet kap az Európai Uniót alkotó tizenötök lisszaboni csúcsértekezletén – állapodtak meg a találkozó előtt a tagállamok. Brüsszel ennek szellemében igyekezett a politika véleményformálóit megnyugtatni: az EU tízmillió állást tud hosszabb távon biztosítani, ebből hárommilliót még 2001 vége előtt. A csúcstalálkozó másik meghatározó kérdése természetesen Ausztria.„Foglalkoztatáspolitika, reformok, gazdaság, szociális kohézió”, a fejlesztés és a növekedő gazdasági mutatók Európája – emelhetjük ki az unió portugál elnökségének munkadokumentumából, amely az uniós tagállamok belső vitafórumának gerincét képezi. A kormányközi konferencia időtartama alatt minden elnökség két csúcstalálkozót rendez, az egyikre az elnökség időszakának derekán kerül sor – ilyen típusú a mostani, lisszaboni csúcs is -, a másikra az elnökség végén, s arra a tagjelölteket is meghívják. A tegnap kezdődött éretekezlet az EU 19. rendkívüli csúcstalálkozója, s a 79. az EU csúcsértekezletei közül.A találkozó, amely részben az új gazdaság előtt álló kihívásokra, az alkalmazható szociális modellekre és a technológiai forradalomra koncentrál, éles szemléletváltást tükröz e kérdésekben. A munkahelyteremtés és a foglalkoztatáspolitika kérdéseivel legutoljára 1997-ben, Luxembourgban foglalkozott az EU. Az akkor frissen hatalomra került francia szocialisták baloldali nagyhatalomként meghatározó szerepet játszottak a munkavállalók európai érdekvédelme szempontjainak kialakításában. A francia baloldal meghatározó élménye pedig az érintett időszakban az volt, hogy a gazdasági és pénzügyi unió megteremtése „felborítja” a szociális védelem rendszerét. Viharos választási győzelmüket ugyanis az őket megelőző konzervatív kormányzat kényszerintézkedései alapozták meg, hiszen Brüsszel nem tolerálhatta a szociális alapok Európában kiemelkedően magas színvonalát. Párizs kénytelen volt a francia munkavállalók által hosszú évtizedek alatt kiharcolt pótlék- és juttatásrendszert – így a nyugdíjrendszert – megnyirbálni, s ezzel elemi erejű társadalmi ellenállást váltott ki a hatalmon levő Juppé-kabinet. Az új elit, a Lionel Jospin kormányfő köré csoportosult baloldal egyfajta sajátosan értelmezett neoliberális politikát támogatott európai szinten is.A következő esztendőben Tony Blair munkáspárti miniszterelnök alapjaiban rengette meg a szociális kérdésekről szóló európai vitát, a hangsúlyt a szociáldemokrata irányzatnak megfelelően módosítva, miszerint a szociális igazságosságnak párhuzamosan kell haladni a „rettenetes modernizációval” – írja a Le Monde – , amely a gazdaság és társadalom egészét érinti. Gerhard Schröder német kancellár a francia-német „szociális együttműködéssel” szakítva inkább Blair eszméihez zárkózott fel.Most először fordul elő, hogy politikai jellegű ellentétek csikorognak homokszemként a tagállamok jól olajozott gépezetében. Az Ausztria elleni szankciók Lisszabonra is rányomják bélyegüket. A tizenötök számára Ausztria esete is fölvetette a közös érdekek védelmének kérdését – teszi hozzá a Le Monde, figyelmeztetve, hogy az aktuálpolitikai kérdések mellett továbbra is megoldatlan feladatot jelent az unió intézményi reformja, amelyből kivehetné a részét a lisszaboni csúcstalálkozó is. Szintén az előző találkozók öröksége az „alapvető jogok chartája”, amelynek megfogalmazását és európai normává emelését már Helsinkiben elhatározták. A csúcstalálkozóról kiadott háttéranyagok nem említik: az európai polgár alapvető jogát képezi-e a továbbiakban is, hogy arra a politikai irányzatra adja le szavazatát, amelyik neki a legszimpatikusabb...