John Orlock amerikai drámaíró neve eddig ismeretlen volt hazánkban. A ma esti miskolci ősbemutatót követően ez a helyzet minden bizonnyal megváltozik. A borsodi megyeszékhely nemzeti színházában a Pajzánságok a louisville-i háremban című, 26 évvel ezelőtt írt műve kerül színre Müller Péter Sziámi rendezésében. Ebből az alkalomból beszélgettünk a szerzővel.- Egyik délután Pennsylvaniában sétálgattam, az ottani egyetem kertjében – emlékszik John Orlock színdarabja születésére -, amikor az épületből egy fiatal lány lépett ki. A sétány mellett sportautójában várakozott rá kedvese. A kocsi nem tartozott a legújabb modellek közé, a fiú pedig kicsit kövérkés volt. Igaz, a lány sem öltözött divatosan. Mégis tudtam, számára a sportautó és sofőrje csillogónak, vonzónak tűnt. A fiatal férfi számára minden bizonnyal az egész egy hollywoodi filmhez hasonlított. Az jutott eszembe: igen, ilyen az élet, megszépítjük a valóságot, hogy azt találjuk meg benne, amire igazán szükségünk van. Darabbeli hőseim kiürült szívüket és lelküket megpróbálják azzal megtölteni, ami valójában hiányzik nekik. Erről szól a történet.- A közismert Broadway-dramaturgiával szemben az ön színdarabjának cselekményét monológok szabdalják, amelyek költői módon fogalmazzák meg a hősök összetett lelkivilágát.- Ez egy olyan forma, amelyet kizárólag a színházban lehet megvalósítani, a film például alkalmatlan rá. Nagyon fontos, hogy a nézők, miközben figyelik az előadást, használják fantáziájukat. Bár több mint két és fél évtizeddel ezelőtt írtam a drámát, mind a mai napig műsorukra tűzik különböző színtársulatok, ami meglehetősen ritka az Egyesült Államokban.- Ilyen helyzetben nem lehet könnyű önöknél színpadi szerzőnek lenni...- Jómagam húsz esztendőn keresztül éltem drámaírásból. Nem tudok pontos számot mondani, körülbelül húsz-harminc színművet vetettem papírra, zömében vígjátékokat. Tíz évvel ezelőtt váltottam. Azóta a clevelandi egyetem dráma tanszékét vezetem. Itt többlépcsős képzés folyik. Négy év után valamely hagyományos tárgy mellett általános színházelméleti diplomát szereznek a hallgatók. Akik folytatják tanulmányaikat, az elkövetkezendő három esztendőben már kizárólag színjátszással foglalkoznak. Az egyetemmel karöltve a clevelandi Play House színház ad otthont a szakmai oktatásnak, ahol kisebb szerepeket is játszanak a hallgatók. Végzéskor, az oklevéllel együtt, színészi képesítést is ad az intézmény. Nem lettem hűtlen természetesen az irodalomhoz sem. Jelenleg egy Leonardo és Machiavelli kapcsolatáról szóló darabon dolgozom.- A fiatal színészek többsége nem próbál valamelyik Broadway-produkcióba kerülni?- Nem. Inkább a New York-i társulatok vonzzák őket. A Broadwayn szinte kizárólag zenés darabokat mutatnak be. A közönség elsősorban a zenére, a táncra kíváncsi, a színészek pedig pénzt akarnak keresni. Emellett azonban rengeteg társulat dolgozik Amerikában, amelyek az önöknél ismert módon működnek. Műsortervükben egyaránt szerepelnek klasz-szikus művek, kortárs drámák, s az évi körülbelül tíz bemutató között természetesen egy musicalt is színre állítanak. Valamelyik Broadway-társulaton kívüli együttesbe érzésem szerint csak kicsivel lehet nehezebb szerződéshez jutni, mint önöknél. Tény azonban, hogy a nők nehezebb helyzetben vannak, mint a férfiak. Mit tegyünk, a drámairodalom nagy műveiben lényegesen több az erősebb nem számára írt főszerep. Tulajdonképpen ezen az áldatlan helyzeten igyekeztem változtatni a Pajzánságok a louisville-i háremben című művemmel, amelybe két jó női főszerepet írtam.- Miképpen került kapcsolatba a Miskolci Nemzeti Színházzal?- A társulat a Szomorú vasárnap című produkciójával vendégszerepelt Clevelandben. Ekkor találkoztam a miskolci együttes igazgatójával, Hegyi Árpád Jutocsával, illetve Müller Péter Sziámival, a stúdiószínház művészeti vezetőjével. Bemutatkoztam, s átadtam nekik több darabom szinopszisát. Hegyi direktor úr azóta már kurzust vezet egyetemünkön, míg a mi társulatunk vendégszerepelt a miskolci színházban. Minden jel ara mutat, hogy tartalmas együttműködés alakul ki az intézmények között.
Meghalt egy ember a négyes-hatos villamos vonalán