Tajpej egyoldalúan nem fogja kinyilvánítani a függetlenséget, hacsak Kína be nem vonul Tajvanra, vagy erőt nem alkalmaz vele szemben – jelentette ki a Newsweek nemzetközi hírmagazinnak nyilatkozva a sziget újonnan választott, de hivatalába még nem beiktatott, függetlenségpárti elnöke, Csen Suj-pien. Elmondta, hogy pártja megbékélésre és párbeszédre törekszik Kínával, nem akar konfliktust.Csen állást foglalt az önigazgatás mellett, de rámutatott, hogy az nem ugyanaz, mint a teljes függetlenség. Utóbbiról szerinte csakis népszavazáson lehet dönteni, a teljes tajvani lakosság bevonásával. Azt is hozzátette mindazonáltal, hogy elnökként nem fog népszavazást kezdeményezni erről a kérdésről.Kína mindmáig önnön részének tekinti Tajvant. Csen most bejelentette, hogy nem ül tárgyalóasztalhoz a két fél viszonyának rendezése céljából, ha Peking előfeltételként szabja ahhoz az „egy Kína” elv elfogadását. Tajpej azonban hajlandó a tárgyalások egyik témájaként kezelni az „egy Kína” koncepciót – fűzte hozzá. A tajvani lakosság néhány héttel ezelőtt ötvenöt évi Kuomintang-uralom után választotta új elnökének a függetlenségért fohászkodó Demokratikus Haladó Párt színeiben induló Csent – emlékeztet a Newsweek.Peking tegnap ismét bírálta a tajvani alelnök személyét, bomlott elméjűnek nevezve és azzal vádolva Annette Lut, hogy a szigetország függetlenségének támogatásával veszélyezteti Tajvan biztonságát. A hivatalos kínai sajtó először szombaton zúdította sértő kifejezések özönét a tajvani alelnökre.
Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
