Napi sajtószemlénk – 2001. október 4.

Kolozsvár, 2001. október 4.

Rosszul fordítottak

Román sajtótámadás a Krónika ellen


Terjedelmes cikkben intézett kirohanást a Krónika, valamint lapunk főmunkatársa, Demény Péter ellen a Monitorul–Curentul bukaresti médiakonszern által kiadott Monitorul de Cluj című kolozsvári román nyelvű napilap, valamint testvérlapja, a Curentul című, a román fővárosban szerkesztett országos napilap. A két kiadvány szóról szóra ugyanazt az írást közölte, a Curentul Eugen Ciufu, a Monitorul Vlad Cernea és Vasile Mãgrãdean aláírással. A Curentulban megjelent cikk az Adrian Nãstase miniszterelnöknek igaza volt – Egyes romániai iskolákban magyarországi tankönyveket használnak, a magyar sajtó pedig mételyez címet viseli. A Monitorul írásának első két fejezete megegyezik a Curentulban közölt cikkel, de kiegészítették egy, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem megnyitásával kapcsolatos résszel is, amelyben Tonk Sándor, az egyetem megbízott rektora nyilatkozik arról, hogy a magyar kormánytól kapott kétmilliárd forint mellett a román államtól is igényelne támogatást az intézmény számára. A cikk itt a Magyar egyetem az »aljas románok« pénzén címmel jelent meg.

A cikkben azt állítják, hogy a Krónika augusztus 19-i számának Szempont mellékletében közölt, Demény Péter által írt Meddig terjed a határa? – kérdések és állítások a „hazáról” című cikkében a románokat gyalázza. A cikk leadjében ironikusan megjegyzik, hogy a Krónikában megjelent írás mennyire „európai hangvételű”, majd azt állítják, hogy a szerző Nagy-Magyarország visszaállítása mellett száll síkra.

Álláspontjuk alátámasztására idézik is a szóban forgó, „valami Demény Péter”-nek tulajdonított szövegrészt, amely így hangzik: „a románok aljasok, ostobák, ellenségesek, s ha akad is köztük rendes ember, az a kivételhez tartozik: erősíti a szabályt”. Majd fölháborodva teszik föl a költői kérdést: vajon ezt jelenti a jogállam tisztelete?

Nos, az idézett sorok valóban szerepelnek a kérdéses írásban, a cikk azonban épp e nézetekkel vitatkozik, s mondanivalója az idézetteknek épp az ellenkezője. A román lapok ugyanis szövegkörnyezetükből kiragadva, a legelemibb sajtóetikai szabályoknak fittyet hányva közölték az idézetet. A teljes szöveg így hangzik: „Számomra Erdély egészen mást jelent, mint annak számára, aki ennek a régiónak a nevét mondja, ha a hazájáról kérdezik. Ő Trianonra gondol, Nagy-Magyarországra, románokra, akik aljasok, ostobák, ellenségesek, s ha akad is köztük rendes ember, az a kivételhez tartozik: erősíti a szabályt. Én csak tudom, hogy volt Trianon, mint ahogy tudom azt is, hogy legalább annyira köszönhetjük magunknak, mint a különféle ellenségeknek, akikre oly könnyű rámutatni. Akárcsak Nádas Péter, én sem tudok elképzelni olyan önvizsgálatot, mely a másik ember vizsgálatával kezdődik. S akárcsak ő, én is ezzel az önvizsgálattal kezdenék minden olyan mozdulatot, amely a másik felé irányul. A hídon nem a hídpénzre gondolok először. Hanem arra, hogy két partot összeköt. És azt sem hiszem, hogy az én partom lenne a szebbik.”

A teljes szövegből világosan kiderül, hogy munkatársunk, Demény Péter épp azok ellen szólal fel, akik a Monitorul és a Curentul által is bírált hangnemben beszélnek a románokról. A Krónika helyreigazítást kért a két kiadvány főszerkesztőjétől, akiknek elküldte Demény Péter írásának fordítását, valamint eredeti magyar szövegét.

Krónika

Pozsony, 2001. október 4.

Akadozó kisebbségi nyelvünk

A kisebbségi nyelvek használatát szabályozó törvény elfogadása óta már több mint két év telt el, így értékelhetjük gyakorlati alkalmazását. A törvény hibáiról és a kisebbségi nyelvek hivatalos használatának problémáiról kérdeztük Szabómihály Gizella nyelvészt, a Mercurius társadalomkutató csoport tagját.

Az elmúlt két év gyakorlata alapján mit tekint a törvény legnagyobb hibájának?

Alapvető hiba, hogy a kisebbségi nyelvek használatát alapvetően magánügyként kezeli. Ebből következően a megalkotása során nem foglalkoztak azzal, hogy milyen módon alkalmazható a hivatalos életben. A törvény értelmében a hivatal csak azokon a helyeken köteles a kisebbség nyelvén biztosítani az ügyintézést, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot, és csak abban az esetben, ha az ügyfél kéri. A törvény szerint írásban is lehet hivatalokhoz fordulni. Ebből adódik a következő gond. Habár a törvény szerint az állampolgárnak valóban jogában áll írásban magyar nyelvű kérelemmel fordulni az állami vagy önkormányzati szervekhez, ezt mégsem teheti meg, mert a legtöbb kérvény napjainkban már űrlap formájában létezik, s nincs meg a kétnyelvű változat.

Foglalkozott valaki az űrlapok lefordításával?

A kormány kérésére én elkészítettem a járási hivatalok űrlapjainak kétnyelvű változatát, azonbant nem tudom, hogy használják-e. Az önkormányzatok által kiadható határozatok mintáját még 1999-ben Kvarda József és Gyuricsek Piroska egy kiadványban tette közzé. A kisebb településeken az önkormányzati ügyintézéssel nincs akkora gond, mivel nem vagy kisebb mértékben használnak előre nyomtatott űrlapokat, mint a járási hivatalok. A nemrég elfogadott nyelvi charta javíthatott volna a helyzeten, ha a dokumentum 10. cikkelyében a szlovák kormány bennehagyja azt a pontot, amely egyértelműen kimondja, hogy a hivatal köteles a kisebbség nyelvén űrlapokat biztosítani az ügyfelek számára. Sajnos, ez nem történt meg.

Mely területen hiányoznak leginkább a kétnyelvű űrlapok?

A legtöbb kérvény a szociális szférát érinti, Dunaszerdahelyen például a beérkezett kérvények 90 százaléka szociális jellegű. Ezek gyakran több mint 10 oldalas kérdőívek, melyeket a minisztérium ad ki. Elképzelhetetlen, hogy valaki bemegy, és saját maga az anyanyelvén megír egy ilyen kérvényt.
Hol vannak még hiányosságok a végrehajtásban?
Az egyik ilyen terület a hivatalos dokumentumok formája. A belügyminisztérium meghatározta ugyan, hogy a járási hivatalok milyen határozatokat adhatnak ki a kisebbségek nyelvén is, de tisztázatlan maradt formájuk. Ez a hivatal élétében fontos kérdés, mert a hivatalnoknak tudnia kell, hogy az anyagnak, amelyet kiad a kezéből, milyen legyen a fejléce, mit lehet benne magyarul feltüntetni, legyen-e rajta pecsét vagy aláírás. A földrajzi és településnevek használata is tisztázatlan. Ezek elvi kérdések, melyek a törvény hiányosságaiból következnek. A belügyminisztérium csak azt határozta meg, hogy a járási és anyakönyvi hivatalokon elhelyezett névtáblán a község nevét csak államnyelven lehet feltüntetni, mert az a település hivatalos neve. Kétnyelvűeknek kellene lenniük a közterületi figyelmeztető tábláknak is, amelyek például a tűzveszélyre figyelmeztetnek. Ha a faluban nagyfeszültségű vezeték van, arra kétnyelvű táblát kellene elhelyeznie az önkormányzatnak. A gond az, hogy az oszlop nem az önkormányzaté. A törvényből az sem derül ki, hogy milyenek legyenek ezek a táblák. Véleményem szerint miniszteri vagy kormányrendeletben lehetne szabályozni a hiányzó végrehajtási feladatokat, ám tudomásom szerint a kulturális minisztérium elzárkózott ettől, mert a törvény nem tartalmaz számára felhatalmazást. Viszont a kormánynak általános rendeletalkotó jogosítványa van, ezért kormányrendelettel megoldható lenne ez a probléma. Tudtommal egy szövegtervezet készült is, melynek azonban nem ismerem a további sorsát.

Ki fedezi a kétnyelvűség költségeit?

Ez is nagyon komoly gond. A törvény egyik előterjesztője, ¥ubomír Foga¹ a parlamenti vitában azt állította, hogy ennek a törvénynek az állami költségvetésre nincs kihatása. Ebből következően az önkormányzatoknak és a járási hivataloknak maguknak kell biztosítaniuk a végrehajtás feltételeit. Tudom, hogy a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal kért ezekre a feladatokra költségvetési támogatást, azt azonban nem, hogy kapott-e.
Felmerültek-e nyelvi problémák a törvény végrehajtása során?
Szlovákiában a magyar nyelv jelenleg alkalmatlan a közigazgatási és jogi használatra. Az 1990-es években a jogi nyelv fejlődését nem követte Szlovákiában a magyar nyelv fejlődése. A magyarországi megnevezések sem mindig használhatók, és nagyon kevesen ismerik őket. Gondot jelent az óriási változatosság is. Nincs egységes szóhasználat még az Új Szóban sem. Csak a társadalombiztosítási járulékoknak ötféle megnevezése fordult elő a szlovákiai magyar sajtóban, ezért van szükség a jogi és közigazgatási szaknyelv egységesítésére. A lényeges törvényeket egységes nyelvezetű fordításban kellene kiadni a kisebbségek nyelvén, elsősorban a kisebbségek jogtudatának növelése érdekében. A közérdekű tájékoztatásról szóló törvény előírja, hogy az állami és önkormányzati szervek a kisebbségek nyelvén is kötelesek információkat nyújtani, ehhez is kell a szaknyelv.

Milyen módon szabályozza a törvény a kétnyelvű reklámtáblák elhelyezését?

Az egyéb két- vagy többnyelvű közterületi táblák elhelyezését az államnyelvtörvény sem tiltotta meg, ez nem függ a kisebbségi nyelvtörvénytől. Az igazság viszont az, hogy egyre kevesebb a kétnyelvű nem hivatalos közterületi tábla is. Szerintem ennek egyik oka, hogy nagyon sok olyan kifejezés van, amelyeket egyszerűen nem tudnak magyarra fordítani. A másik ok a pénzkérdés lehet.

Mi az, ami Ön szerint a törvényből kimaradt?

A törvény egyik legnagyobb hiányossága, hogy nem tartalmaz a hivatalos szertartások nyelvére vonatkozó rendelkezéseket. Ilyenek például a polgári házasságkötés vagy a polgári temetés. Ezeket az államnyelvtörvény értelmében csak szlovákul lehet végrehajtani.

Újvidék, 2001. október 4.

SZAJÁN

Cserkészmegmozdulás a vértanúság napjára


Amikor Deák Róberttel, a padéi és szajáni cserkészek cserkészkiképzõ segédtisztjével találkoztam Tompa Mihály sorai jutottak eszembe, amelyek az 1848/49-es szabadságharc leverése után íródtak:

“Mert a boldogságra kevés csak a jelen,

/A múlton épül az, s az emlékezeten”.

Deák Róbert az említett két faluban majdnem egy hónappal ezelõtt megalakította a cserkészcsapatokat, s most a következõkrõl számolt be:

– Október 6-án, az aradi vértanúság napján cserkészmegmozdulást rendezünk. Nagy örömömre nemcsak a felavatott cserkészeink lesznek jelen, hanem a cserkészjelöltek is. Mivel a cserkészélet vallási, nemzeti és gyakorlati ismeretekre épül, ezért ezen a jeles napon a Szaján és Padé közötti gyalogtúrán szeretnénk feleleveníteni a vértanúság pillanatait. A portya Szajánból indul. Dûlõutakon tesszük meg az utat a padéi elhagyott kastélyig. Az úton öt állomásnyi megállókkal a történelmi eseményeket mutatunk be, a szabadságharc idejébõl kordokumentumokat olvasunk fel,de helyt adunk a hazafias költészetnek is – mondja Deák Róbert.

– Muzslyáról is várunk vendégeket, akiket külön szeretnénk meglepni lacikonyhán fõtt ebéddel, cserkész- és népi játékokkal, valamint tábortûzzel.

– A háttérmunkából a cserkészek szülei alaposan kivették a részüket. Szervezõként is köszönettel tartozok Zombori Nándor, Bazsó Miklós, Palatinus György és Bunford Endre segítõkészségéért. Támogatott bennünket a szajáni Vöröskereszt, a szajáni és padéi szövetkezet, a padéi Szarvák pékség, valamint Takács Lajos és Süli Ernõ szajáni kereskedõk.

– A szajáni 44-es számú Mátyás király cserkészcsapatot Bunford Zsolt vezeti segítségemmel, a padéi 43. számú Takács Raffael cserkészcsapatot pedig én vezetem. A fiatalok tenniakarását és elhivatottságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy Padén 25, Szajánban pedig 35 új cserkészjelölt van.

– Egyelõre még a történelmi felkészülés folyik a vértanúság napjára. A cserkészkiképzõ segédtisztet hallgatva hiszem azt, hogy mindannyian örülünk a történelmi megemlékezésüknek, hiszen az iskolai történelemtanítás hézagait is pótolja ez a cserkészmegmozdulás.

KÕMÛVESNÉ NYÁRY Márta