Őkelme

Egy rendkívül elmés „kelmés”, azaz kelmével kapcsolatos kérdéssel örvendeztetett meg néhány hete az esztergom–kertvárosi Kálvin Pálné. Idézek levelébôl:

„Vajon mit jelent s honnan származik az ôkelme kifejezés? Esetleg köze van a kelme szóhoz, például úgy, hogy a silány minôségű szövethez hasonlították az e jelzôvel illetett embert?”
Ugye, olvasóim is elismerik, hogy nagyon elmés ez a kelmés kérdés? Szellemességén semmit sem változtat az, hogy a valóság egészen más. Ám az is éppen eléggé érdekes, s így hálásak lehetünk a levélírónak, hogy megajándékozott bennünket e kérdéssel. S most lássuk, honnan is ered ôkelme!
Mindenekelôtt három megszólítást említek: kegyelmed – kelmed – kend. Ugye, ismerôs mind a három? Közülük a kegyelmed a magasabb rangú vagy állású személyek tiszteletet kifejezô megnevezése. „Nagyasszonyom! vegyen kegyelmed / kormányozásban más szabásokat” – olvashatjuk Katona Józsefnél. Ebbôl a kegyelmed alakból rövidüléssel, szóösszerántással jött létre a kelmed. Ez is megszólítás, de kevésbé megtisztelô, mint a kegyelmed. Nagyjából ezek felelnek meg neki: maga, ön, kegyed. Egy példát erre is idézek, mégpedig Arany János Ágnes asszony című jól ismert versébôl: „Odagyűl az utcagyermek: Ágnes asszony, mit mos kelmed?” Majd idôvel ez a kelmed még tovább rövidült, egy kicsit módosult is, s így alakult ki a kend. Ez a ma már népiesnek és régiesnek számító szó fôleg a parasztemberek, falusi kisemberek, fôleg férfiak kölcsönös megszólítására volt használatos. Leginkább azok éltek vele, akik kevéssé vagy egyáltalán nem ismerték egymást. Ez a tegezésnél, amely akkoriban korántsem volt olyan gyakori, mint manapság, egy fokkal udvariasabb volt, de a kelmed udvariassági fokát nem érte el. Ezért nem csoda, hogy Móricz Zsigmondtól például ezt idézhetem: „Igazgató úr. Tessék megbocsátani, hogy lekendeztem…” Az igazgató válasza Móricznál: „A teremtettét kendnek, én is lekendeztem kendet.”
Mint látható, a három egymásból fejlôdött forma jelentése között leginkább udvariasságuk foka tekintetében van különbség. A teljes, eredeti változat a legudvariasabb, s minél inkább megrövidül a forma, annál kevésbé megtisztelô annak, aki kapja. Fontos tanulság ez. A legtöbb köszönésre, megszólításra érvényes. Ez a magyarázata annak, hogy a Jó napot kívánok, kedves mérnök úr! köszönés sokkal udvariasabb, mint a megszólítás nélküli Jó napot kívánok!, ez azonban még mindig jóval udvariasabb, mint az odavetett Jó napot!
Most pedig, a formailag egyes szám második személyű, de használati értéke szerint nem tegezô, hanem magázó, önözô kegyelmed, kelmed, kend hármas szemügyre vétele után térjünk vissza ôkelméhez, amely már formailag is egyes szám harmadik személyű alak! Ennek eredeti változata: ôkegyelme. Ez a szó valamely 3. személyű megnevezett személynek tiszteletet kifejezô megnevezésére szolgál. Az ôkelme ennek ugyanolyan rövidült, összevont változata, mint amilyen a kegyelmed-bôl alakult kelmed, s jelentése is annak megfelelô, hiszen az ôkelme annak a személynek a megnevezésére szolgál, akinek a kelmed megszólítás jár. Ehhez legföljebb azt érdemes még hozzáfűzni, hogy idôvel némi tréfás, kissé gúnyos színezete is kifejlôdött, például ilyen kifejezésekben, mondatokban: „Nagy kópé ôkelme!”; „Lopni akart ôkelme, de elcsípték”.