Világjobbító szeretet

Anya csak egy van, és apából sincs sokkal több – ezzel a mondattal szokta idegesíteni volt gimnáziumi osztálytársam az édesanyját. A fiú rossz szemmel nézte, hogy elvált anyja hol ezzel élt együtt, hol azzal. Anya és fia között mindennaposak voltak a veszekedések. Még ha nagy ritkán dicsérték is egymást, az is inkább korholásnak hatott. Mind a ketten erôsen várták, hogy elváljanak útjaik. Nem sejtették, hogy a szeretetnek van rejtett, a felszínen nem mutatkozó köteléke is. Egy napon az anyát baleset érte, a helyszínen meghalt. A fiú majd beleôrült a fájdalomba. Az árván maradt tupírozófésűbôl kiszedte anyja hajszálait, és befonta. Vásárolt egy nyitható medaliont, abba tette a fonatot. Huszonöt év telt el azóta. A medaliont most is a nyakában hordja.
„Alig múltam ötéves, amikor apám odaadott kisbojtárnak – mesélte egy vén juhász nemrégiben. – Három határral odébb vigyáztam a birkákra, jóformán egyedül. Mert az én juhászgazdám nagy gigájú, részeges ember volt. Azt mondták róla, ha az égbôl pálinka hullna, az ô torka eresz volna. Nem sokat tartózkodott a jószág körül. Amikor meg ott volt, kaptam tôle akkora pofonokat, hogy csillagokat látttam. Vágytam haza rettenetesen. Mindig anyámmal álmodtam. Egyszer haza is szöktem. De amit én a szökésért apámtól kaptam, az mindennél rosszabb volt. Nagyon elkente a számat, szíjjal vert. Másnap hajnalban szegény anyám sírva megfogta a kezemet, visszavitt a juhászgazdához. Hullt a könnyem, mint a záporesô. Hetekig nem hajtottam arra a jószágot, amerre anyám járt. Vigyáztam a lába nyomát, nehogy összetiporja a birka…”
Budapesten, a Szent Margit Kórházban hallottam egy nôvértôl a következô történetet. Évekig kezeltek egy súlyos vesebeteg gyermeket. Csak a szervátültetés segíthetett rajta. Várni kellett, hogy a gyermek idôsödjön, fejlôdjön, mert a transzplantációt akkor lehet elvégezni, ha a testméretek megfelelôek. A kis betegnél csak az édesanyja várta jobban a műtétet. Ô ajánlotta fel az egyik veséjét. A szervátültetés sikerült, a gyermek meggyógyult. Az anya is egészséges – és boldog, elvégre másodszor is életet ajándékozott gyermekének.
A barátom szerint senki sincs, aki jobban meghatározná az ember életét, mint a szülôanyánk. Nemcsak a létünket köszönhetjük neki, de még az étel ízét is. Azok a legfinomabb alapízek, amelyek anyánk főztjében voltak.
Vajon létezik-e nemesebb küldetés az anyaságnál? Nekik jutott a feladat, hogy megismertessék a szeretetet a világba született kis emberrel.
Sok-sok világjobbító eszme bukását, eltorzulását, meghamisítását érhette, tapasztalhatta meg az emberiség akár csak az elmúlt háromszáz év alatt. Megannyi csalódás! Az anyai szeretetben azonban nem lehet csalódni. Igaz, néha rejtőzködik ez a szeretet, ahogy az én gimnáziumi osztálytársam példáján láttuk. Nincs annál fájdalmasabb, ha egy váratlan tragédia ismerteti fel a gyerekkel, mit veszített el az édesanyjával.
Gondoljuk meg, milyen rideg lenne az élet anyai szeretet nélkül. Az bizonyos, hogy vele jobbul a világ.