Beszéljünk róla!

Ezekben a napokban tartják az iskolákban az évzáró ünnepségeket, van, ahol hozzácsapták az utolsó tanítási naphoz, de van, ahol megadják a módját, udvaron, műsorral, énekkarral, a diri beszédével. Szerintem nincs a világon diák, aki ilyenkor igazán figyelni szokott, mégis, ismerősségében, ismétlődéseiben megnyugtató aktus ez. Mindenki megkönnyebbülten sóhajt egyet, na, ennek is vége.

Elfáradtatok, ugye? Hosszú volt ez a tanév, s kissé több tanulsággal járt, mint máskor. Volt egy tavasz, amikor sokan a nagyobb diákok közül, úgy érezték, hogy együtt kell lenniük, mert ugyanazt akarják. Amit akartak, a meglévőnek a folytatását, az akkor nem sikerült. De csüggedésre nincs ok, hiszen sokat ér az is, hogy együvé tartoznak. S jönnek majd újabb tavaszok.
Ideges légkörű, fárasztó év van mögöttetek, jó lesz pihenni. Amikor ezeket a sorokat írom, medárdos, esős kint a nyár, ámbár, aki iskolapadban senyvedett tíz hónapot, annak semmi sem veheti el a kedvét. Hiszen ahhoz, hogy az ember moziba menjen, beletemetkezzen egy jó könyvbe, nagyokat dumáljon a barátaival, vagy akár csak ráérősen szöszmötöljön a szobájában, nem kell jó idő. És ha mégis kisüt a nap, annál jobb.
Igaz, nem mindenkinek egyformán jó a kedve. Hiszen mostanában kapjátok kézhez a bizonyítványt, s hát, ahogy ez lenni szokott, nem mindenhol okoz örömteli perceket ez az amúgy jeles esemény. Pedig az ember tudja, hogy körülbelül mire számíthat. Igen ritka az olyan tanár, aki meglepetés-jegyet ad év végén. (Más kérdés, hogy otthon, a bizonyítvány magyarázásakor elő lehet adni a hihetetlen megdöbbenést...) Akad azért ilyen is: egy érettségi előtt álló lányról hallottam, hogy a ballagás reggelén közölte vele a német tanára, mégis megbuktatja. Ez persze augusztusi pótvizsgát és szeptemberi pótérettségit von maga után, felvételikről való lecsúszást, egyebeket. (Aztán, hogy jogos volt-e a szőrösszívű döntés, vagy mégsem, nem tudom megítélni. Magam nem tettem volna, de én biztosan nem lennék jó tanár, mert soha nem adnék egyest senkinek.)
Kezetekben hát a bizonyítvány, s ha csak nem a legegyenesebb jegy áll benne, előbb-utóbb mindenki megbékél vele. Azoknak számít igazán az osztályzat, akiknek számít a majdani felvételi miatt a pontérték. Közülük sokan csak az ilyen szempontból fontos tárgyakat tanulják, a többiből meg éppen csak biztonsági játékot űznek. Ezt sok iskolában elég rosszul tűrik, s valljuk be, nem is túl elegáns eljárás, bár érthető.
A szülőkkel majd csak elboronáljátok az imígyen támadt vitát, de azért magatokban legalább tegyétek helyére a tanévet. Sok olyan kisebb-nagyobb diákot ismerek, aki igen megértő önmagával szemben: hát igen, lusta disznó vagyok, mit lehet tenni? Tudnotok kell azonban, hogy csak magatok tudtok ezen változtatni! A XXI. században egészen bizonyosan az boldogul, aki iskolázott, de ezen túl: a papírjai mögött valódi tudás van.
A pótvizsgáról majd még beszélünk a nyár folyamán, reméljük, benneteket nemigen érint. Ha nincs rá szükség, nem vagyok híve a nyári tanulásnak, s barátságtalan lépésnek tartom, ha egy tanár matekpéldákat, meg nyelvtani feladatokat, olvasónapló készítést ad fel a vakációra. Az ugyanis pihenésre és szórakozásra való. Az olvasást egyébként ide sorolom. Hosszú, unalmas nyári délutánok röppennek el percek alatt egy jó könyvvel a kézben. Most ráérősen lehet olvasgatni, a könyv vastagsága nem riaszthat vissza senkit. Csak halkan mondom: szerintem az sem baj, ha ponyvát vagy krimit, de olvassatok! Aki igazán megszereti az olvasást, az attól kezdve úgyis felfal minden útjába kerülő könyvet!