Elemzők szerint a kozmetikázott eredményadatok valószínűleg az összes cégnél fellelhetőek, ezt azzal magyarázták, hogy a társaságoknak a kilencvenes évek robbanásszerű gazdasági növekedése után fenn kellett tartaniuk azt a látszatot, hogy működésükben minden rendben van. A kisebb hibák valószínűleg nem kerülnek felszínre, de a befektetők többsége a nagy cégektől várnak újabb és újabb bejelentéseket.
Óriási eladói láz törte meg a csendes, vegetáló nyarat, máskor normális esetekben minimális árfolyam elmozdulásokat tapasztalhattunk, a befektetők nyaraltak, a brókerek a nyakkendőiket kilazítva, ingújra vetkőzve üzleteltek. Sajnos ezt az elmúlt hetet a történelem- és a közgazdaságtanórán, nem az általános nyarak sorában fogjuk emelgetni. A könyvelési csalások okozta félelem ráült a tőzsdékre és nem hagyta azokat megnyugodni.
Az elmúlt héten a negyedéves vállalati jelentések is hatottak a tőzsdékre. Az amerikai árfolyamok közül a Dow Jones mélyrepülése volt a legszembetűnőbb, de nem maradtak el a gyengülési hullámtól az európai árfolyamok sem. A nagy nemzetközi tőzsdékhez hasonlóan a magyar parketten is a pánikoló piaci szereplők voltak többen, ennek eredményeként a BUX értéke szerdán a 7000 pontos szint alatt landolt.
Hétfő:
A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 265,07 pontos eséssel, 7115,42 ponton (-3,59 százalék) zárt. A gyengülést az elemzők a WorldCom csődvédelmi eljárásának megkezdésével magyarázták és felhívták a befektetők figyelmét, hogy a magyar parketten az elkövetkező napokban az amerikai és európai események lesznek meghatározóak. A forgalom nem haladta meg a 3,7 milliárd forintot, ezt a szekértők jó jelnek tekintették, mondván „a spekulánsok még mindig várakozó állásponton állnak”. A kereskedés egyik nagy vesztese a vezető részvények sorába tartozó Matáv lett a 4,79 százalékos gyengülésével. Rosszul szerepelt a 4,09 százalékkal visszaeső Richter és a 4,49 százalékkal csökkenő árú OTP is. A Richter papírok ára ezen a szinten utoljára 1999. december 1-jén forogtak. A BorsodChem 1,97 százalékkal 5.235 forintra gyengült, forgalma 34,3 millió forint volt. A TVK 1,17 százalékkal lett olcsóbb, 3.800 forinton zárt, forgalma nem érte el a 15 millió forintot.
Kedd:
Ott folytatódott a gyengülési trend a hét második napján, ahol az előző napon abba maradt. A BUX 72,19 pontos gyengülésével 2001 november közepén mért szintre zuhant. A részvények árfolyama ezúttal nem követte a BUX index lassulását, néhány papír közöttük a Matáv, az OTP, a BorsodChem és a Globus ára drágult. A Matáv 1,18 százalékkal 804 forintra, az OTP 0,10 százalékkal 2.002 forintra emelkedett. Igen magas forgalom mellett a BorsodChem 0,29 százalékkal 5.250 forintra drágult. A kisebb kapitalizációjú részvények közül az IEB 4,50 százalékkal gyengült, míg a Globus jelentős, 14,25 százalékos erősödéssel, 3.255 forinton fejezte be a napot.
A nemzetközi tőkepiacokon uralkodó hangulat hatására a Salomon Smith Barney vezető elemzője visszafogta a New York-i tőzsde 500 vezető részvényt tömörítő S&P indexének év végi várható szintjét, miközben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nem volt hajlandó kommentálni azt a hír, hogy esetleg rendkívüli ülést tart, míg a vezető amerikai befektetési bankok nyilvánosságra hozták az ajánlott portfolió összetételt – jelentette az MTI-ECO. A Salomon Smith Barney stratégiai elemzője 1200-1250 pontról 1000 pontra fogta vissza a S&P indexének év végi várható szintjét. A szakértő ezt azzal indokolta, hogy bár a második félében erősödik a gazdaság és nőnek a vállalati nyereségek, ezt azonban ellensúlyozza a vállalati könyvvitelekkel kapcsolatos botrányok miatti befektetői bizalomvesztés. A szkenber jelentősen csökkentette a 30 vezető részvény DJIA indexének év végére becsült szintjét is: 11 200 pontról 9650 pontra.
Szerda:
Csak úgy egyszerűen a pánik kifejezés a legjobb, amivel le lehettet írni a Budapesti Értéktőzsde és a nyugat-európai tőzsdék árfolyammozgását. Lehetne azt mondani, hogy fekete szerda, vagy egyéb más találó kifejezéssel is élhetnénk. A Budapesti Értéktőzsde részvényeit jegyző index a BUX átesett a 7000 pontos lélektani határon és meg sem állt a 6572,16 pontig. A forgalom látványosan nyolc milliárd forint fölé ugrott, amit az elemzők többsége az eladói pozíciót felvevő „háziasszonyok” (tapasztalatlan befektetők) megjelenésével magyaráztak. A vezető részvények jelentős veszteséggel zárták a kereskedést. A nap vesztese az OTP lett 10,09 százalékkal zuhanásával. A Richter 7,09 százalékkal, 11 790 forintra gyengült ezzel újabb, három és fél éves negatív rekordot állított fel. A Matáv 6,59 százalékkal 751 forintra, a Mol 2,30 százalékkal 4250 forintra gyengült. Az Antenna Hungária 7,89 százalékkal 2100 forintra gyengült, forgalma meghaladta a 21 millió forintot. A BorsodChem ára 0,95 százalékkal 5200 forintra csökkent, forgalma 30,27 millió forint volt. A TVK 0,92 százalékkal 3765 forintra gyengült, forgalma 14 millió forint volt. A Globus 13,36 százalékkal 2820 forintra gyengült, a Synergon ára 12,67 százalékkal 524 forintra csökkent. A néhány dráguló részvény között felfedezhettük a 2,56 százalékkal erősödő Zwack, és a 3,96 százalékkal javuló Démász papírokat.
A nemzetközi tőzsdéken is jelentkező általános gyengülések következtében az Európai Bizottság elnöke, Romano Prodi szerdán aggodalmát fejezte ki a tőzsdéken tapasztalható ingadozások miatt, de ugyanakkor közölte, hogy bízik az európai gazdaság egészségében. Londonban miután a hatévi mélypontra zuhant a londoni értéktőzsde irányadó indexe a FTSE a brit kormányfő Tony Blair közölte, hogy a brit gazdaság más országokénál jobb helyzetben van a jelenlegi tőzsdei turbulencia átvészeléséhez – jelentette az MTI-ECO.
Csütörtök:
Korrekciós próbálkozás és a sikeres befejezés jellemezte a hét utolsó előtti magyar tőzsdei kereskedését. A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 128,32 pontos emelkedéssel, 6718,08 ponton, ez 1,95 százalékos erősödésnek felelt meg. A forgalom meghaladta a hatmilliárd forintot, ez jól jelezte, hogy néhány befektető már bízott abban, hogy lassan eléri a BUX a mélypontját. A blue chipek sorából a Matáv 3,20 százalékkal 775 forintra, a Mol 0,82 százalékkal 42 85 forintra, az OTP 2,22 százalékkal 1840 forintra, a Richter 2,63 százalékkal 12 100 forintra drágult. Az Antenna Hungária 4,05 százalékkal 2185 forintra erősödött, ellenben a BorsodChem 1,92 százalékkal gyengült. A magyar piac zárását követve az amerikai pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy szerinte a legutóbbi értékpiaci fejlemények már semmilyen kapcsolatban nincsenek az amerikai gazdaság alapfolyamatival, de remélhető, hogy a tőzsdék előbb-utóbb ismét a gazdaság jó állapotát fogják tükrözni. O’Neill szerint az amerikai gazdaság továbbra is erős, és a fellendülés lendületesen folytatódik. A pénzügyminiszter megismételte azt a jóslatát, hogy az idei növekedés 3-3,5 százalék között lesz az Egyesült Államokban – jelentette az MTI-ECO.
Péntek:
Tovább korrigált a BUX az utolsó kereskedési napon. A Budapesti Értéktőzsde árfolyammutatója 79,50 pontos (+1,18 százalék) emelkedéssel, 6797,58 ponton zárt.
A vezető részvény mindegyike drágult, a legnagyobb elrugaszkodást a Matáv papírjai jegyzeték 2,97 százalékos drágulásukkal. Hasonlóan jól szerepeltek az OTP részvények is, melyek 1,03 százalékkal drágultak. Megugrott a Richter (+2,44 százalék), és a Mol (+0,47 százalék) ára is. A vegyipari szekcióból a BorsodChem 0,98 százalékkal , a TVK 1,20 százalékkal erősödött. A lassulók táborába tartozott viszont a 4,58 százalékkal behulló Antenna Hungária és a 3,54 százalékkal visszacsúszó Synergon.
Szentkirályi Alexandra: Hosszú Katinka bajnok, legenda, magyar, nő és anya