A magamét mondom

Eljött hát az október is. Sejtettük, hogy hűvösödik majd, mégis várva vártuk, hiszen a száznapos igéretek szerint hozza az asszony hazafelé a degeszre tömött borítékot. „Ötven százalék az mégiscsak ötven százalék!” – csettintettem, és egyébként is megígértem tisztelt olvasóinknak, hogy megírom majd, mennyi ez forintban. Akkor most írom. Tízezer. Ennyivel került több a családi költségvetésbe, mint a nyári szünet előtt.

Ez persze nem azt jelenti, hogy eddig húszezret keresett egy tizenkét éve oktató középiskolai tanárnő, csak azt, hogy bolond ember dől be olyanok szavának, akiknek neve számokat is tartalmaz a betűk mellett. A foci nyelvén kifejezve ugyanezt, szép szocialista cselsorozatot láttunk ismét. A bruttó alapbért ugyanis valóban ötven százalékkal emelték, csak mire abból nettó fizetés lett, az emelés szépen leapadt tíz százalékra. Gondoltam, egy esetből nem lehet mesz-szemenő következtetéseket levonni, gyorsan végigkérdeztük hát a kollégákat. Néhány fiatalabb tanártárs esetében a növekmény elérte a tizenöt százalékot is. A pályakezdők jártak a legjobban, bár nekik nem volt viszonyítási alapjuk. Sejtésem tehát beigazolódott, örülni persze nem örültem neki. Azzal vigasztaltam fejét vakargató feleségemet, hogy legalább nem fogják annyira utálni a nyári szünet miatt amúgy sem túl népszerű pedagógusokat. De hová tűnt vajon a papíron oly gondosan kimutatott pénz? – kérdezgettük egymást már-már mániákusan. Lepsénynél még megvolt, idézhetnénk a Kádár-kor bugyuta poénját, az úgyis stílusos a viszszarendeződés második száz napjának eljövetele közben. A helyzet azonban nem ilyen vicces. Az történt ugyanis, hogy a közalkalmazotti béremelést kampánytrükknek tekintő kormány egyik zsebéből átrakta a pénzt a másikba. Vagyis az alapbér emelése az adóbevételeket növelte nagyobb mértékben, a pedagógusok jövedelmét csak szerényebben. Amikor tehát azt halljuk, hogy „ez a kormány száz nap alatt többet tett az emberek boldogulásáért, mint az elődje négy év alatt, és így végre a közszférában is mód nyílik a tudás és a tapasztalat nagyobb megbecsülésére”, akkor nem árt, ha tudjuk, hogy ennyit bőven hozott volna a konyhára a sutba vágott pedagógusi életpályamodell bevezetése is. Ám azzal nagy baj volt, hiszen hosszabb távon komolyan gondolta a közalkalmazotti bérek felzárkóztatását az unió színvonalához, és ennek fedezetét csak egy átgondolt gazdaságpolitika által vezényelt, folyamatos növekedés tudta volna előteremteni. Átgondolt gazdaságpolitikával pedig ez a kormány még fizetett tanácsadói és médiatalpnyalói szerint sem rendelkezik. Maradt tehát a száznapos pénzszórás módszere, aminek levét akkor isszuk majd meg, amikor a költségvetés soha nem látott mértékű hiányát a tőlünk visszavett pénzzel próbálják csökkenteni. Tessék csak figyelni a jövő évi költségvetés vitáját a választások után a parlamentben! És ez csak a készülő „feketeleves” egyik adaléka. A másik, a beruházások visszafogása, legalább anynyira keserű. Figyeljük csak, milyen elképesztő mértékben fogyatkozik majd például a megépítendő autópályák nyolcszáz kilométeres hossza, amint átkerülnek a gazdasági tárca tervei a Pénzügyminisztériumba!
Szóval eljött az október, és erősen lehűlt a levegő. De ez mind semmi ahhoz képest, amilyen hideg itt tavasszal lesz. Félreértés persze ne essék! Családom nagyon örült a tízezernek is. Csak ettől még nem fogunk a szocialistákra szavazni huszadikán!