Rubovszky Rita, az itáliai magyar évadot szervező Hungarofest Kht. igazgatója beszélt éppen a villa reneszánsztermében, amikor Görgey Gábor kultuszminiszter hirtelen felpattant, mint akibe tűt szúrtak, és úgy elviharzott, hogy alig érték utol, akiknek hivatalból illett őt kikísérni. Állítólag el kellett érnie egy repülőt, amely után valami titokzatos oknál fogva nem indult másik, ezért nem hallgathatta végig, milyen nagyszerű is az, hogy a rangos nemzetközi fesztiválhoz kapcsolódhattak a magyar zenei rendezvények, és ezt milyen nagyra értékelik az olaszok is.
A spanyollépcsőnél járhatott a miniszteri kocsi, amikor az egyik rendező nem bírta tovább a tömeg nyomását, kinyitotta a kert kapuját, s azon át özönlött be a sokaság a kertbe. A szerelők már végeztek, a Muzsikás együttes hangolt, az több ezer főt is elérő tisztelt publikum pedig demokratikusan letarolta az ünnepi asztal szendvicseit és borait, mielőtt a hivatalosságok kiléphettek volna a megnyitóról. De nem bánta ezt akkor ott senki, hiszen mint kiderült, ahogy a zenészek képesek voltak a hangulatot minden elképzelhetőn túl fokozni, úgy a vendéglátók is újabb és újabb tálakkal, borokkal rukkoltak elő, s mindez nagyszerűen egészítette ki egymást ezen a csodálatossá varázsolt római estén.
És elkezdett játszani a Muzsikás. Előbb a színpadhoz közelebb állók dermedtek meg az ámulattól, de csak egy pillanatra, hogy utána minden porcikájuk izegni-mozogni kezdjen a valahol bennük is pattogó ritmusokra, a lelkük legmélyéről visszhangzó dallamokra. Sokuk leült gyorsan a kert kavicsaira, mert ekkor még nem érezték illőnek, hogy táncra perdüljenek. És egyre nagyobb körökben hagyták abba a Lazio-meccs megvitatását vagy a legfrissebb pletykák tárgyalását, egyre halkult az ekkora tömegben szokásos moraj, és egyre hangosabb lett minden szám végén a taps és az ováció, amely a koncert végén kitartó ünneplésbe csapott át.
Már a Hegedős együttes játszott, akik egyes hírek szerint immár Fonó néven öregbítik a magyar népzene hírnevét, amikor Hamar Dániellel, a Muzsikás vezetőjével arról beszélgettünk, milyen szerepet játszik majd egy ilyen kis ország kultúrája a nagy európai nemzetek sorában, meg tudja-e őrizni legnemesebb hagyományait csatlakozván az unióhoz, vagy beolvad egy színeit vesztő masszába, s eltűnik mindörökre. Hamar Dániel már a kérdést sem értette, de nem azért, mert közben teljes hangerőre kapcsoltak a színpadon lévő barátai. Mint elmondta, rendkívül hamis megközelítés, hogy kis ország lennénk. Akár a területet nézzük, akár a lélekszámot, sokkal több a nálunk kisebb állam Európában, mint a nagyobb. Ám ha a kultúrára tekintünk, a legnagyobbak közé tartozunk. Kétségtelenül fenyeget a veszély, mondta a többféle hangszert is magabiztosan bűvölő zenész, miközben összepakolta eszközeit, hogy bedarálhatják ezt az ősi gyökerekből táplálkozó, mégis friss, eleven kultúrát, ha a pénzszerzés vágya, a hirtelen meggazdagodás reménye eluralkodik bennünk a nemzet értékeit megmutatni vágyó küldetés fölött. De a Muzsikás tagjait ez a veszély bizonyára nem fenyegeti. „Mi hiszünk ebben a zenében, látjuk, ismerjük hatását a közönségre, bármerre is járunk a világon. Ez éltet bennünket, tudjuk, mit örököltünk, és felelősek vagyunk érte. Ahogy erőnkből telik, szeretnénk megőrizni, és minél többet átadni belőle. És nem csupán a magyar népzenéről beszélek, hanem általában a hagyományokról.” – fejtette ki a zenekarvezető, miközben kicsit elmerengett azon, mitől is került hirtelen ilyen vallomásos hangulatba.
Zsuráfszki Zoltán koreográfus, néptánművész és párja már majd leugrott a közönség közé, hogy az egyre lelkesültebb olaszokat is megforgassa amúgy istenigazából a Hegedős zenéjére, amikor Hamar Dánielt a mostanában divattá váló világzene mibenlétéről kérdeztem. Ő ekkor felpattant az éppen hallott dallam szárnyára, és képzeletben visszaröppent száz évet. Tudod – mondta – nagyanyám még kemencében sütötte a kenyeret, és sütés közben a kemence a meleget is árasztotta a lakásban. Hideg téli estéken körül lehetett ülni, ott születtek mellette és őrződtek meg ezek a ritmusok is, amiket játszunk. Ma már szinte senki nem tudja, miként kell búboskemencét építeni, kemencében sütni. De az a gondolat, hogy lakóterünkben szükség van valami kerekre, valami melegre, ami összetart, ez az élmény alapvetően fontos és átörökíthető a mai életünkre is. Ahogyan ez a bennünk élő hagyomány generációkon keresztül átível, mindennapi életünkbe beépíthető, számomra ezt jelenti a világzene, a népzene.
Hallod? – zökkent vissza a jelenbe – az olasz közönség nagyon jó, nagyon hálás előtte játszani. Fontos a CD, a videó is, de semmi nem pótolja azt a személyes kapcsolatot, amit egy koncert jelent. Úgyhogy megyünk mi is, ahová csak hívnak! – mondta, és magyarázta az utánpótlás fontosságát, hogy milyen sok gyereket tanítanak odahaza, és izzott körülötte a római levegő.
És ekkor szabadult el a Villa Medici kertjében a pokol, amit ott mennyországnak érzett inkább mindenki. Zsuráfszki hármat dobbantott, és tényleg leugrott a közönség közé. Intett, és több százan követték azonnal. Fergeteges magyar táncház zsivaja hirdette immár a római éjszakában, hogy megnyílt az Európa-fesztivál.
origo.hu
Mérgezés miatt meghalt egy pár Komárom-Esztergom vármegyében
