Egyenes derékkal jött

Elaludt a repülőn az egyszeri miniszterelnnök, amikor szigorúan titkos magánlátogatását befejezve hazafelé tartott az éppen mostohatestvéri Kubából. Álmot is látott, álmában vérvörös kármin váltotta a nyugalom zöldjét, hiszen egyenesen egy baráti média számára összehívott sajtótájékoztató kellős közepébe csöppent. Egyenes derékkal jöttem, jelentette ki. Onnan, hol nőnek a pálmák, ahol az emberi szabadságjogokat sárba tiporják, ahol kínozzák a politikai foglyokat, ahol kőkemény diktatúra van, olyan, amilyet én is bőszen építettem fiatalabb koromban, amikor még kém voltam, és a szocialistának hazudott demagóg ideológia feltétlen híve. Éppen ezért nem kellett volna oda mennem, elismerem. Egyenes derékkal ilyeneket mond az ember, legalább is álmában. Ám ekkor kisebb légörvénybe került a repülő, nagyot döccent a levegőégen, és az egyszeri miniszterelnök sokkal racionálisabb versekben osztotta el álmát, amely továbbra is a sajtótájékoztató helyszínén zajlott. Már azt álmodta, hogy eszébe jutott egy épkézláb mondat. Még véletlenül sem ideológiai alapon válogatok a lehetséges üdülőhelyek között, sokkal fontosabb számomra a sok napfény és a koktélok kiváló zamata, verte vissza huszáros oldalvágással az ellenzék ilyenkor szokásos alkalmatlankodását. Tudat alatt megérezte, a lakosság imádni fogja ezt a népies humorral átitatott magabiztosságot, amit csak a népszerűségét irigylők tekintenek alpári cinizmusnak. Kipihent volt, jókedvű, még fülében csengtek vérpezsdítő kubai dallamok. „Seregünk úgy indult harcba, rumbala, rumbala, rumbala, odagyűltünk mind a partra, rumbala, rumbala, rumbala…” – dúdolta ifjúsága legkedveltebb nótáinak egyikét. És míg záporoztak felé a legkevésbé sem ellenséges kérdések, szigorúan titokban arról ábrándozott (Álom az álomban!), ha nem lenne ez a fránya többpártrendszer, és az akadékoskodó jobboldaliakkal meg lehetne tölteni a börtönöket, mint azt Fidel teszi nagyon helyesen, akkor egyszer tényleg ott telelhetne az egész kormány, ahol nőnek a pálmák. Mert jó volt a Gyurcsány Ferivel, meg a Dobrev Klárival is, a Bárdos Bandi pedig kifejezetten cuki pofa, ahogy a boldog új évet kívánta, szinte utánozhatatlan. No, és a Máté Kriszta…! Nem tudok elég elégedetten csettinteni. De egy kihelyezett kormányülés azért mégis csak más lenne! De nem lehet, sóhajtott nagyot, mert most is azon rágódtak, hogy hány minimálbér egy éjszaka a szállodában, és a repülőjegy árából hány külföldön még sosem járt ápolónő tudta volna meglátogatni a szomszéd településen élő édesanyját! Azokról már ne is beszéljünk, akik csecsemőmentő készülékre számolták át egy ilyen kirándulás árát, és nem értették, hogy azért, mert szegénységpárti vagyok, még nem kell szegénynek is lennem. Pedig nem is közpénzből volt a fincsi, és az is nagyon téved, aki azt hiszi, hogy ezért emeltük föl a fizetésemet egymillió fölé. Van nekem miből, elvégre bankár vagyok, vagy mi a szösz! Ilyeneket álmodott az egyszeri miniszterelnök, s közben tovább dúdolt: „Menekülhet már Battista, rumbala, rumbala, rumbala, a sok imperialista, rumbala, rumbala, rumbala, hisz a lábuk erre való, ay Cubano, ay Cubano.”
A repülő ekkor fordulóra billentette szárnyát, és a kormányfő feje lebiccenvén, ismét más irányt vett az álom. Külön kérte szóvivőjét, akit hazatérte alkalmából értesített arról, hol is volt tulajdonképpen idáig, hogy az egyetlen ellenzéki napilap, a Magyar Nemzet újságíróját is hívja meg a sajtótájékoztatóra, mert el akarja mondani neki, hogy valóban értelmetlen butaság volt eltitkolni az úti célt, és szeretné megköszönni, hogy erre az újság rádöbbentette. A számlát is szeretné bemutatni, ami végképp eloszlatja majd azokat a feltételezéseket, hogy netán mégis fordítódott egy kevéske közpénz a kirándulásra. Azt is hangsúlyozni kívánja a lakosság nem szocialista párti részének, hogy nem nosztalgiázni ment Kubába. Tudja már, hogy nem csak az a gesztus, ha beáll a sorba a Terror Házánál, vagy kifizeti, amit Petőék elsíboltak, hanem az is, ha valahová be sem teszi a lábát. Az ám csak a kubik az árkok betemetésénél! Ne gondoljon tehát senki arra, hogy ő nem tud elszakadni attól a világtól, amelyben karrierje oly magasba ívelt, ahonnan láthatóvá váltak Kuba napfényes partjai. Ezt azonban már álmában sem gondolta komolyan az egyszeri miniszterelnök, s miután hangosan felnevetett, rá is zendített kedvenc ifjúkori nótájára: „Ami volt, az nem jön vissza, rumbala, rumbala, rumbala, s ha nem ízlik tán Battista, rumbala, rumbala, rumbala, a szép háromszínű zászló ay Cubano, ay Cubano. Sose aggódjál Battista, rumbala, rumbala, rumbala, vöröset kapsz, mely színtiszta, rumbala, rumbala, rumbala, rajta kalapács és sarló ay Cubano, ay Cubano.” Az egyszeri miniszterelnök ébredezni kezdett. A pilóta már látta Ferihegy fényeit.