Vízkereszt, avagy a Háromkirályok napja

Január 6-ával, Vízkereszttel ér véget a karácsonyi ünnepkör, amelyet napjainkban egy szokás - a karácsonyfa leszedése - jelez hazánkban. A Vízkereszt a római egyház Epiphania Domini, azaz Az Úr megjelenése elnevezésű, január 6-án tartott ünnepének magyar neve. A keleti egyház ezen a napon Krisztus születését ünnepli, míg a nyugati egyházakban e naphoz kötik a háromkirályok vagy keleti bölcsek látogatását a kis Jézusnál.

„Hármas csodajellel ékes szent ünnepnapot ülünk: e napon csillag vonja a bölcseket a jászolhoz, e napon bor lett a vízből a kánai menyegzőn, e napon úgy akarta Krisztus, hogy János megkeresztelje őt, hogy üdvözítsen minket, alleluja!”- énekli meg a középkori magyarországi ritus az ünnep hármas tárgyát.

A Vízkereszthez több fontos bibliai esemény is kapcsolódik. Bod Péter így írt róla: „ Vízkereszt napja Boldogasszony havának hatodik napjára esik, amely napot a rómaiak szenteltek Augustus császár tisztességére. A keresztények pedig a magok vallásokra alkalmaztatták, és nagy szorgalmatossággal szokták volt megszentelni.

Micsoda nevei voltanak ennek az innepnek? Mondották epifániának, megjelenés innepének, mert ezen a napon jelent meg az új csillag a bölcseknek. Melyre nézve nevezték a régiek festum luminarium, világosság innepének is. Mert a bölcsek megjelentek Jeruzsálemben, mert a Krisztus is ezen a napon megkeresztelkedvén, hivataljához fogott, és kijelentette ki légyen: arra nézve is mondatott teofániának, Isten megjelenésének.

Mert a lakodalmazó házban a vizet borrá változtatta, és a maga hatalmát kimutatta, ezért nevezték ezt a napot bethfániának, háznál való megjelenésnek...Vízkeresztnek nevezték a magyarok. Miért?... Krisztus vízzel való megkeresztelkedésének emlékezetére...”

Vízkereszt a „karácsonyi tizenketted”, a tizenkét napos ünnep zárónapja. A görög Epiphania szó – az ünnep egykori neve – azt jelenti: megnyilvánulás. A pogány görög kultuszokban az istenség megjelenését és annak évenkénti megünneplését jelentette. Az őskeresztény egyház szinkretista hajlandóságából arra következtethetünk, hogy időpontja a pogány korban is az év elejére eshetett és a visszatérő napfényt köszöntő téli ünnepkör része volt.

Epiphania ünnepe először a III. században tűnt fel a keleti egyházban, mint Krisztus születése napja. Száz évvel később azonban Róma úgy látra jónak, hogy Krisztus születését a „Legyőzhetetlen nap” pogány ünnepével, a népszerű Mithras napisten születésnapjával egyeztesse, ezért Epiphania hamarosan új jelentést kapott. Nyugaton a háromkirályok imádásának, keleten pedig Krisztus Jordán folyóban való megkeresztelkedésének ünnepe lett.

Az utóbbi gondolatot később a római egyház is átvette, sőt hozzá csatolták Jézus első csodájáról – a víz borrá változtatásáról a kánai menyegzőn – való megemlékezést, azt tanítván, hogy e három evangélumi esemény Jézus istenségének első „megnyilvánulásai”, „epiphánéi”. Krisztus keresztelkedésének emlékére a Vízkereszt ünnepi keresztelések napja volt. Magyar nevét a katolikus egyház szokásáról kapta, amely szerint tömjént és vizet szenteltek e napon.

E kettőből ered, hogy immár a Háromkirályok nevében az ünnep nyolcadában megáldják az emberi hajlékokat. Mind a házszentelésnek – az úgynevezett koledának -, mind a templomban szentelt víznek csodatévő erőt tulajdonított a nép. A szentelt vízből ezért a hívők minél többet igyekeztek hazavinni.

A keleti egyháznál a Jézus érintésétől megszentelt Jordán emlékezetére megkeresztelték a folyókat is. Görög, bolgár és szerb papok vonultak pompás körmenet élén a folyó partjára, s ott a szertartás részeként fából vagy jégbőlfaragott keresztet vetettek a vízbe, amit aztán edzett testű hívek egymással versengve halásztak ki.

A házszentelésnek az egyház által megtűrt népi előírásait a termékenységgel kapcsolatos hiedelmek táplálták. Ezek szerint ugyanis a szentelő pap és a háziak viselkedésétől függött a tyúkok éves tojáshozama, a kender növekedése, sőt a házbéli fiatalok párkeresésének sikere is. A házak megszentelése általában igen látványosan zajlott le. Először a XVI. századból maradtak fent emlékek róla.

Eszerint egy pap kíséretében anygyaloknak és háromkirályoknak öltözött fiatalok jártak házról házra és egy Krisztus születését ábrázoló kép előtt verssel, énekkel köszöntötték az „Új királyt”. A papok miközben házról házra jártak alamizsnát – úgynevezett lélekpénzt – gyűjtöttek. Így alakult ki a háromkirályjárás szokása.


„Víg menyegző volt Kánában, Galilea városában,
Meg volt híva Mária, övéivel Szent Fia,
Ó szerencsés vigalom, ó boldog lakodalom!
Nincs borunk, a Szűz szóla, Szent Fiához áthajolva,
De Jézus rá így felel: Órám még nem jöve el.
Mégis minden szolga vár, és parancsar készen áll.
Hat kőveder vala ottan, tisztulásra megrakottan,
Jézus vízzel tölteti, a násznagyhoz viteti.
Bámul és csodélkozik, borrá lőn a tiszta víz!”- énekelték január 6-án és az azt követő napokban a pernyei gyerekek és legények a házakhoz bekopogva.

Mint az év sok, különleges ünnepi alkalmához, ehhez a naphoz is kapcsolódott időjárásjóslás. Eleink úgy tartották, ha vízkeresztkor esik akkor hoszú lesz a tél, hideg eső esetén viszont korai tavaszban reménykedtek. A jugoszláviai magyarok szerint, ha e napon esik az eső, akkor férges lesz a mák, ha hideg van, rossz termésre lehet számítani. Szerintük ha fúj szerencsés év lesz, ha fagy, soká fog tavaszodni, ha enyhe az idő, viszont hamar jön a kikelet.

Dél-Európában, az olaszoknál és a spanyoloknál az ajándékozás fő napja nem is a Szenteste, hanem a Vízkereszt napja, avagy annak előestéje. Itália egyes vidékén La Befana, vagyis a Vízkereszt szülötte hozza az ajándékokat. Spanyolországban Vízkeresztkor – a mi mikulásunkkal ellentétben – a gyerekek kitisztított, kifényesített cipőiket a küszöb elé téve ajándékaikat a Háromkirályoktól várják.