Gazdag életművéért 1999-ben megkapta az észt követségen a külföldiek legmagasabb kitüntetését, a Mária Ország Keresztje Érdemrendet, s még ugyanebben az évben az egyik legrangosabb finn életműdíjat is. Azóta sem ül a babérjain, karácsonyra a Lucidus Kiadó jóvoltából napvilágot látott a „Dalnak új utat mutattam ” – A Kalevala és a Kalevipoeg összehasonlító elemzése, magyarországi fogadtatása és hatása című könyve.
Az ön könyve fölismerés erejűvé sikeredett, elmélyült elemzéseinek élvezetes és világos stílusa a laikusolvasó számára?
- Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szereztem magyar és történelem szakos tanári diplomát 1966-1970-ig. A magyar szakosoknak három fél éven át kötelező volt finnül tanulni, én közben elolvastam néhány kortárs finn regényt, s elhatároztam, hogy a záró szigorlat után folytatom. Kitűnő finnugristának induló, ám időközben ausztráliai emigrációba elüldözött barátom, Vászolyi Erik árulta el nekem, hogy az észt irodalom talán még jobb a finnél is, elkezdtem hát Bereczky professzor úr észt feleségének óráit látogatni. Pálya és sorsválasztásomat motiválta, hogy nemzedékünket nagyon megviselte az 1968-as csehszlovákiai megszállás.
Akkor két út létezett egy irodalom-történelem szakos hallgató számára. Az egyik, hogy leadta a magyar szakját, fölvette helyette a tudományos szocializmust és zöld utat kapott az egyetemi katedrához. Én inkább kerestem magamnak egy szakterületet, ahol úgy gondoltam, békében hagynak dolgozni. Már 1969-ben elkezdtem keményen fordítani és még gyatra finn és észt tudás birtokában megjelent jó néhány munkám. Két évig dolgoztam a BKV nem túl fölemelő könyvtárában, aztán a Magyar Rádió irodalmi osztálya 1972-ben szerkesztőgyakornoki pályázatot írt ki. Jelentkeztem, bár sejtettem, hogy minden felső vezetőnek van egy jelöltje, ám a pártfogók kölcsönösen ellehetetlenítették egymás embereit, így csak én maradtam a páston. Hivatásszerűen foglalkozhattam hát 1994-ig a magyar, az észt és a finn irodalommal, míg a Horn-érában el nem talált a nemzeti érzelmű szakemberekre zúdított szőnyegbombázás. Azóta az egyetemen tanítok óraadóként.
Megszámlálhatatlan kortárs irodalomtörténeti tanulmány, műfordításkötet, antológia után hogyan jutott a finn és az észt eredetmonda elemzéséhez?
- Ahogy minden magyar gondolkodót, úgy gondolom, engem is a mítosz, az ősköltészet iránti igény vonzott mind a Kalevalához, mind a Kalevipoeghez. A Kalevala első változatát Elias Lönrot 1835 februárjában írta meg a finn ősköltészet, népköltészet és a népi epika nyomán.. Lönrot már e variáció révén világhírűvé vált, pedig a végleges változatot legalább ugyanolyan tüzetes és hosszú gyűjtés, kutatás után 1849-re készítette el. E költői ihletből újjáteremtett naiv finn eposznak olyan rétegei vannak, amelyeket akár tízezer évre is visszavezethetünk, az egymásra korszakonként szervesen épülő finn ős- és népköltészeti elemeknek talajteremtő ereje van. A Kalevalát alkotó mítoszkincsbe számos keresztény motívum is bele van dolgozva, ám mivel Lönrot őstörténeti naív eposzt kívánt teremteni, eltüntetett minden kereszténységre utaló motívumot Pedig az utolsó énekben benne van a szeplőtelen fogantatásnak az elfinnesített változata is.
Az észt Kalevipoeg alapanyagát az Észt Tudós Társaság megbízásából először Friedrich Robert Faehlmann kezdte el gyűjteni, munkáját halála után Friedrich Reinhold Kreutzwald folytatta, aki 1881-re kiváló költői erővel formálta egységessé a felbecsülhetetlen értékű mondakincset. A két világhírűvé vált naív népi eposz hasonlóságait a két nép hosszabb együttélésének korszaka teszi magától értetődővé. Szembetűnő különbség, hogy az észt jobbágynép volt, náluk hiányzott a kereskedőréteg, és a hajós vállalkozótípus is, amelyik a finnek hősi énekeit átörökítette. Az észteknél a népköltészet a nők ajkán élt, akik legritkábban regölnek nagyszabású, hősi tettekről, kalandokról, inkább a mindennapi élet foglalkoztatja őket.
Milyen hatást gyakoroltak e naív eposzok a magyar irodalomra?
- A huszadik század egyik válságtüneteként a kettészakadt magyar irodalom nyugatos ága a szépség kultuszát vallotta, a népiek az irodalom szerepét a magyarság és a magyar társadalom fölemelkedésében képzelték el. Kis népeknél, amelyek politikai és kulturális szempontból egyaránt veszélyeztetettnek érzik magukat, az irodalomnak kiváltképpen megerősödik a nemzetmegmentő, a nemzetfenntartó szerepe. Gulyás Pál művei támasztják föl először a magyar népi irodalomban a visszatérés vágyát az ősforrásokhoz. A mi ősköltészetünk a kereszténység fölvétele után szőrin-szálán eltűnt, Arany János nagy nemzeti eposzaink megteremtésekor nem támaszkodhatott olyan ősforrásokra, mint Lönrot és Kreutzwald.
Támadt aztán egy annál gazdagabb népköltészetünk, ám az egészen ősi motívumokért a magyar költők visszafordultak a Kalevalához, mondván, hogy a rokonainknál kell megkeresnünk elveszett ősköltészetünket. Nem véletlen, hogy a Kalevalának öt, a Kalevipoegnek két kiváló magyar fordítása is létezik, ami példátlan, ahogy mondani szokás nekünk több Kalevalánk van, mint a finneknek. A Kalevala hatása a magyar költészetre egészen konkrét, sokak számára újdonságnak hat majd, amikor kifejtem, hogy József Attila költészetének mélylélektani elemei szervesen párosultak a Kalevala mitológiájával, ugyanis könyv nélkül tudta Vikár Béla fordítását. A népiek, élükön Gulyás Pállal az ősgyökerek keresésének mitologikus szimbólumalakjává emelték Vipunent, az őstáltost, ő a Kalevalában az ősi igék tárháza. Gulyás Pál Adyt tekintette a magyar költészet Vipunenjének, aki ösztönösen rátalált az egykor feledésbe merült magyar ősköltészetre és az ősvilágra.
Dolgozik -e valamin?
- Állandóan fordítok, legújabb munkáim tavaly az Életünkben, a Magyar Naplóban és a Kortársban jelentek meg Ám legalább olyan fontosnak tartom, hogy az ismeretterjesztésnek minden lehetséges forrását fölhasználva szerettessem meg a magyarsággal a finnél jóval kevésbé közismert, hihetetlenül gazdag észt irodalmat. Az észt népnek semmi köze az orosz kultúrához, német eredetre tekint vissza, a szovjet elnyomás korszakát nálunk jóval nehezebb körülmények között, de hihetetlen erővel és – nem tudok ennél jobb szót – vagánysággal élte túl. Engem többek között az észt kultúra segített abban is, hogy megőrízzem magyar nemzeti tartásomat. Mint hogy azon kevés magyarhoz tartozom, kinek nincsenek trianoni határokon túl élő rokonai, Észtországban éreztem át először, milyen az, amikor a saját szülőföldünkön, saját országunkban ránk kényszerítnek egy idegen nyelvet, egy idegen kultúrát. Úgy gondolom, erős borsot törtem a szocializmus és a Szovjetunió orra alá az észt irodalom népszerűsítésével. Az észt irodalomnak, észt barátaimnak köszönhetem a makacs hitet és reményt arra, hogy egykor megszabadulunk ettől a nagy vörös valamitől, ami még mindig körülvesz bennünket.
Ez elég pesszimistán hangzik.
- Pedig optimista vagyok. Visszaadta bizakodásomat a szomorúan végződött tavaly áprilisi választás két fordulója között az a felemelő nap, amikor a főváros színe-java a Kossuth térre vonult Orbán Viktor beszédét hallgatni. A Margit híd Budai hídfőjénél már visszafelé áramlott a hihetetlenül nagy és hihetetlenül fenséges nép, amely fegyelmezetten utat engedett egy mentőautónak, ahonnan kihajolt egy nagyon öreg bácsi és Viktor-Viktória jelet mutatott nekünk. Azóta újra hiszek Magyarország feltámadásában.
origo.hu
Csurka Istvánnak mindenben túl korán volt igaza - az író-politikusra emlékeztek a Terror Háza Múzeumban
